Írni és élni hagyni

- Mit jelent a Bauxit prózavers önnek a legszemélyesebben? Miért írta?

- A Bauxit című szöveg egy aránylag régi írás, de ennek ellenére jól jellemzi a kötet egészét. Egy olyan fiktív világ megteremtése volt a költői cél, mely ugyan reális elemekből is építkezik, de mégsem feleltethető meg teljesen semmilyen konkrét tájnak vagy vidéknek. Költői magánmitológiáról van tehát szó, melyen keresztül a személyes tartalmak megtörve és átalakulva közvetítődnek. A "bauxit" kifejezés is inkább szimbolikus szerepet tölt be ebben a szótárban, és a tudat mélységeit, tárnáit kutató költészetfelfogásra utal.

- A szülővárosáról, Ajkáról mi jut eszébe elsőre, ha hirtelen rákérdeznek? Hogyan hatott önre Pápa, ahol a gimnáziumot végezte?

- Ajkán születtem, de nem vallom magamat ajkainak, hiszen csupán rokonoknál eltöltött nyarak emléke köt a városhoz. Ezek az emlékek azonban mégis fontosak, hiszen Ajka ipari hangulata számomra szorosan összefonódik a kora gyermekkor mitikus fantáziavilágával. Pápa már sokkal "valóságosabb" élmény, ugyanis kamaszkorom legérzékenyebb, legnyitottabb évei a város történelmi díszletei között játszódtak. Kultúra- és világképemet ezek a tapasztalatok máig meghatározzák.

- Emlékszik még az első olvasmányaira? Mivel kezdi valaki, aki később maga is írásra adja a fejét?

- Talán nem is az a fontos, hogy mivel kezdjük, hiszen az mindig esetleges, hanem az, hogy milyen gyorsan tanul meg valaki tájékozódni az irodalom dzsungelében, vagyis mikor tudja kiépíteni a saját képzeletbeli könyvtárát és szuverén ízlését. Én mindig is a "nyitott" olvasáskultúra híve voltam, vagyis számomra egyaránt izgalmas tud lenni egy igényes krimi és a leg(poszt)modernebb regény. Ahogy az olvasásban, úgy az írásban is a szabadságélmény megélése izgat. Akkor érzem sikerültnek a szövegeket, ha képesek engem is meglepni, ha valami olyannal szembesítenek, ami mindig is ott bujkált bennem vagy a nyelvben, de csak az írás ellenőrzött automatizmusa által tudott feltárulni.

- Megdöbbentő, milyen iróniával képes figyelni önmagát, a kapcsolatait s mindezen keresztül az egész életnek nevezett valamit. Azt írja a Puskin mellei című versben: "Tisztelem a testkultúrát, hiszen én is néha csomagolópapírba fekszem, és azt mondom, ajándék vagyok." Bátorság kell ahhoz, hogy az ember kibeszélje önmaga nevetségességeit és rémeit?

- Biztos, hogy kell, de azért fontos hangsúlyozni, hogy a szövegben megmutatott dolgok, jelenségek a költői megfogalmazás pillanatában már nem tartoznak a szerző magánszférájához. Éppen ez a lényeg, ha valamit sikerül verssé "tenni", akkor az már nem egyszerűen személyes vallomás, hanem egy elidegenedett Mű. Furcsa és ambivalens érzés: mintha egyszerre lennék önmagam és a vers által valaki-valami más. Innen jön az irónia is, hiszen ha végletekig lemezteleníti magát a költő, akkor valójában meztelensége is álruhává válik. A lírai panasz ilyenkor egyszerre súlyos és súlytalan, hiszen a vers lehetőséget ad arra, hogy "tárgyként" szemléljem önmagam, és akár nevessek is ennek a hétköznapi, ütött-kopott tárgynak a tragikomikus kalandjain.

- Jellegzetes hangja már az első verseskötetében, az Alkalmi magyarázatok a húsról címűben megmutatkozott. Szürreális kollázstechnikával dolgozik. Olyan határokat lép át, amit a magyar költészetben eddig nem igazán volt szokás. Költőként kiket tart elődeinek?

- Mindenekelőtt Pilinszky Jánost és Nemes Nagy Ágnest említeném. Tőlük sokat tanultam a kifejezés pontosságáról és a költészet bölcseleti fedezetének fontosságáról. Az ő életművükkel való kamaszkori megismerkedésnek köszönhetem azt a felismerést, hogy a vers nem csak szómágia, hanem a világra irányuló határozott állítás is lehet. Mindez persze igen közvetett hatás, inkább egy számomra vonzó költői és gondolati tartásról van szó. Ha a kortárs lírából kellene megneveznem valakit, akkor Marno Jánost emelném ki, akinek egyszerre anarchikus és intellektuális lírája példaértékű számomra.

- Mi a költészet dolga a 21. században?

- A költő dolga ugyanaz, mint eddig bármikor: írni és élni hagyni. De a viccet félretéve, szerintem a költészet egyik feladata a kultúra állandó újragondolása. Divat mostanában temetni a költészetet, ugyanakkor jelenleg kifejezetten izgalmas és gazdag a kortárs líra. Igaz ugyan, hogy a kortárs verset meg kell tanulni olvasni, hiszen nem adja könnyen magát, ugyanakkor a mai költészet is képes olyan katartikus hatást kiváltani, mely az olvasót önmaga és világképe újragondolására ösztönözheti.

Nemes Z. Márió (Ajka, 1982) költő, kritikus. Első kötete Alkalmi magyarázatok a húsról címmel jelent meg a JAK-füzetek sorozatban 2006-ban. Jelenleg az ELTE-BTK PhD-hallgatója. Budapesten él.