Kávéscsészétől az emlékműig - A Magyar Művészeti Akadémia díját kapta Szekeres Károly keramikusművész

Szekeres Károly a napvilágot a zánkai falu végén látta meg 1940. február 17-én. Szép, de nehéz gyermekkorom volt, így vallott egy írásában. „Nem tartoztam a legjobb tanulók közé, mert a barkácsolás, festés, rajzolás sok időmet lekötötte. Herenden porcelánfestő-tanuló voltam, majd szakmunkásként dolgoztam. Szenvedéllyel rajzoltam és festettem tájakat, portrékat és tanulmányoztam kis és nagy mestereket. Közben a dolgozók levelező középiskolájába jártam. Felvételiztem a Magyar Iparművészeti Főiskolára, 1967-ben szereztem diplomát a Schrammel Imre vezette porcelán szakon." Tervezőként ment vissza Herendre, ahol a Városlődi Majolikagyár tervezőművésze és művészeti vezetője lett. Fiatal művészként alakította ki a kerámiagyár termékkatalógusának prototípusait, technológiai kísérleteket végzett a sorozatgyártáshoz felhasználandó anyagok és mázak kialakításához. Úttörő volt a közeli ajkai bauxit meddő iszapja – a szakmában „városlődi agyagként" ismert nyersanyag – meghonosításában és az anyagok – például a porcelán és a samott – keverésében. A Majolikagyárban hőálló főző- és tálalóedények, épületkerámiák, sorozatgyártásra is alkalmas variálható falburkoló elemek, egyéb dísztárgyak készültek.

– Életem nagy részét a porcelángyárban és a majolikagyárban töltöttem.  Teremtettünk egy használati kerámia vonulatot, amelyik hiányzott a piacról és az emberek igényelték. Sok terméket gyártottunk. Közben adódtak komoly munkák is. Nagy kalandot éltem át a kerámia szakmán belül, csinálhattam a kávéscsészétől az emlékműig majdnem mindent.

A kötelező munkát elvégezte, a gyárban használati tárgyak sokasága készült, de tudta, hogy lehet készíteni mást is az anyagból. A kezdetektől kiállít, felsorolni is nehéz, hány csoportos kiállításon vett részt, száznál több kiállítása volt. A kerámiának szinte minden válfaját kipróbálja. Dolgozott agyaggal, porcelánnal, samottal, kőcseréppel, betonnal és ezek minden elképzelhető keverékével. Használt fémoxidos színezékeket, különféle anyagokból kikísérletezett mázakat és sómázat.

– A legjobb munkáim azok lettek, ahol én állítottam össze az alapanyagot. Eleinte kézi gyúrással, meg is látszik a kezeimen. Nagyon szerettem a vörös samottot, az a legeredetibb. Sok mázat is alakítottam, kevertem össze. Az egész szakmát meghatározza a tűz varázsa, az égetésnél dől el minden. Olyan dolgok is, amikért nem én vagyok a felelős, hanem a tűz. Nagyon szerettem égetni, sokféle technikával, olyanokkal is, amiket a világon senki se csinált. Minden tárgy más, de van bennük egy közös, ami összefogja őket: az ember szellemi odaadása, rálátása az anyagra. Van az emberben egy elképzelés és azt próbálja megvalósítani. Fiatalabb koromban állandóan valami ötletem támadt. Az ember csinál pár szerencsésebb tárgyat, hajtja a lendület. A kerámiában az is előfordul, hogy gondolkodik az anyag. És nem mindig úgy gondolkodik, ahogyan én gondolkodom. És ő győz. Azt hiszem, ezzel minden keramikus így van.

A hetvenöt éves művész korábban úgy nyilatkozott, szembeszáll az ősi anyaggal, viaskodik vele, alakítja, formálja, többféleképp jeleníti meg, de tudja, hogy nem ő lesz a győztes. Ezt ma is vallja. Az ember beleviszi a lelkét a készülő tárgyba. Volt, hogy nehezen tudott a terveken túl haladni és volt olyan nap, amikor nekiállt dolgozni és azt érezte, mintha valaki fogta volna a kezét.

A plasztikus, variálható falburkolati elemekből maga is készített homlokzatokat, pillérburkolatokat Budapesten, Szekszárdon, Herenden, Veszprémben és Pécsett. Ezek közül a legjelentősebb a felújított szecessziós Veszprémi Petőfi Színház nézőterének, előcsarnokának és lépcsőházának 840 négyzetméteres falburkolata.

– Sokat gondolkodtam, de valahogy rátaláltam a formavilágára. Töprengtem, hogyan jön ki a kerámia falakra rakása úgy, hogy ne kelljen vágni egyetlen elemet sem. A nézőtéren egy akusztikus, fizikus segített: az elemek maradtak, de a felrakásnál beletettek hangtompító anyagot. Nagy feladat volt, éjszakákon át csak ezen gondolkodtam, de ez így van minden munkánál. Mesteremmel, Schrammel Imrével együtt készítettem a három és fél méteres allegorikus szobrokat, amelyekkel a budapesti Nemzeti Színház külső falait díszítették. Nagyon rövid idő alatt kellett dolgozni, egy év sem volt rá. Szerettem a minél nagyobb kihívásokat, mert akkor az ember úgy érezte, hogy csinált valamit. Zánkán is volt több nagyobb munka. Sokkal többet is tudtam volna teljesíteni, ha lett volna rá igény, csak nem kaptam megbízást. Én nem mentem utána, mások meg nem jöttek. Soha nem mentem, nem tolakodtam. Nem tudtam „nyomulni", tőlem ez nagyon távol áll. És kérni se tudok. Egyszer kértem, akkor is ráfizettem. Azóta soha. Kerülöm az intézményeket, az önkormányzatokat, csak akkor teszem be a lábamat oda, ha nagyon muszáj. Vannak olyan „félművészek", akik mindent megpróbálnak kitaposni maguknak. Én soha nem tudtam ilyet csinálni. Nem vagyok ilyen alkat. A feleségem, Emese sem. (Vásárhelyi Emese keramikus. A városlődi edénykészletek közül több is az ő közreműködésével született. Máig közös önálló műhelyben készítik egyedi művészeti alkotásaikat – a szerk.)

Hogyan tudja értékesíteni a műveit, arra a művész úgy válaszol: mostanában sehogy. Nem is hirdeti, nem reklámozza.

– Nagy gond lesz, hova kerülnek majd ezek a tárgyak. Belegondoltam, jeles keramikusok nagy életművel rendelkeznek. Mi lassan elpusztulunk, de mi lesz azzal a sok tárggyal, a nagy anyaggal. Úgy néz ki, hogy a vége felé járok, már csak a jóra akarok emlékezni.

Szekeres Károly tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, tizenöt évig tagozati vezetője volt, tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének. A Veszprémi Művész Céhnek is tagja volt, de aztán otthagyta. A kiállításokon nyert díjak mellett meg kell említeni a Munkácsy-díjat, a Művészeti Alap nívódíját és Veszprém megye Művészeti díját. 1987-ben lett érdemes művész, 2000-ben a Veszprém megyei Pro Comitatu kitüntetéssel és Zánka díszpolgára címmel köszöntötték őt.

Fél éve nem tud dolgozni, le van gyengülve. – Sokat kell pihennem, olvasok és gondolkodom a világ folyásáról, amiről manapság lehet is, főleg Európáról – mondja. Most egy saját katalóguson dolgozik, régóta készül rá.