Nagyon jó érzés újra Veszprémben lenni

- Sok nézőtől hallottam, örül, hogy ismét veszprémi színpadon láthatja önt.

- Nagyon jó érzés, hogy így van. Tíz évvel ezelőtt játszottam itt utoljára, nagy örömmel akkor is, mint most. Megismernek az emberek, nem is számítottam rá. Megfogalmazhatatlanul jó érzés újra itt lenni, az utcán találkozni azokkal, akiket régről ismertem. Remélem, hogy ez a lelki töltöttséget át tudom fordítani az alakításba.

- A főiskola befejezése után pályájának első tíz évét töltötte a veszprémi színházban. Sok lehetőséget kapott.

- A diplomaosztás előtti pillanatokban tele voltunk lendülettel, kedvvel, elhivatottság érzéssel; vártuk, kit melyik színház szerződtet. Akkor volt a legtöbb önbizalmam; úgy éreztem, bármelyik színházban megállhatnám a helyem, de ha nem kellek sehova, legfeljebb elmegyek valami olyan munkát végezni, mint bármelyik más ember. Mindig szerettem a kétkezi fizikai munkát.

- Arra gondolt, hogy asztalos lesz?

- Az később vált hobbimmá. Falun nevelkedtem, a földhöz való kötődésem olyan erős volt, azt is el tudtam volna képzelni, hogy abból éljek, amit a föld ad. Nagyszüleim ebből éltek, számomra magától értetődő volt szőlőt művelni, kukoricát kapálni, állatokat nevelni, tehenet fejni. Annyira élveztem, hogy képes voltam iskola előtt, reggel öt óra előtt kimenni a kukorica földre. A főiskola után több színháztól kaptam ajánlatot, ez a veszprémi tűnt csábítónak. Nagyon jó döntés volt. Életem egyik legnagyszerűbb tíz évét töltöttem itt. Kitűnő lehetőségeket kaptam a színház akkori vezetésétől, a nagyszerű Hegyeshalmi László igazgatótól, Horváth Z. Gergely művészeti vezetőtől és itt lett az első lakásom, itt születtek a gyermekeim, itt voltam fiatal, feleségemmel. Remek társaság, baráti kör alakult ki a színházban. Ha valaki elmondhatja, hogy ennyit és így élt, mint én abban a tíz évben, és azt elosztja egy életre, akkor sincs elmaradva.

- A társulat vezető színészeként főszerepeket játszott.

- Fantasztikus visszagondolni, mitől volt irántam ez a bizalom. Olyan szerepeket játszottam, amik egy életen át meghatároztak.

- Nem volt természetes az ön számára?

- De, bevallom, az volt. Valami miatt evidensnek tartottam és csak később jöttem rá, ha újra játszhatnék egy szerepet, másként csinálnám. Ott, akkor vitt a hév, a lendület, a fiatalság és ahogyan kezdtem színésszé érni, jöttem rá a hiányosságaimra. Átbeszéltem kitűnő barátaimmal, hozzá értő emberekkel, azt mondták, a tapasztalathiányból adódó hiányosságokat áthidalta a lendületem. Sokan mondták, lehetett látni rajtam, az alakításokon, milyen elánnal, lendülettel, vehemenciával, erővel dolgoztam.

Megfogalmazhatatlanul jó érzés újra itt lenni, mondta Borbiczki Ferenc (Fotó: Penovác Károly)

- Tíz év után, 1991-ben a Vígszínház tagja lett.

- A veszprémi színház sorsa nem úgy alakult, ahogy mi szerettük volna. A Vígszínházból kaptam egy lehetőséget, nem volt kérdés, hogy oda menjek, Kapás Dezső miatt, aki hívott. Egy évadzárón megünnepeltük a húsz éves ott tartózkodásomat, meg is lepődtem.

- Hívták szerepre más színházak is?

- Sokkal kevesebbet tudtam vállalni, mint amire lehetőség lett volna. Az elmúlt öt évben három évadban is én játszottam a legtöbbet a Vígszínházban.

- Tíz éve láttuk itt, Veszprémben, az Anconai szerelmesek című zenés komédiában.

- Elmúlt tíz-tizenegy év és mikor felmentem a színpadra, még meg sem szólaltam, a nézők már tapsoltak. Remek érzés volt. Akkora erőt, önbizalmat ad az embernek, ami elengedhetetlen a mi pályánkon.

- Másfél éve itt volt az évadzárón.

- Összekötöttük nyaralással, a Szobival (Szoboszlay Sándor - a szerk.) való találkozással. Igazi barátság volt; olyan, mintha apám lett volna. Nagyszerű egyéniség volt, annyira éreztem az ő világát és ő az enyémet, hogy szavak nélkül is értettük egymást.

- Most a színházvezetés hívta egy szerepre.

- Pali (Oberfrank Pál igazgató - a szerk.) kérdezte, mikor érsz rá, hogy Veszprémbe gyere játszani. Palikám, én oda bármikor szívesen megyek, válaszoltam, csak hogyan lehet egyeztetni a vígszínházi elfoglaltságaimmal. Felhívta Eszenyi Enikőt, a Vígszínház igazgatóját és megbeszélte. Jólesett, hogy két ilyen nagyszerű színházvezető gondolkodik rólam. Fárasztó volt ez a jövés-menés, ott játszottam, itt próbáltam. Szaladtam Pestre, szinkron, rádió, egy folyamatból nem lehet kiszállni, mert az ember vidékre megy. Nehéz volt, de az, hogy egy jó közegben, kitűnő társasággal, jó előadást hozunk létre, áthidalta a nehézségeket.

- Milyen érzés volt újra találkozni a régi kollégákkal?

- Én ide nemcsak hazajöttem, hanem olyan emberekkel dolgozhatom, akikkel régóta ismerjük egymást. Sokat számít egy próbafolyamatban, hogy az ember ismeri a másikat, de akikkel először találkoztam, ők is remek emberek. Emberséges, családias a légkör, és nemcsak azért mondom, mert tele van a lelkem, hanem valóban így is van.

-Hogy érzi magát? Jól van?

- Biztos jól vagyok, azt szoktam mondani, poénból. Ha őszinte akarok lenni, azt mondom, nem vagyok nagyon jól, de nem akarok őszinte lenni. Nincs nagy bajom, de ez a színházi huzavona körülöttünk, nem jó. Nem lehet például politikai kérdés egy színházvezető kinevezése. Nekem egy dolgom van, az, hogy kőkeményen dolgozzak, ha kapok lehetőséget, azt kihasználjam. Bízom benne, eljön majd az az idő, hogy egyszer minden jó lesz, és az emberek boldogabban ülnek majd a metrón. Esküszöm, Veszprémben boldogabbak az emberek, mint Pesten, sokkal több csillogó szemű, tiszta tekintetű embert látok itt. Pesten sokat utazom metrón, az emberek leterhelten, bambán néznek a semmibe. Jó Veszprémbe jönni és amikor megszólítanak, emlékeznek rám, az külön öröm számomra, olyan, mint egy álom. Szeretném, ha az emberek boldogabbak lehetnének. A színház arról szól, hogy örömet adunk és kapunk, ettől a mi sorsunk is szebbé válik.