Hétköznapi áldozatokkal - Zeitler Gusztáv iskoláról, forradalomról

A Padányi gimnázium történelemtanára, a Szent Imre cserkészcsapat parancsnoka, mikor iskolaéveit idézi, szeretettel emlékezik meg Hacsek tanár úrról (Horváth Gézáról). 

Ő úgy tudott beszélni 1956-ról (amit akkor ellenforradalomnak kellett nevezni), hogy a szájával a hivatalosan és a kötelező módon tanítandó átírt történelemről beszélt, de a szeme, s a szemében megcsillanó könnyek mindent elmondtak az igazságról, a forradalom drámájáról, az áldozatok tragédiájáról. 

S diákjai tudták, hogy e különös metakommunikációban a könnyekre kell figyelni. Hacsek tanár úrtól nemcsak történelmet, hanem emberséget, hazaszeretetet is lehetett tanulni, ami meghatározó volt további életpályáján is, vallja.

Brusznyairól legkorábban a szüleitől hallott, mondja. Annak idején Veszprém kisváros volt, s a műveltebb, érdeklődőbb emberek összejártak beszélgetni, többek közt a Bakony presszóban szoktak találkozgatni, ahol gyakran közöttük volt Brusznyai Árpád is, s szülei személyesen is ismerhették őt. 

Édesapja egyébként, ha nem is ismert forradalmárként, de részt vett az 56-os eseményekben. Többször elmesélte, hogy annak idején fegyverrel őrizték a Nevikit, nehogy valamilyen provokáció történjen. Így aztán a történelem iránti érdeklődése már hamar kibontakozott. 

Kicsi gyermekkorától egyébként régész szeretett volna lenni. Vonzódását e pálya felé a megyei múzeumban apjával eltöltött idő csak erősítette. Édesapja ugyanis fényképész volt, s másodállásban a múzeumban dolgozott, s őt is gyakran magával vitte. 

De érettségi után nem sikerült bekerülnie az ELTE-re, s a szombathelyi tanárképző főiskolán kezdte meg tanulmányait, történelem-népművelés szakon. Diplomája megszerzése után népművelőként dolgozott a veszprémi honvédségnél, s közben az ELTE-n elvégezte a történelem szakot is. 

A tanári pályára a 80-as évek közepén került, mondja. A Kállai gimnáziumban helyezkedett el, s amikor a katolikus tagozat még külön szervezeti egységként, de megindulhatott a volt Kállaiban, igazgatóhelyettesként már ott bábáskodott a szervezésnél, s azóta folyamatosan ott dolgozik. 

Általában azt mondják a történelemtanárok, hogy 56 eseményeit, szellemiségét nem tudják közel vinni a fiatalokhoz, vetem fel a kitüntetettnek. - Szerintem ez csupán mentségkeresés egyes kollégák részéről - mondja. 

- A gyerekek csak azt nem tudják átérezni, amit a tanár sem tud átérezni. Ha egy tizenéves lánynak-fiúnak én elmondom Mansfeld Péter történetét, az őt, mint kortárs korút biztosan megérinti. Sokat jelent a családi motiváció is. 

A mi iskolánkban ez a probléma ismeretlen, mert ide a gyerekek már egy keresztény szemléletű, hazafias érzelmű háttérből érkeznek, s nekik 56-ot ezért nem nehéz elmagyarázni, érzelmileg is megidézni. 

A tanítványaimmal mi évek óta megszervezzük a Mansfeld Péter-emléktúrát, amely mindig nagyjából 56 kilométeres. Ez nagy kihívás, erőnléti próba a fiataloknak, de ki nem hagynák. 

- Sokat gondolkodtam, mitől lesz jó egy tanár, vagy mitől lesz kevésbé sikeres. Szerintem nagyon fontos, hogy valamit megőrizzünk magunkban a gyermekből. Amikor a gyermek játszik, önfeledten teszi ezt, s beleéli magát különböző szerepekbe. 

A tanár is akkor tud jól dolgozni, ha bele tudja élni magát abba, amiről tanít, mert ezzel tudja a diákokat is fellelkesíteni.