Bohóc a káposztáskertben

A nyári napsütésben sokak kedvence a hely; jönnek kocsival, Hódmezővásárhelyről is nagy csapatokban kerekeznek a töltésen. Nyári hétvégeken mi is lehetne a program: irány a víz! Mint kiderül, a festőtanárt az ország sok zugában fogadják ugyanazzal a felkiáltással: - De jó, hogy hazajöttél!

Egy tanítványa mesélte Sáska Tiborról, hogy nulla marketinggel, mélységes empátiával, óriási szakmai tudással teszi a dolgát, pedig akár nemet is mondhatna ezekre a kérésekre, hiszen azzal, hogy elfogad, magának teremt konkurenciát. Hogyan is van ez a mester-tanítvány kapcsolat?

- Szerintem az első szempont nem az, hogy a tanítványnak milyen a szakmai tudása, hogyan fejleszthető, hanem hogy ki az az ember, aki odaül mellém? Ezt boncolgatjuk. Kicsit filozofikusan kell megértetni velük a festést mint tevékenységet. Járt nálam egy kislány, aki Bécsben született, de a családja erdélyi, nagybányai származású. Mivel huszonöt éve festek az Alföldön, a képeimen gémeskúttal is találkozott, és ez a téma megfoghatatlan volt a számára egészen addig, amíg a beszélgetéseink során el nem értük az ő saját gyökereit. Ez a legfontosabb. Egy kép nem csupán tájábrázolás, hanem a személyesen megélt események szüleménye. Természetesen meg kell tanulni az eszközt is A-tól Z-ig, azután jöhet a téma, amit meg akarunk mutatni.

Fotó: Penovác Károly

Az időm jó részét teszi ki a tanítás. Úgy kezdődött, hogy 1990-ben megalapítottuk az Országos Képző- és Iparművészeti Társaságot, amelynek 2005-től én vagyok a művészeti vezetője. Az alapítással egy időben Kecskemét és Kiskunfélegyháza között, Jakabszálláson vezettem az alföldi tájképfestő tábort, ahova pályázat útján lehetett bejutni. Tanítványaim közül maradt egy mag, körülbelül tizenöten, akik már át tudták adni a mesterség alapjait. Egyúttal felmerült az igény, hogy jönnének mások is. Azóta foglalkozom tanítással. Később Nemesvámoson, a hagyományőrzés és a képzőművészet jegyében nyílt Huszárgalériában vezettem a Balaton-felvidéki képzőművészeti tábort. Ebből hagyomány lett, az egész országból érkeznek alkotók. Nyáron és ősszel három helyen vezetek tábort, télen pedig otthon, ahol minden zavaró körülményt ki lehet zárni, heti pár alkalommal foglalkozom tanítványokkal, egyszerre legfeljebb két emberrel. A többi idő a pihenésé, és ilyenkor festem a saját élményeimet, gondolataimat.

- Nekem nem alaptulajdonságom az exhibicionizmus, szerintem a magamutogatás pótcselekvés azok számára, akik az álarc hívei. Úgy vélem, nincsenek titkok, elárulni való dolgok; mindenki születik valami plusszal, amit senki sem vehet el tőle, tehát nincs konkurenciatermelés - tér vissza a korábbi gondolatra Sáska Tibor, aki decemberben életművének válogatásával jelentkezett a megyei könyvtárban.

A megnyitó részeseként, amikor barátok zenéltek, összegyűltek a tanítványok, kedves volt a bevezető, méltó az értékelés, csak néztem a művészt, aki feszengett, mert láthatóan nem rajong azért, ha róla van szó. A Dulity Tibor-emlékdíjas, Holló László-díjas festő nem csak szerény ember. Szuggesztív alkotásain, legyen az grafika, olaj vagy az általa legnehezebb műfajnak tartott akvarell, személyes élményein, a tájképeken, a településrészleteken, az álombeli találkozásokon túl gyakran látjuk őt magát is - piros orrú bohócként. Mit jelenthet ez? Keserűséget vagy a figyelem fokozottabb felhívását? Sáska Tibor erre azt mondja, csupán jelzés, egyoldalú kapcsolat a világgal, amiről beszél, amelyet bemutat.

Mint a tehetséges emberek többségét, őt is többféle tálentummal látták el az égiek; a festészeten kívül érdekli a zene, vonzotta keramikusi pálya is, Herenden tanult korongozni, pirogránittal Pécsett, a Zsolnay gyárban foglalkozott, végül az ecsetet, a festővásznat választotta. Közösségnek nem tagja, útját egyedül, de sok baráttal járja.

- Országos pályázattal manapság nem lehet találkozni, de kiállításokra szoktam jelentkezni; tanítványaim révén Veszprémben vagy Kiskunfélegyházán, ahol a Holló László Kör külső patronálója is vagyok, legutóbb pedig Újpesten volt közös tárlatunk egy kollégámmal - emel ki néhányat a megjelenései közül.

Sáska Tibor Baranyában született, Veszprémfajszon él, azokkal, akiket legközelebb érez magához, év végén a Bakonyba, Fenyőfőre szoktak visszavonulni, képeinek többségén mégis az Alföld jelenik meg. Erre is van magyarázat.

- Szeretem a széles horizontot, mint ahogyan az őszinte embert is, aki keveset beszél ugyan, de annál többet mond.