Akció van, avagy O. történetei

Ám minek örökké filozofálni? _ valahogy így fogalmazott Bencsik Orsolyáról szóló laudációjában Balázs Attila író. Az újvidéki nyúltörténeteiről elhíresült nagy mesemondó méltatásában az idei Sziveri-díjast a tollal remekül bánó, álmodni tudó, pimasz, a megszokott kerékvágásból olvasóit kizökkentő emberek közé sorolta, mondván, amíg ilyenek vannak, nincs veszve semmi. Azaz Akció van! Bencsik Orsolyával a Sziveri-díj átadása utáni fogadáson beszélgettünk.

- Sziveritől a Couleur localban című verset választottad a ráolvasó sétán a várban. Mit jelent neked a helyi szín, a „couleur local”?

- Egyrészt a Bábel után talán ez lehetett a következő Sziveri-vers, amivel kamaszként találkoztam. A Modern Magyar Irodalmi Tanszéken Szegeden PhD-sként a vidékiség alakzataival foglalkozom a vajdasági magyar irodalomban,így Szentelekyvel is, és rajta keresztül a helyi színekkel. Sziveri pedig éppen a couleur localnak mint elméletnek, írói módszernek és ezen túl a vajdasági környezet, helyzet metaforájának a fonákját, hátulütőjét fogalmazza meg ebben a versben, erős politikai dimenzióval is ellátva. A helyi szín nálam is fontos, és a vajdasági magyar irodalmi kezdetekhez képest és Sziverihez hasonlóan szintén ironikus jelentést kap. Még mindig aktuálisnak tűnik a bezárkózásról vagy a provincializmusról beszélni.

Bencsik Orsolya (középen) a helyi színekről és a lázadásról (Fotó: Penovác Károly)

- Sziveri egész élete lázadás volt a vidékiség ellen. Él-e még ez a szellemiség a Vajdaságban?

- Többé-kevésbé persze igen, de például a fiatalok, az én generációm körében olyan forradalmi erővel, mint Sziveri vagy Sziveriék, az új symposionisták esetében, biztosan nem, bár ehhez kapcsolódik az is, hogy más a mostani politikai helyzet, mint az akkori, és jelenleg más a viszony politika és irodalom között. A vajdasági fiatal írók alapvetően nem politizálnak, és kevésbé reflektálnak társadalmi aktuálkérdésekre vagy a vidékiség problémájára, inkább a tiszta művészet felé mozdulnak el. Másrészt a lázadáshoz kapcsolódik az ősökkel való leszámolás is, ami azért elég nehéz. Például nekem ilyen értelemben eléggé traumatikus a viszonyom az új symposionistákkal (Sziverivel, Tolnaival, Balázs Attilával, Juhász Erzsébettel). Annyira erős irodalmat csináltak, hogy én, az utánuk jövő folyamatosan szenvedek tőlük meg a hatásaiktól. És hát persze nehéz saját, erős hangot megtalálni, ami viszont elkerülhetetlen a lázadás, az irodalmi apákkal, anyákkal való szembeszegülés, leszámolás nélkül.

- Érdekes, amit mondasz, mert akiket itt felsoroltál, mindegyikük hatása ha nem is direkt módon, de ott érezhető az Akció van! című kispróza köteted szövegeiben. Sőt, még Maurits Ferenc rajzai, versei is megjelentek lelki szemeim előtt.

- Igen, ott van a hatásuk, persze, ami a leszámolást illeti, elég kesztyűs kézzel bántam velük, és egyre jobban azt gondolom, hogy ez nem jó. A képzőművészet egyre inkább inspirál, anno Tolnai miatt kezdtem el eziránt jobban érdeklődni, így jött Maurits és Benes is. Ezért is nagyon megtisztelő, hogy a díj mellé éppen Benes Józseftől kaptam ilyen szép grafikát. Szóval, egyre jobban próbálok képzőművészeti alkotásokat is beemelni a szövegeimbe. A színház és a film pedig a másik dimenzió, ami szintén belép.

- Hogy tervezed, visszamész-e a Vajdaságba, ha ledoktoráltál a Szegedi Egyetemen? Novák Anikó írta a közelmúltban kirobbant vajdasági vita kapcsán, hogy nem fogadják tárt karokkal a hazatérőket, akik pedig a tudást viszik haza Újvidékre, Zentára, Szabadkára, Topolyára.

- Nagyon ambivalens a viszonyom a Vajdasághoz, egyfajta szeretett mostoha. Élményanyagként folyamatosan jelen van, hiányzik, de közben dühös és elégedetlen vagyok. Sértett, noha éppen ettől a sértettségtől tartok a leginkább, ami ugye a kisebbségi író alapvető hangoltsága is Juhász Erzsébet szerint. A Vajdaságról való véleményem kisebb összegzését adja az Akció című kötetem, amelyben a falu éppen ennek a Vajdaságnak a metaforája. Ami a tárt karokat illeti: a Vajdaság még mindig provincia, még mindig zárt, fél a kívülről jövőktől, és haraggal tekint a tékozló fiúkra.