Korok és kultúrák a naptárak nyelvén

A füredi Takács Miklós már most így van ezzel, pedig még csak tíz éve gyűjti a naptárakat. Valahogy úgy kezdődhetett, hogy néhány szép darab azután is fennmaradt a falon, hogy új évet kezdtek. Ebből aztán egyes ismerősök csak arra gondoltak, hogy biztosan örülne, ha még több lenne, és el kezdték neki hozni a lejárt naptárakat.

- Talán így volt, talán nem - mondta nevetve, amikor a Füreden egy hete nyitott kiállításán a kezdetekről kérdeztem.
- Hamar megerősödött bennem a szándék, hogy minél szebb naptárat összegyűjtsek. Így nemcsak az ismerősökét fogadtam el, hanem vásárolok. Néha olyanokat is, amelyikek teljesen frissek, tehát még az érintett év előtt. De általában megvárom a februárt, márciust, amikor már kicsit avultakká válnak, mert ilyenkor akár az eredeti ár feléért is megkaphatom őket.

Azt nem tudja megmondani, hogy mennyi van.

- Soha nem számoltam. Ezres nagyságrendű lehet. Ma már inkább a kupacok nagyságával lehetne jellemezni.

Persze, nem is a darabszám a fontos, hanem a szépség, egyediség.

- Vannak olyan kiadók, amelyek ráálltak a naptárkészítésre. Sajátos ízlésvilággal, tartalommal, nagyon jó minőségben készítik ezeket. Az ilyenekre külön is figyelek minden évben. De ugyanígy szeretem azokat is, amiket valamilyen szervezet, intézmény, vagy vállalkozás ad ki saját partnereinek. Német ismerőseimtől kaptam például már olyant, amit Reich Károly rajzaival illusztráltak. Talán egy kefegyár népszerűsítette magát egy kiváló magyar képzőművész alkotásaival.

Takács Miklós szerint ahány ország, ahány kultúra, annyiféleképpen néznek ki a naptárak, annyiféleképpen
használják őket.

- Nálunk általában a lakást vagy más helyiséget díszítünk vele. Kicsik a számok, a betűk, igazán nem is érdekes, hogy éppen melyik hónaphoz van fordítva. A fontos, hogy szép legyen a kép, mondjuk egy Szinyei-Merse Majális, no meg a Lilaruhás nő. Ha nem festmény, akkor egy szép műemlék vagy egy táj. Igaz, ma már nálunk is kezdik átvenni nyugatról a játékosabb, trükkösebb, bravúrosabb dolgokat. Gondolok az olyan örökzöld témákra, mint az oldtimer autók, a kutyák, a macskák, a növények, és persze a nők. A nyugat-európai országokban használják is ezeket a naptárakat. Még a gyerekek is. Az övék úgy van kialakítva, hogy beírhassák, mikor vannak az óráik, mikor mennek edzésre. A lényeg, hogy tanuljanak meg az idővel gazdálkodni, előre gondolkodni. Nálunk ez nincs. Pedig jobb, mint az okostelefon vagy a számítógép, mert a naptárra csak rápillant az ember, és egyben lát egy hetet vagy hónapot.

Takács Miklós szerint a naptárakon keresztül az élet sok változását nyomon lehet követni.

- Például a gazdasági válság hatása is tetten érhető a naptárakon is. Az utóbbi években kevesebb lett a céges naptár. Amit kiadnak, azt is vékonyabb papíron, vagy éppen feleannyi oldalon. Nem ritka, hogy egy napra kettő vagy több hónapot nyomnak.

Azt mondja, mostanában ritkán van ideje a naptáraira

- Régebben néha létrára álltam és nézegettem őket. A még frissek lapjait mindig beállítottam az adott hónapra. Néha több órás munka volt. Mostanában inkább arra figyelek, hogy a naptárak együttes színhatása megfelelő legyen. Így forgatom össze a lapjaikat.

A Takács Miklós gyűjteményéből összeállított kiállítás február 4-ig látható a füredi Városi Könyvtárban.