A színház láthatatlan szereplői, a súgók

Horváth Katalin 1969. május elsején kezdett a színházban súgóként és asszisztensként. Azt mondja, a színészek nagyon sokat változtak azóta, a maiak sokkal keményebben tanulnak és komolyabban veszik a munkát. Ellenben kevésbé tisztelik a színpadot, nem ügyelnek annyira a részletekre és a pontosságra.

Katalin azt mondja, ahogy haladnak a próbák a premier felé, a súgónak egyre kevesebb feladata van, de ugyanúgy, sőt talán még jobban kell figyelnie. A színész reakcióját például, hogy mikor van szüksége segítségre, hiszen a színpadon (is) mindig a színész az első.

Katalin huszonkilenc éves volt, amikor az SZTK-ból a színházba került, örült az ajánlatnak, de azt tudta, hogy orvos és színész soha nem szeretne lenni. Súgóként szinte minden szöveget megtanult, amiben valaha "szerepelt", bár ez sosem volt elvárás vele szemben, hiszen a szöveg mindig a kezében van kinyomtatva. Mint meséli, kezdetben annyira bújta a szöveget, hogy állandóan feketék voltak az ujjai a nyomdafestéktől.

Akkoriban egyszerűbb volt, hiszen volt súgólyuk, amit mára megszüntettek, mert zavarta a közönséget, így a függöny mögül vagy a díszletből kell súgni. Volt rá példa, hogy a színpadon, egy díszlet kemencében húzta meg magát a felvonások alatt, de egyszer egy tószínpadi fellépésnél egy csónakból súgta végig a darabot. Hiába irányította magát a ladikkal mindig a színészek közelébe, azok hiába topogtak a cipőjükkel (ez volt a segítségkérő jelzés), a békák túlharsogták brekegésükkel.

Katalin szerint az emberismeret a legfontosabb a súgásban, észre kell venni, hogy a színész máshogy veszi a levegőt, máshova helyezi a hangsúlyt, ilyenkor van szüksége segítségre. Sok előadó kéri, hogy "Katalin, vigyázz rám, figyelj rám", mások viszont sértésnek veszik, ha azt feltételezik róluk, hogy nem tudják a szövegüket. A lényeg, hogy a súgó mindig egy mondattal a színész előtt járjon.

Nagy Gábor kora ellenére pontosan tudja, hogy mit akar elérni az életben. Húszévesen azon dolgozik, hogy színész lehessen, ezért örömmel fogadta el a Petőfi Színház felkérését, hogy legyen súgó a teátrumban, annak ellenére, hogy színésznek jelentkezett a Tanár úr, kérem című darabba.

- Mély vízbe dobtak, gyakorlatilag a darab főpróbáján csatlakoztam, pár napom volt felkészülni, de vállaltam a kihívást. Szerencsére az idősebb kollégák átadták a tapasztalataikat, hamar befogadtak, és annak ellenére, hogy szeptember óta dolgozom a színházban, kijelenthetem, hogy ők lettek a második családom - mondja Gábor.

Ebben a szakmában sem a tehetség a legfontosabb, sokkal inkább az alázat és az akarat dominál a siker elérésében. Minden egyes színházban töltött nappal közelebb kerül álmához, hogy színész lehessen, éppen ezért a súgói munkát is maximálisan megbecsüli, és "szeretné, ha egyszer neki is súgnának". Addig pedig építi a kapcsolatokat és közben folyamatosan tanul, hogy egyszer ő is színészként állhasson színpadra. Nap mint nap neves színészekkel lehet, akire felnéz, és sokat tanul tőlük.

Nagy Gábor (a kép bal szélén) már most második családként tekint a színházra
Fotó: Petőfi Színház

Úgy érzi, hogy a színész és a súgó között oda-vissza működik a tisztelet, hiszen egymásra vannak utalva. A súgó takarásban figyeli az előadást, és bár nem látja mindig a színész arcát, a hangsúlyból is tudnia kell, hogy most "lefagyott" az előadó. Mint mondja, a próbákon a súgó is mondja a szöveget, hogy gördülékenyen menjen minden, és ahogy közeledik a bemutató, egyre kevesebb a dolga. Sajnos előfordul, hogy rosszul veszik a jeleket, és súgnak, amikor nem kellene, vagy nem segítenek, amikor szükség lenne rá. A súgónak ezeken a kis vitákon felül kell emelkednie.

Kérdezem, mi a súgás titka, hogyan kell úgy súgni, hogy azt csak az hallja, akinek kell? Gábor szerint ez a legnehezebb, zöngés hangok nélkül, hangosan, rekeszből kell kimondani a szavakat, a színész füle rááll ezekre a hangokra.

Gábor nagyon büszke rá, hogy részt vehet a háttérmunkákban, A király beszéde című darabban például egy kisebb koreográfiát is készített, mivel korábban táncolt, és szükség volt a szakmai tapasztalataira. Igaz, csak pár tánclépés volt, ami az ötletei alapján került a színpadra, de Gábort ezek a kis lépések viszik a nagy célja felé.