"Ha Gorbacsov megbukik, én éveket ülök"

Ezt a Soprontól Pozsonyba vezető, de évtizedek óta lezárt út melletti, Sopron- vagy másként Piusz-pusztára hirdették meg az osztrák-magyar közeledés jegyében. Az ötlet a magyar demokratikus ellenzéktől származott. A fővédnökséget Habsburg Ottó és Pozsgay Imre vállalta el, de nem vettek részt az oldott hangulatúnak meghirdetett programon, ahová 1500 embert vártak. A terv az volt, hogy a piknik részeként délután háromkor száz-fős magyar delegáció lépi át a határt, elsétál a legközelebbi osztrák településig, Szentmargitbányáig, ahol fogadják őket, majd hazatérnek.

- A soproni kerület határforgalmi főelőadója voltam, a hat határátkelőhely szakmai munkájáért feleltem - idézte fel Bella Árpád alezredes. - Én készítettem elő az osztrák és magyar hatóságokkal az ideiglenes határnyitást, de csak három nappal előtte kaptam meg az utasítást, hogy vegyem át személyesen is a helyszíni parancsokságot. Nem tudom, miért esett rám a választás. Úgy terveztem, amint délután lezajlik a program, megyek a feleségemhez, a családhoz Brennbergbányára ünnepelni - mesélte.

A páneurópai piknik emlékműve

Ha már a család szóba került, az 1946-ban született Bella Árpádot rokoni szálak kötik Zalához, mert édesanyja egervári születésű. Máig emlegeti a nagypapánál töltött nyarakat, a közös fagylaltozásokat Zalaegerszegen. Most is rendszeresen látogatja rokonait, egy ilyen alkalmat ragadtunk meg a beszélgetésre. Édesapja Sopron mellől, Csapodról származik, Bella Árpád gyerekként ott élte át, tanulta meg, mit jelent a nyugati határ, a vasfüggöny mellett élni. A szigorú ellenőrzések, a járőrök a mindennapok részei voltak. Nem is vonzotta az egyenruha, botanikusnak, erdésznek készült, de barátja unszolására együtt jelentkeztek katonának. Őt felvették, barátja azonban kihullott a rostán. A szegedi kiképzés után meglepetésére Sopronba vezényelték szolgálatra. Előmenetelét az sem akasztotta meg, hogy német anyanyelvű brennbergbányai lányt jegyzett el, és az 1971-es házasságkötésük előtti ellenőrzéskor két lapot írt tele menyasszonya külföldön élő rokonairól, ami az idő tájt nem volt jó ajánlólevél. De térjünk vissza a piknikhez...

- Hatan voltunk szolgálatban, az útlevélkezelők és én, annyi lett volna a feladatunk, hogy a delegációk ki- és beléptetését lebonyolítsuk. Sokszor szóba került azóta is a piknik kapcsán, hogy használhattunk volna fegyvert vagy sem az illegális határátlépőkkel szemben. Csak pisztoly volt nálunk. Nos, az erre vonatkozó tűzparancsot egy évvel korábban eltörölték, de lehetett használni fegyvert a minősített esetekben. Ilyennek számított a csoportos elkövetés, illetve a támadás. Például, ha valamelyik kollégám az NDK-sok elé áll, hogy feltartóztassa őket, azok meg félrelökik. Ekkor előbb felszólítás, majd riasztólövés következik. Ettől biztos kitör a pánik, amiből sérüléseket okozó lövöldözés is származhat. Azt tudtam, ez nem következhet be, de nem is hagytak időt, mert csak annyit kérdeztem, hová mennek, s a tömeg már nyitotta a kaput, és gyorsvonatként robogott át Ausztriába. A túloldalon már rengetegen vártak rájuk, köztük tévéstábok is - idézte fel.

Közel hatszázan jutottak át a kapun

Ez utóbbi momentum más megvilágításba helyezte számára utólag a történteket. Jelesül: ez előkészített, a legfelső magyar vezetés által jóváhagyott akció volt, csak a szolgálatot adó határőröknek nem szólt senki. A páneurópai piknikkel azt mérték fel, hogyan reagálnak a szovjetek.

- Az NDK-sok megjelenése annyira ért váratlanul, mint amennyire nem. Rendszeresek voltak a határsértések, a titkosszolgálatok figyelték a keletnémetek mozgását, folyamatosan érkeztek a jelzések. Előtte nap érdeklődtem, mire számíthatunk, azt a választ kaptam, semmi nem várható. Ennyi ember észrevétlenül nem juthatott el a határ közelébe, és hatszázan mentek át. Miután áttörtek a keletnémetek, fél óráig nem tudtam kapcsolatba kerülni a feletteseimmel, hogy jelentsem a történteket. Így akadályozták, hogy elterjedjen a híre az esetnek - szögezte le. - Én ezt nem akartam, de szerencsére így alakult, és kihoztam a helyzetből, amit lehetett. A csoportos határsértés miatt vizsgálat indult ellenem, de két nap után leállították - mesélte.

Ettől nem lehetett nyugodt, a helyzet kiszámíthatatlan volt, nem lehetett tudni, mit akar a politika a Magyarországon várakozó keletnémetekkel. Még létezett a szocialista tábor, a két politikai rendszer szemben állt egymással, de a Gorbacsov-féle nyitás érződött. A vasfüggöny jelképes lebontása június 27-én megtörtént, egyre nagyobb volt a nyomás a határokon. Románia felől erdélyiek jöttek, Ausztriába tömegesen igyekeztek átjutni a keletnémetek. A méretekre jellemző, hogy 1989-ben szeptember 10-ig tízezernél több határsértővel szemben intézkedtek a nyugati határon, és legalább ennyien jutottak át gond nélkül. Előfordultak erőszakos fellépések. Zsiránál augusztus 21-én a járőrökkel dulakodásba keveredett keletnémet férfi halálos lövést kapott. Igaz, ezt balesetnek minősítették. Két nappal később, augusztus 23-án Sopronpusztán kétszáz NDK-s jelent meg buszokkal, személyautókkal, hogy átjusson Ausztriába. Összecsaptak a karhatalmi szakaszokkal, előkerült a könnygázspray, aztán gumibottal, s a levegőbe, a földre, a közeli épületek falára le-adott figyelmeztető lövésekkel kényszerítették meghátrálásra a csoportot. Az NDK-sokat feltartóztató határőrök közül többen elismerést kaptak határozott fellépésükért.

- A piknik után este értem Brennbergbányára. Már várt a család, az arcukon láttam, mindent tudnak, hiszen hallgatták a burgenlandi rádiót, nézték a bécsi tévét. Mi lesz velünk? - kérdezte a feleségem. Hát, ha Gorbacsov megbukik, én éveket ülök. A határok szeptember 11-én nyíltak meg a keletnémetek előtt, én csak akkor nyugodtam meg...