Öttusa

2018.03.12. 14:07

Sporttörténelmi világbajnokság lesz jövőre Budapesten

Már 500 nap sincs hátra a fővárosi, olimpia kvalifikációs öttusa-világbajnokságig, amellyel egy időben, a sportág történetében először, laser-run-világbajnokságot is rendeznek.

Martin Dawe, a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) marketingvezetője a hétfői sajtótájékoztatón – amelyet az esemény helyszínén, a Kincsem Parkban tartottak meg – hangsúlyozta: Budapest lesz az első olyan város, amely egy időben rendezhet felnőtt öttusa vb-t, valamint a lövészetből és futásból álló laser-run-világbajnokságot, vagyis, ahogy ő nevezte:

öttusa világfesztivált.

Fábián László, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) sportigazgatója kiemelte: a hazai világversenyek mindig megmozgatják az embereket és sokan szurkolnak a magyar versenyzőknek. Az öttusázóként olimpiai bajnok sportvezető emlékeztetett arra, hogy nem volt ez másként 1989-ben sem, amikor 10 ezer néző előtt ő nyert egyéni világbajnokságot a Kincsem Parkban.

Stocker Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sportkapcsolati főosztályvezetője elmondta, hogy az államtitkárság mindig támogatja a világversenyek, valamint a rangos nemzetközi sportesemények hazai megrendezését, s mivel az öttusa a kiemelt sportágak közé tartozik, különösen fontos számukra, hogy a jövő évi vb sikeres legyen.

Bretz Gyula, a magyar szövetség (MÖSZ) elnöke hangsúlyozta, Budapest jövőre Európa Sportfővárosa lesz, s ezt az elismerést egy sikeres vb megrendezésével szeretnék még maradandóbbá tenni.

„A Kincsem Parkban volt már többféle öttusa-verseny, de a jövő évi vb-t úgy szeretnénk megrendezni, hogy minden egy területen legyen”

- mondta az elnök. Kiemelte: éppen ezért van szükség egy uszoda felépítésre a helyszínen.

Pálvölgyi Miklós, a MÖSZ projekt-menedzsere felidézte a Magyarországon eddig rendezett hét öttusa-világbajnokságot, majd reményét fejezte ki, hogy a jövő évi vb-n már használhatják az évtizedekkel korábban megálmodott sportági központot, és az új uszodának köszönhetően a Kincsem Park ad majd otthont mind az öt számnak.

Az öttusa többi száma közül a lovaglás, illetve a laser-run területe adott – azokat korábban már több versenyen kipróbálták -, míg a vívást a Nemzeti Lovas Színházban rendezik.

A vb-re 2019. június 23. és 29. között kerül sor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában