Dél-amerikai magyarok - Két kultúrában érzik otthon magukat

Tizenhat napos európai tartózkodásuk alatt a magyarlakta területek néptáncaival és értékeivel ismerkednek, új táncokat tanulnak. A
programjukat az Élő Forrás hagyományőrző egyesület szervezte. Kovács Norbert Cimbi elnöktől, néptáncoktatótól megtudtuk, hogy a dél-amerikai magyar táncosokkal hat éve dolgoznak együtt. A kapcsolat az uruguayi Tündérkert tánccsoport tagjainak kiscsőszi látogatásával kezdődött, majd csatlakozott a többi ország is. Cimbi többször tartott néptánctábort a távoli országokban, részt vett a dél-amerikai magyar néptáncfesztiválon.

Néptáncpróba a kiscsőszi pajtában. Honfi Júlia és Kovács Norbert Fotó: Tisler Anna

A mostani programban erdélyi látogatás is szerepelt. A sóvidéki hagyományokkal ismerkedtek, majd onnan érkeztek Kiscsőszre, ahol átélhették az egykori falusi hétköznapokat, és Vastag Richárd vezetésével új koreográfiát tanultak, valamint a hétvégi budapesti néptánctalálkozóra készültek. A kiscsőszi tartózkodásuk húsvét idejére esett, így közösen ünnepeltek a helybeliekkel, majd hétfőn a lányokat meglocsolták, először a hagyományos módon, tele vödör vízzel, majd kölnivel.

A csoport egyik tagja, Honfi Júlia nagyszülei 1949-ben vándoroltak ki Argentínába. Édesapja akkor hároméves volt, édesanyja már ott született. A család nemcsak őrzi a hagyományokat, hanem azon dolgozik, hogy átadja azokat a következő nemzedéknek.

- Már kiskorban tudatosítjuk, hogy mi gazdagabbak vagyunk, hiszen két anyanyelvünk, két kultúránk van, és két országot is hazánknak mondhatunk - fogalmazta meg Júlia. - A mi korosztályunkban már vannak harmadik, sőt negyedik generációs magyarok, akiknek fontosak a gyökereik. Sokan élünk vegyes házasságban, a legtöbben otthon spanyolul beszélgetnek a gyermekeikkel. A magyar közösség tart fenn iskolát és szombati iskolát is, ahol a magyar nyelvet, a népismeretet, a néptáncot, a kultúrát megismerhetik és gyakorolhatják. Cserkészcsapatunk is van, tagjai vagyunk a Magyar Cserkész Szövetségnek. Sok gyermeket a cserkészeten, az ottani sok és sokféle programon keresztül tudunk megszólítani. Tapasztaljuk, hogy a fiatalok is igénylik, hogy ismerjék meg őseik hazáját, amelyhez az-után ők is kötődni fognak. Sokan kérdezik, mi által tesszük vonzóvá a közösséget, hogy a gyermekek is szeressenek járni. Ez nem más, mint a szeretet. Mindenki örül, ha egy elfogadó, odafigyelő, gondoskodó közösség tagja lehet. Ha jól érzi magát ott, barátokra talál, akkor szívesen jár, vesz részt a programokon.

Júlia három lánya 9, 15 és 17 éves, beszél magyarul, jár a közösségbe, tagja a néptánccsoportnak. Apjuk ugyan nem magyar, de otthon anyjukkal magyarul beszélnek. Júlia tanít a magyar iskolában is. Sokat dolgozik a közösségért. A család hat évet Magyarországon élt, kilenc éve költöztek vissza. Magyarországon sok rokonuk van, akikkel tartják a kapcsolatot. Az utazás repülővel is több mint fél nap, de örömmel teszik meg. Mint fogalmazott, otthonról jönnek hazafelé.

A térségben élő magyarok szervezetei egymással is tartják a kapcsolatot. Kétévente rendezik meg a dél-amerikai magyarok néptánctalálkozóját, amelynek felváltva ad otthont Brazília, Uruguay és Argentína.