Húsz éve történt a kelet-európai rendszerváltozás - Az 1968-as csehszlovákiai intervenció után 21 évvel

Az MSZMP és a lengyel parlament határozata gyökeres fordulatot jelentett, ugyanakkor a hivatalos csehszlovák álláspont a Vencel téren lezajlott tüntetések ellenére sem változott jottányit sem - e különbségek markánsan demonstrálták a rendszerváltozás eltérő stációit a kelet-európai szocialista tábor országaiban.

1968. augusztus 21-ére virradóra a Varsói Szerződés csapatai bevonultak Csehszlovákiába. A korabeli szóhasználat szerint a bolgár, lengyel, magyar, NDK és szovjet hadsereg "internacionalista segítsége" elhárította az "ellenforradalmi fordulat veszélyét". 

Az intervenció valójában az "emberarcú szocializmus" megvalósítására tett kísérletet tiporta el, amellyel a Csehszlovák Kommunista Párt Alexander Dubcek főtitkár vezetésével 1968 tavaszától próbálkozott. A határokat húsz hadosztály százezernél több katonája lépte át, őket még tíz követte. 

A csehszlovák hadsereg nem tanúsított ellenállást, harcok csak a prágai rádió épületénél folytak. (A legújabb kutatások szerint a megszállás korántsem volt vértelen, 108 halálos áldozatot követelt.)
    
A CSKP augusztus 22-én Prága-Vysocanyban tartott rendkívüli, XIV. kongresszusán felhívást intéztek a világ kommunista és munkáspártjaihoz, új KB-t választottak, elutasították Csehszlovákia szuverenitásának megsértését és követelték az idegen csapatok azonnali kivonását. 

Másnap egyórás általános tiltakozó sztrájk volt az országban. Augusztus 23-26. között Moszkvában csehszlovák-szovjet tárgyalások folytak, amelyekbe Ludvík Svoboda csehszlovák államfő fellépése nyomán 24-én bevonták a korábban letartóztatott, de már szabadon engedett Alexander Dubcek pártfőtitkárt, Oldrich Cerník kormányfőt és Josef Smrkovsky nemzetgyűlési elnököt is. 

Az emberileg és politikailag is megtört csehszlovák vezetők végül - a Nemzeti Front elnöke, Frantisek Kriegel kivételével - aláírták a közös jegyzőkönyvet a csehszlovákiai helyzet normalizálásáról, a XIV. pártkongresszus érvénytelenítéséről. 

1968 októberére a prágai Nemzetgyűlés elfogadta a szovjet csapatok ideiglenes csehszlovákiai tartózkodásáról szóló megállapodást, a demokratizálás hívei kiszorultak a párt- és állami vezetésből. 

Dubceket 1969 áprilisában távolították el a párt éléről, a KB új első titkára Gustáv Husák korábbi szlovák főtitkár lett, akinek neve fémjelezte a normalizálódásnak nevezett visszarendeződést.

A szocialista országokban érlelődő változások 1989-re az 1968-as események hivatalos értékelésében is megmutatkoztak. Lengyelországban - ahol az ellenzéki Szolidaritás áttört a júniusi parlamenti választásokon és már a kormányzásra készült - augusztus 11-én a szenátus, majd 17-én a szejm is nyilatkozatban ítélte el az 1968-as beavatkozást. 

Magyarországon, ahol javában zajlottak a nemzeti kerekasztal-tárgyalások, augusztus 11-én az MSZMP apparátusának egyik vezető tisztségviselője a Népszabadságnak adott interjújában minősítette "hibának" a bevonulást. 

Augusztus 16-án az MSZMP Politikai Intéző Bizottsága állásfoglalásban szögezte le, hogy az MSZMP vezetése nem tud azonosulni az 1968-as csehszlovákiai katonai beavatkozással. 

A PIB kifejezte határozott álláspontját, hogy minden szocialista ország szuverén módon választhassa meg fejlődésének útját, s elutasította az egymás belügyeibe való katonai és minden más eszközzel történő beavatkozást.
    

Mindeközben a hivatalos csehszlovák álláspont maradt a régi, a lengyel és magyar véleményeket a csehszlovák belügyekbe való beavatkozásnak minősítették, amelyek objektíve a hazai és külföldi szocialistaellenes erőket segítik. 

Ugyanakkor a prágai tavasz egykori vezetői, Alexander Dubcek és Oldrich Cernik levélben szólították fel az intervencióban részt vett országok vezetőit, hogy ítéljék el az akciót és az annak elméleti igazolásául szolgáló Brezsnyev-doktrínát a szocialista országok "korlátozott szuverenitásáról". 

A csehszlovák ellenzéki-polgárjogi csoportok országszerte "néma felvonulásokat" hirdettek, arra kérve az embereket, hogy a közrend és a közlekedés megzavarása nélkül a városok központjaiban békés "demonstratív sétálással", kétperces néma megállással nyilvánítsák ki tiltakozásukat.
    
Augusztus 21-én a prágai Vencel téren órákon át tartó, több ezres tiltakozó tüntetések zajlottak, amelyet a rohamrendőrség szétvert, ennek során 320 csehszlovák és 58 külföldi (köztük 9 magyar) állampolgárt vettek őrizetbe. 

A kilenc letartóztatott magyar közül hetet 22-én pénzbírság fejében szabadon engedtek, a fideszes Deutsch Tamást és Kerényi Györgyöt azonban letartóztatták, majd 29-én egy prágai bíróság pénzbüntetésre és azonnali kiutasításra ítélte őket.
   
A csehszlovák hírszolgálati iroda augusztus 21-én ezt a hírt adta ki: "Mintegy ezerötszáz ember próbálta meg a Vencel téren megsérteni a nyugalmat és a közrendet". 

A rövid közlemény szerint a "külföldi ellenséges központok szervezte provokációt"... "a rendfenntartó erők nyugodt, de határozott intézkedésekkel meghiúsították". 

Másnap a CSKP központi lapja, a Rudé Právo azt írta, hogy a megmozdulásokat a magyar fiatalok kezdeményezték a "Mi virágokkal jöttünk, nem tankkal" feliratú transzparens kibontásával, ez volt a jelzés a külföldről szervezett megmozdulásokra. 

Augusztus 25-én a CSKP KB Elnöksége jóváhagyta a biztonsági erők fellépését és elítélte "egyes külföldi csoportok provokációs részvételét" az évfordulós megmozdulásokon.
    
Az 1989. augusztusi prágai Vencel téri események előkészítették a forró őszt Csehszlovákiában: az október-novemberi tüntetések nyomán december elején szinte egyik napról a másikra összeomlott a kommunista rendszer, győzött a bársonyos forradalom.