börtönszagú

2018.10.19. 12:10

Vádat emeltek a balhés oroszok ellen

Vádat emeltek Alekszandr Kokorin és Pavel Mamajev orosz válogatott labdarúgó ellen, akik még múlt héten egy étteremben – előbbi öccsével együtt – két embert megtámadtak és megsebesítettek.

A futballisták börtönbüntetésre számíthatnak tettükért. A három férfi ellen huliganizmus a vád, melyért hét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki.

A játékosok tettéről videófelvétel készült, amely az interneten is látható. Az eset kirobbanása után Pavel Kolobkov orosz sportminiszter kijelentette: a felvételek egyértelműen bizonyítják, hogy Kokorin és Mamajev tevékeny résztvevője volt az incidensnek, ráadásul a helyszínen lévő tanúk is megerősítették ezt. A tárcavezető hozzátette, hogy a törvényeket minden állampolgárnak kötelessége betartani, s a két játékosnak számítania kell arra, hogy ha nem tudják bizonyítani ártatlanságukat, soha többé nem szerepelhetnek a válogatottban.

Az orosz sajtó a tanúvallomásokra hivatkozva korábban azt közölte, hogy az incidensben az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium egyik tisztségviselője olyan sérüléseket szenvedett, amelyek miatt kórházba kellett szállítani. A férfit a felvételek tanúsága szerint az egyik labdarúgó egy székkel dobta fejbe, később pedig a két játékos egy televíziós műsorvezető helyszínen tartózkodó sofőrjét is megverte.

Az idei oroszországi világbajnokságon Kokorin és Mamajev sem volt tagja a házigazdák csapatának.

A két futballista a 2016-os Európa-bajnokság alatt is botrányba keveredett: az orosz együttes korai búcsúja után azzal kerültek ugyanis a címlapokra, hogy egy monacói buliban 250 ezer euró (81 millió forint) értékben rendeltek pezsgőt.

Kokorin a bíróságon azt állította, hogy megbánta tettét, s az egyik áldozattól már elnézést kért, a bíró azonban így is elutasította ügyvédje azon kérelmét, hogy szabadlábra helyezzék.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában