Mintha most kezdték volna - Oravecz Edit a szakmáról és a Pannon Várszínház elmúlt tizenöt évéről

- Elrohant ez a tizenöt év. Olyan, mintha most kezdtük volna, pedig óriási változások történtek - emlékszik vissza.

Annak idején hárman alapították a Pannon Várszínházat férjével, Vándorfi Lászlóval és Sashalmi Józseffel. Mint mondja, akkor még mindent nekik kellett csinálniuk, ő például nemcsak színésznő volt, de otthon gépírónő is, meg kellett tanulnia a számítógépet kezelni, a számlákat intézni, könyvelni, pályázatot írni. Nagy könnyebbség volt, amikor ezekre a feladatokra már fel tudtak venni másokat.

- Laci döntött a várszín-ház megalakításról. Nekem eszembe nem jutott volna, hogyan tovább, amikor mind-kettőnket elküldtek a Petőfi Színháztól. Ha ő nincs, akkor szerintem én most vagy tanítok, mert az nagyon érdekelt, - drámajátékot iskolában például -, vagy eladó vagyok egy könyvesboltban, esetleg óvónő. Sokféle szakma érdekelt még a színészeten kívül. Kár, hogy az ember életébe igazából csak egy hivatás fér bele - fogalmaz Oravecz Edit.

- Alapvetően vidám, bulis csaj vagyok, de ahogy mennek az évek, érzem, egyre több gondolat és érzés van bennem, amit szeretnék a színpadon megmutatni. Megérint a kor, az idő, az elmúlás, ha valaki rosszindulatú, azt nehezen dolgozom fel, nem bírom, ha fájdalmat okoznak a másiknak - vallja Oravecz Edit
Fotó: Appleheart Photography

Izgalmas volt a kezdet. Kisebb darabokkal, produkciókkal indultak. A Csermák Antal Zeneiskolában játszottak, akkor ötven bérletes néző- jük volt. Állandóan utaztak, mint mondja, vándorszínész életet éltek. Igazgatófeleségként azonban komoly döntést kellett hoznia.

- A Petőfi Színházban annak idején szép nagy szere-peket játszottam. Erre most is lenne lehetőség, mert Laci dönti el, mit oszt rám, de úgy gondoljuk, nem az a lényeg, hogy magunkat futtassuk, vagyis hogy én játsszam a jó szerepeket. Én boldogabb vagyok, ha a kollégáim elégedettek. Ezért nekem sokszor kell alázatosan kisebb szerepeket játszanom. Persze a négy-öt mondatos alakítások is fontosak, de el kellett döntenem, hogy ezt felvállalom-e. Magamban tisztáztam, ebbe belemegyek-e, vagy igazga-tófeleségként én játszom az adott évadban a legjobb szerepeket. Jó érzés, hogy az epizódalakításaimat is szeretettel fogadja a közönség.

Amikor kevés előadásban játszott és sok ideje volt, akkor iskolákban tanított. Jelenleg majdnem minden előadásban színpadra lép.

Elárulja, nincs beleszólása a döntésekbe, igaz, férje néha kikéri a véleményét. Egyszer történt meg, hogy nem vállalt el egy szerepet.

- Nagy kedvencem volt A kaktusz virága a Petőfi Színházban, melyben Stefanit alakítottam. Amikor Laci megrendezte a darabot a Pannon Várszínházban, nem akartam még egyszer eljátszani, mert tartottam attól, mi van, ha most nem sikerül olyan jól. Nem mertem még egyszer belevágni - emlékszik vissza. Szerepálma sokáig Nyilas Misi volt, ami alacsony, törékeny alkatához is illett volna.

Úgy véli, van különbség a férfiak és a nők lehetőségei között a szakmában:

- Kevesebb a világirodalomban a női szerep. A nőkön hamarabb látszik az idő múlása, előbb kell átmenniük egy másik szerepkörbe. Mostanában egy jó drámai szerepre vágynék. Ez valószínűleg a korom miatt is van, érettebb lettem. Alapvetően vidám, bulis csaj vagyok, de ahogy mennek az évek, érzem, egyre több gondolat és érzés van bennem, amit szeretnék a színpadon megmutatni. Megérint a kor, az idő, az elmúlás. Ha vala- ki rosszindulatú, azt nehezen dolgozom fel, nem bírom, ha fájdalmat okoznak a másiknak - vallja a színésznő.

Úgy véli, az elmúlt évtizedek alatt a Pannon Várszínház eljutott oda, hogy megállná a helyét bárhol. Az erősségeik közé tartozik többek között a fiatalok profi tánc- és énektudása, és hogy évekig játszanak ugyanolyan színvonalon egy-egy előadást. Kevesen vannak, ezért mindenki sokat dolgozik, sokféle szerepet játszik. Ez a fiataloknak jó tanulási lehetőség, erős alap a további pályafutáshoz.

A régiek közül sokan visszajárnak játszani. Szeretnek visszajönni.

- Össze kell tartanunk. Néha előfordulhat, hogy elegünk van egymásból, hiszen sokat vagyunk együtt, de amikor kell, összefogunk. A korábbiakhoz képest ma szinte pénz nélkül kell színházat csinálnunk. Itt biztosan nem azért van valaki, mert meg akar gazdagodni, itt nagyon kell szeretni azt, amit csinálunk - összegzi véleményét.

Nem csak színészként, nézőként is szereti a színházat:

- Gyerek tudok lenni a nézőtéren, naiv, őszinte, befo-gadó. Nagyon sok jó színház van, ahova nézőként sajnos nem jutok el.

A munka terén az elmúlt évek alatt nem lassított.

- Belül húsz-huszonöt évesnek érzem magam, bírom a fiatalok tempóját, a munkát is. Későn fekszem, sajnálom az időt alvásra - mondja.

Ha nem a színpadon van, a digitális technológia köti le a figyelmét:

- Ha újrakezdeném, biztos, hogy filmeket, fotókat szerkesztenék. Néha éjszakánként is ülök a számítógép mellett, hogy valakinek összehozzak egy montázst vagy kisfilmet ajándékként. A technika nagyon vonz, ha megjelenik a legújabb mobiltelefon, azonnal érdekel. Ha pedig valami elromlik, meg tudom javítani.

Oravecz Editet legközelebb A szabin nők elrablása című darabban láthatja a közönség, Róza, a házvezetőnő szerepében, Szelle Dávid rendezésében.

- A rendezés terén Laci szigorúbb, Dávidnál bátrabban merek hibázni. Velem Laci egyébként is szigorúbb, mint a többiekkel. De ebből sincs vita. Legfeljebb olyankor később megyek haza, megvárom, amíg elszáll a haragom - mondja.

Úgy véli, kell a biztos háttér, a családi összetartás.

- Krámer Gyuri mindig azt mondja, én vagyok Magyarország legjobb igazgatófelesége, mert nem szólok bele semmibe, nem irányítom Lacit hátulról, nem viszek haza pletykákat. Heten vagyunk testvérek, megtanultam azt, hogy nem én vagyok a központban. Kellő szabadságot adunk egymásnak.

Igaz, nem mindig könnyű a munkában, magánéletben huszonnégy órában együtt len-ni, azonban mindig van közös témánk. Van egy szabály nálunk: miután hazaérünk, tíz percig lehet szó színházról, utána nem - meséli Oravecz Edit, aki szerint kell idő a feltöltődésre is:

- Megfogadtuk, hogy idén többet törődünk magunkkal, elmegyünk néha hétvégenként lazítani, kikapcsolódni. Muszáj megállni időnként, hiszen olyan gyorsan elrohan az élet.