Izgalmas időszak előtt áll a „balatonfüredi Louis Armstrong” és zenekara

Izgalmas új projektre készül Louis Armstrong „magyar hangja”, Dervalics Róbert és zenekara, a Füred Dixieland Band, ennek kapcsán beszélgettünk pályafutásáról, példaképeiről és terveikről.

Honnan ered a vonzódásod a dixieland, a szving iránt?

A balatonfüredi zeneiskolában Vecsey Ervin tanár úrtól tanultam klarinétozni, ő szerettette meg velem a műfajt, ő ismertetett meg a Benkó Dixieland Band vagy például Chris Barber zenekarának felvételeivel, tőle kaptam ajándékba Riskó Géza Bingo, Benkó! című könyvét, ami szintén nagy hatással volt rám, így tulajdonképpen Vecsey tanár úr volt az, aki elindított ezen a pályán. Nyitrai Endre nagybőgőssel, a zeneiskola néhai igazgatójával jó barátok voltak, gyakran jártak össze jammelni, én pedig ifjú növendékként magnóról hallgattam az osztályteremben a jobbnál jobb dixieland- és szvingfelvételeket.

Innen egyenes út vezetett a Magyar Néphadsereg Zeneművészeti Tiszthelyettesképző Szakközépiskolájába, ahol nemzetközileg is elismert, kiváló művésztanároktól tanulhattam, mint például id. Hara László fagottművész, Peskó György orgonaművész vagy Váczi Károly zongoraművész. Óriási megtiszteltetés ilyen géniuszoktól tanulni, de persze erre csak utólag, felnőttkorában jön rá az ember.

Roppant magas színvonalú zenei műhely volt akkoriban az az iskola, sokan, én személy szerint is nagyon sajnálom, hogy Magyarországon nincs már katonazenei képzés.

Mitől volt ez más, mint egy normál zeneművészeti szakközépiskola?

Gyakorlatilag 14 éves korunkban bekerültünk egy laktanyába, szigorúan szabályozott, hierarchikus, katonás rend vett minket körül, ahol katonai kiképzést is kaptunk a zenetanulás mellett. Kiváló zenei alapokat adott, ugyanakkor nagyon jó közösséget kovácsolt a diákokból az iskola, és megtanított fegyelmezetten viselkedni az élet minden területén.

Hol folytattad érettségi után?

1993-ban kerültem Veszprémbe, a Katona János által vezetett légierő-zenekarhoz, amely a hagyományos katonazene mellett big band-muzsikát is játszott. Itt egyrészt magamba szívtam Glenn Miller, Erroll Garner és a többiek munkásságát, másrészt elkezdtem fújni a szaxofont – mivelhogy parancsba kaptam. Roppant éles váltás volt a klasszikus zene és a klarinét után a szving és a szaxofon, és ha három hét alatt nem is, de három-négy év alatt simán belejöttem. Autodidakta módon kellett megtanulnom egy teljesen új hangszert és vele együtt az improvizáció képességét. A dzsesszben nyilvánvalóan teljesen más frazírozás van, máshol vannak a zenei hangsúlyok, mint a komolyzenében, azt mondják, sokkal szabadabb, de ez nem igaz: minimum ugyanolyan nehéz. Az improvizáció nem azt jelenti, hogy játszhatsz, amit akarsz, hanem bizonyos keretek között, szigorúan kötött dologról van szó, ami nagyon komoly elméleti tudást igényel. Ha nem tudod például, hogy éppen milyen hangnemben játszol, abból elég érdekes dolgok sülhetnek ki.

Ki fedezte fel, hogy te vagy Louis Armstrong „magyar hangja”?

Ez a vendéglátózásból jött. Nekem folyamatosan voltak különböző tánczenekaraim, 21 évesen az akkori együttesemmel az Anna-bálban zenélhettem 1996-ban, aztán '97-ben és '98-ban is, és már akkor is énekeltem Armstrong-dalokat. Elsőként persze a What a Wonderful Worlddel próbálkoztam, aztán kérték a Hello Dollyt, a Mack the Knife-ot, így lett végül két-három számból egy másfél-két órás önálló showműsor. 1999-től folyamatosan felléptünk például az amerikai nagykövetség függetlenség napi rendezvényein, Európa-szerte játszottunk amerikai katonai bázisokon Brüsszeltől Szarajevóig, és úgy tűnt, mindenhol sikerült elhitetnünk, hogy nem rossz, amit csinálunk.

A big bandnek köszönhetően volt szerencsém együtt muzsikálni olyan előadókkal, mint Pege Aladár, Jávori Vilmos, Babos Gyula, Csepregi Gyula és Szakcsi Lakatos Béla, felléptünk showműsorokban, szerepeltünk az ország szinte valamennyi tévécsatornáján. A kollégák, barátok beszéltek rá, hogy csináljak ebből valami komolyabbat, így jött létre 2011-ben a Louis Armstrong-showműsor. A produkcióban országszerte ismert énekesek is részt vettek, például Szolnoki Péter a Bonbon zenekarból, Vastag Tamás (mint Frank Sinatra) és Tóth Vera (mint Ella Fitzgerald).

Innen datálódik a barátságom a sajnos azóta elhunyt Dixi tanár úrral, azaz Benkó Sándorral, aki már régóta példaképem volt, és akinek zenei-szellemi örökségét úgy is igyekszem ápolni, hogy minden koncertünkön megemlékezünk róla. Rengeteg dolgot tanultam tőle, elsősorban fegyelmezettséget, zenei és üzleti téren egyaránt, korrektséget, pontosságot és egy kis szigorúságot is. Ő ugyanis elég szigorú zenekarvezető volt, de hát egy zenekarban nincs demokrácia – talán ennek is köszönhető, hogy 56 évig vezette sikerrel a Benkó Dixieland Bandet. Nagyon kellemes meglepetés volt, amikor idén augusztusban, az egyik füredi koncertünk szünetében odajött hozzám Nagy Jenő, a Benkó Dixieland Band egykori bendzsósa, gratulált és elmondta, mekkora öröm manapság Louis Armstrongot és dixielandet hallani.

Hogyan született meg a Füred Dixieland Band?

2016-ban vetettem fel az ötletet Balatonfüred városvezetésének, hogy külföldi mintára alakítanék egy, a város nevét viselő dixieland zenekart, amely a 2015 decemberében elhunyt Benkó Sándor zenei örökségét ápolná. Ők ezt nagyon pozitívan fogadták, mi pedig rögtön összehoztunk egy jótékonysági alakuló koncertet Malek Andreával, Szolnoki Péterrel.

Az azóta eltelt másfél évben a fél vagy inkább háromnegyed országot bejártuk Balatonfüred képviseletében, többször szerepeltünk a televízióban, zenéltünk Szulák Andreával, Bebével, illetve egy egész koncertsorozatra elkísért minket a Balaton északi partján a zenekar „fogadott édesanyja”, Falusi Mariann (alias Ella Fitzgerald).

Van-e élet a dixielanden túl? Meg lehet-e újítani egy örökzöld műfajt?

Tudomásul vettük, hogy a dixieland inkább az idősebb korosztály zenéje, mégis úgy gondoltuk, meg kellene próbálnunk nyitni egy picit a fiatalabbak felé. Eddig is becsempésztünk a jól ismert dixieland- és szvingstandardek közé jazzt, soult, bluest, sőt jiddis népzenét is a koncertjeinken, természetesen mindig saját, egyedi hangszerelésben.

Kitaláltunk egy új műfajt, a jazzylandet, populáris dalokat játszunk a 20-as, 30-as évek stílusában, de mégis modern felfogásban, Louis Armstrong és nagyszerű énekesnőnk, Zabos Regina hangjához igazítva.

És hogy egy titkot is eláruljak: szeretnénk belevinni egy kis népi vonalat, magyar népi hangszereket is megszólaltatunk majd a dalokban, amelyeket egyébként magyar szöveggel fogunk énekelni. Tavaszra elkészül egy videoklip is, nagyon várjuk a közönség reakcióját.

Továbbra is szívügyünk a jótékonyság, szívesen állunk minden jó ügy mellé, ami a rászorulók, főleg beteg gyermekek támogatását célozza. Számunkra is emlékezetes és megható esemény volt 2017 decemberében az adventi jótékonysági koncert, ahol Füred gyermekkórusaival léphettünk fel. Ugyancsak fontos a keresztény identitás hangsúlyozása a koncertjeinken, ezt leginkább a gospeleken keresztül tudjuk közvetíteni hallgatóink felé.

Mire számíthatunk tőletek 2019-ben?

Januárban egy igazi nagyszabású koncertre készülünk Veszprémben, vendégünk lesz az egyik legkedveltebb rekedt hangú magyar énekes, folytatódik a Louis Armstrong és Ella Fitzgerald újra egy színpadon koncertsorozatunk Falusi Mariannal, érkezik majd egy sztárvendégünk az Egyesült Államokból, Los Angelesből, van egy törökországi meghívásunk, illetve tervben van egy kicsit prózai, kicsit zenés est a szvingkorszakról barátommal, Kamarás Ivánnal.

Ami azonban a legfontosabb, hogy továbbra is Balatonfüredet képviseljük, szeretnénk, ha az idelátogatók nem csak a Balaton, a finom borok és a kitűnő szállodák miatt jönnének ide, hanem a színvonalas zenei kínálat miatt is.