Farkasszemet nézett a tengerrel a Costa Concordián

Már csak néhány centi választott el a tengertől. Pánikba estem, körülöttem kiáltoztak, jajveszékeltek, arra gondoltam, talán túlélem, mert tudok úszni. Egy biztos, mostanában nem a tengeren képzelem el az életemet, nem szeretnék hajón dolgozni - emlékezik a veszprémi Szilágyi Erzsébet a Costa Concordia luxus óceánjáró egy évvel ezelőtti tragédiájára, ahol a 26 esztendős nő táncosként dolgozott.

A Costa Concordia több mint egy éve fekszik a hullámsírban Giglio szigeténél

- A televízión keresztül is elborzasztott a Costa Concordia tragédiájának látványa. Milyen volt ezt megélni, mit érez, mit tesz, mire gondol ilyenkor az ember?

- A Titanicra. Hogy a film valóság lett. Felfoghatatlan volt! Hatalmas, roppanásszerű hangot hallottam, éreztem az ütközést, minden megrázkódott a hajón 2012. január 13-án, fél tízkor az olasz Giglio partjánál. A hajó dőlni kezdett, és a nagy pánikban az ember egy pillanatra elfelejt mindent maga körül, csak azon jár az esze, hogy valahogy túlélje ezt a szörnyű katasztrófát. Az utasok körében nagy pánik keletkezett, egymást taposták. Mi, akik ott dolgoztunk, odafigyeltünk a másikra. Én is nagyon ideges lettem, Csepi Ádám táncos kollégám próbált az első perctől fogva nyugtatni, ameddig együtt lehettünk. Csak az járt a fejemben, hogy tudok úszni. Egy olyan szituációban, amikor négy órán keresztül egy folyamatosan dőlő hajón állok, az ember fejében sok minden megfordul, többek között az is, hogy úsznia kell az életéért, mert nem volt elég mentőcsónak. Ahogy történt a Titanic című filmben, elsők az utasok. Borzalmas volt, amikor farkasszemet néztem a tengerrel, a 12 emeletes luxushajón, ahol a 4229 ember többsége rohant, sírt, jajveszékelt, kiáltozott.

- A süllyedéskor mit csinált éppen?

- Leszaladtunk Ádámmal a kabinokhoz, felvettük a mentőmellényt és futottunk a fedélzetre. Az én feladatom volt, hogy próbáljam összegyűjteni kollégáimat. Amikor a fedélzetre rohantunk, a kapitány segítői visszaküldtek minket a kabinokhoz, hogy nincs semmi baj, ne keltsünk pánikot! Elsírtam magam, ezért rám szóltak, erre nincs szükség, a hajó megy tovább, csak technikai probléma adódott. Ezzel sok időt vesztettünk, és valószínűleg ez több emberéletbe került. Úgy tudom, 32-en meghaltak. Ha időben elkezdik kiüríteni a hajót, sok ember életét megmenthették volna.

Szilágyi Erzsébet a  három táncosnő közül a jobb szélső

- Hogyan és hol jutott szárazföldre? A helyiek hogyan fogadták? Mi mindene veszett oda, milyen kártérítést kért?

- Olaszországnál, Giglio szigetén szaladt zátonyra a hajó. Az utolsó pillanatban még be tudtam ugrani egy mentőcsónakba. Már a fedélzetre jött fel a víz, iszonyúan félelmetes volt! Amint partot értem, elkértem kollégámtól a telefonját, mert már nem tudtam visszamenni a sajátomért. Aznap éjszaka kinyitottak nekünk egy panziót, ahol meleg italt kaptunk. Reggel komppal elvittek minket egy másik szigetre, ott regisztráltak minket, majd jöttek értünk a buszok, végül Toscanában kaptunk szállást. Január 15-én érkeztem meg Budapestre. Mindenem odalett, ügyvéd képviseli az ott dolgozó, öt magyar túlélő ügyét, sajnos egyikünk meghalt mentés közben.

- Miért jelentkezett erre a hajóra? Korábban hol dolgozott?

- Dolgoztam színházban, sok fellépés van mögöttem. Győrben végeztem a tánc- és képzőművészeti iskolában, majd    Budapesten   tanultam a Táncművészeti Főiskolán. Utazni akartam, és sok táncos kollégám elismerően beszélt a "hajós életről", ami anyagilag is megéri. A hajóra szeptember 5-én szálltam fel, március közepéig szólt a szerződésem.

- Mit tanácsol azoknak, akik ezt a  munkát  választják, mire számítsanak, mire ügyeljenek?

- Alapvető a kitartás, az alázat, a kőkemény munka. Ez egy különleges, máshoz nem hasonlítható életforma. Nagyon fárasztó a próbaidőszak, nem kímélnek minket, kőkeményen próbálunk naponta. Járni kell tréningre, közben már készülünk az  élő  show-ra, reggeltől estig próbálunk. A próbát sokszor hajnali háromkor fejeztük be, reggel 10-kor színpadon álltunk.

- Hogyan telnek a napok egy luxushajón? Miként bánnak a vendégek a személyzettel?

- Minket, táncosokat nagyon szerettek. Tiszteltek minket, megbecsültek. Hatalmas díszletek között, gyönyörű ruhákban táncoltunk. A show után a vendégekkel közösen fényképezkedtünk.

- Visszamenne még hajóra, vagy örökre hátat fordított az ottani munkának?

- Egyelőre nem tudnék visszamenni. Talán néhány év múlva.

- Most mivel foglalkozik?

- A Voice tehetségkutató műsorban táncolok, ami nagy öröm számomra. A 250 táncosból kerültem a 16 közé. Minden percét élvezem, a tánc az életem, a szenvedélyem.