2010.04.20. 09:56
Koszos blues tisztán - Szabó Győző és Póka Angéla megtérdeltette a nézőket
Ajka - Falakat bontó, tetőt tépő őserővel két ember énekel a színpadon. Smirglis hangok, karcos sorsok, mocskos világ, férfi és nő egy halott kapcsolatban. Mindketten tudták, az árnyék csak akkor lesz mögöttük, ha szembe fordulnak a Nappal. Aki pedig ezt megteszi, az megperzselődhet. Közben szólhat a koszos blues. Vegytisztán.
Tiszta kosz címmel Szabó Győző és Póka Angéla műsorát láthatták nemrég a nézők az ajkai Kaszinóban.
Az 1930-as évek Amerikáját megidéző előadásban Szabó Győző szeszcsempész csibészt alakított, aki a kocsmába betérve minduntalan hajdani szerelmét, a már halott bárénekesnőt idézte vissza, hol az általa, hol a volt párja szerepében domborító Póka Angéla által tolmácsolt dalok segítségével.
A férfi-nő kapcsolat közhelyes és mégis mindenki számára egyedi, személyre szabott paneljai az élet részei, s ebben megfogalmazott tapasztalatok pedig lelki batyuk a vállakra. Erről is szólt ez az est és persze a zenéről. Egy olyan muzsikáról, amiről Jimi Hendrix azt mondta, játszani könnyű, de érezni nehéz.
Az hogy Cziczó Attila művéből remek produkció kerekedett nem csak annak köszönhető, hogy Bagota Edit színpadra írta a történetet. A siker titka a férfi nő kapcsolatát, a sorsukat, érzéseiket átitató blues zenének köszönhető. No meg annak, hogy Nagy Szabolcs (zongora), Szabó Tamás (szájharmonika) és Szász Ferenc (gitár) élőben a színpadra varázsolta ennek az ezernyi lelki rezdülést tükröző zenei stílusnak színeit, árnyalatait és ezt a két szereplő hihetetlen erővel tolmácsolta a nézőknek.
Szabó Győző remek színész és ránézésre bluesember. Szabad szellem, sugárzik belőle a szabadság, a könnyedség, a lazaság, ahogy pedig rekedtesen, reszelősen bluest és boogie woogiet énekelt, abban minden benne volt, amiről a Tiszta kosz előadásnak szólnia kell férfi szemmel. Heroikus jelenléte a színpadon energiabomba volt, az összes szavára lehetett és kellett figyelni. Mindent el lehetett hinni neki. A dalokat is. A csak a mának élő szeszcsempész átmenetnyi örömeit, árulásait, kudarcait, összes lelki fájdalmát belesüvítette a nézők arcába, s mi pedig bluesba csomagolva elvihettük mindezt.
S mindehhez jött ezen az esten Póka Angéla fekete gospel énekesnőkre jellemző földet és eget mozgató hangja. Póka nem színésznő, mégis jól játszott. Mert a saját világában, a dalokban kellett egy női sorsot átélnie, megmutatnia. Ő pedig ezt a zenével tudja a legjobban tolmácsolni.
A női lélek sokszínűségét, kiszámíthatatlan rezdüléseit, mélységét és magasságát varázsolta a színpadra, könnyedén, ezernyi titokkal, s olyan hanggal, amitől az ember székhez szögezve ül. Az lett volna a hiba, ha ő ebben a műsorban prózát mond. Neki énekelnie kell, méghozzá bluest. Mert érzi ezt a zenét lelkében, sorsában.
S ettől mindig térde kényszerül a néző. Most is ez történt. A vastapsos ráadás persze egy vidám dal volt a műsorból, hiszen az élet alapvetően szép. Tisztán és koszosan egyaránt.
