Jubilál a látványtár

A megnyitón a házigazda, Vörösváry Ákos úgy fogalmazott, hogy a jubileumi kiállítás elérkezte szinte képtelenség.

- Mégis azt kell mondjam, hogy az Első Magyar Látványtár létezése érthető. Mert ahol a lelkesültség párosul az elkötelezettség szülte kitartással, ott a megmaradás. Tudjuk, hogy minden múlandó, egyik legemlékezetesebb kiállításunk címe is ez volt, de úgy hisszük, ami egyszer volt, az már örökké lesz, a körforgásban nem vész el semmi. Nemrégiben Gerber Pál képzőművész gyűjteménye varázsolt el, hiszen szóra bírta annak halk szavú, ám végtelenül gazdag „belső életű” darabjait. Az ő gyűjteménye és a látványtár kollekciójának útja párhuzamosan fut. Az egyik gyűjtemény építője alkotó, a másiké befogadó. Nem reménytelen a helyzet - szögezte le Vörösváry Ákos. Mint vallja, két párhuzamos vonal húzódik végig a látványtár falain. Azok között bőbeszédű, személyes kép-folyam, képes történelem: történelmünk és képzőművészetünk egy sajátos, az ő vonzalmairól árulkodó metszete. Benne az idén jubiláló kiállítóház történetének stációi, és azzal összefonódva a párjával, Gyökér Kingával való közös életük jelenetei. A metszet szövetét hazai nagymesterek képei, „árnyékban-alkotók” és a „legjobb ismeretlenek” munkái adják a kötőanyagként hasznosuló egyéb „szálak” sokaságával. Festmények, grafikák, fotók, arcok, történetek a történelem és a magánélet szféráiból. Mindnyájan tudjuk: a párhuzamos egyenesek a végtelenben találkoznak. A megnyitón Szilágyi Ákos esztéta a képek mellett a keretekre is felhívta a figyelmet. Mint mondta, a keret a gyűjtő szubjektivitását helyettesíti. Ahhoz pedig, hogy a gyűjtő szubjektivitása kifejezésre jusson, a túlzásra, a keret önállósulására van szükség. Itt a keret nem válik a kép részévé, hiszen a gyűjtő felmagasztalja a képet. A keretben nem a kép értéke, hanem a gyűjtő értékelés fejeződik ki.     

A megnyitót a Tapolcai Ifjúsági Fúvószenekar színesítette közreműködésével.