A szavak lelkiismerete

Nem egészen, hiszen regényei és novellái kitűnően megírt szövegek, sajátos humora, öniróniája szórakoztat, mindamellett, hogy érezzük, folyamatos önvizsgálatot tart, mintha egyfolytában ott heverne Freud ama bizonyos pamlagján, és mint valami önkívületben, boncolgatná életünk mozgatórugóit.

Bartis Attila iszonyú energiákkal sugároz magából egyfajta morális tartást azzal, hogy kegyetlenül őszinte, hogy vállalja az érzelmi meztelenséget. Nem fél felfedni az emberi kapcsolatok vad, sötét, hátborzongató tartományait. Ezért is váltanak ki katarzist szövegei. Maga mesélte a Trialógusokon, hogy A nyugalom című regényéből írt drámájának voltak állandó nézői. Egy idős úr nem mulasztott volna el egyetlen előadást sem, mindegyikre küldött orchideát a főszereplő Udvaros Dorottyának. Az ötvenedikre pedig elvitte édesanyját is. Aki nem tudná, A nyugalom egy felnőtt férfi és egykoron ünnepelt színésznő mára idegroncs anyjának története. Beteges szimbiózisban élnek, egy lakásba összezárva. Annyira gyűlölik egymást, hogy egész életük csak egymásról szól. Démoni erőket szabadít fel bennük ez a szituáció, amiből nincs menekvés, ahogyan Dosztojevszkijnél, szinte fizikai hatással van az olvasóra, durva és szörnyű dolgokat tesznek egy adott szituációban, amitől nincs szabadulás, de közben keresik magukban a bűnt és a hibát.

Az ember, amikor szövegein  keresztül ilyen intim kapcsolatba kerül egy szerzővel, szinte fél találkozni vele, nehogy csalódást okozzanak egymásnak. Ez a félelem ezúttal alaptalan volt, hiszen B. A., a Pesten élő erdélyi író, fotográfus, miként ő maga definiálja önmagát, élőben is hiteles. Ahogyan barátjával, Kemény István költővel írt beszélgető füzetükben, a veszprémi irodalmi esten sem volt egy hamis gesztusa, hamis mondata. Nem "vetít", nem játssza meg magát. Érzékeny ember, akit ráadásul maximalizmussal is megvert a sors. Akinek bevallottan megkeseríti az életét, fizikai fájdalmat okoz egy rossz hangsúly, oda nem illő kép a szövegben, és egyáltalán mindenfajta buhera, gányolás.

Kétméteres termetét kicsit összehúzva ült a kényelmetlen széken az egyetemi előadóterem első padsora előtt, és lassan, megfontoltan válaszolgatott Ladányi István és Bozsik Péter kérdéseire. Jó volt a hangulat, nyilván ez is hozzájárult, hogy sokat mesélt, szellemi körutazásra vitt bennünket a hetvenes évek Marosvásárhelyére, ahol a színház- és filmművészeti főiskola mellett nőtt fel, majd a nyolcvanas évek Budapestjére, ahova a sors akaratából került, s amellyel jó sokáig dacolt. Ma már, hogy az év egyharmadát ismét Erdélyben tölti, belenyugodott ebbe a szituációba.

Tudjuk róla, hogy a fényképezés legalább olyan fontos az életében, mint az írás. Veszprémben is a nyakában lógott a fényképezőgépe, a legendás Leica M6-os, filmes, nem digitális készülék.  Mindkettőre, tehát írásra és fényképezésre is szüksége van, mert ahogyan mondja, mindkettő ő, e kettő együtt ő. Számára a fényképezésnek is az egyik legfontosabb aspektusa a lényeg kiszűrése, az önvizsgálat.

Kíváncsi lennék, mit rögzített magának Veszprémből, illetve Balatonfüredről, mert valójában a füredi fordítószeminárium vendége volt a Pannon Egyetem magyar irodalomtudományi tanszéke mellett. Gáspár Gábor fotós kollégám, aki lelkes olvasója, sok jó képet készített róla. Mindegyik fénykép az est egy pillanata. Mindannyian fényképek sokaságát őrizzük tudatunkban erről az estről is, melyeket azonnal elő tudunk hívni, még így, napokkal később is, bár az is igaz, hogy lassan elkezdenek élni bennünk, kiszíneződnek ezek a képek. Mert mint tudjuk, nincs végleges fénykép.

A fordítószeminárium vendége volt

Németországban és más nyelvterületen is nagy sikere van Bartis Attila A nyugalom című regényének. A füredi fordítóház haladó szemináriumának vendégeként járt Veszprémben az egyetem magyar irodalomtudományi tanszékén. A fiatalok Romlás című művének különböző nyelvekre való átültetésén dolgoznak. A Trialógusok című beszélgetésen az első kérdésre válaszolva Bartis azt mondta, szerinte egy fordító akkor tudja hitelessé tenni a szöveget, ha érzelmileg köze van hozzá.