A kézilabdázás katonája

- Tizennyolc évig kézilabdáztam a királynék városának csapatában, más hazai klub mezében nem játszottam - összegezte magyarországi pályafutását Gyurka János. - Tinédzserként kerültem Zircről a megyei bajnokságban kezdő VÁÉV SE-be. Ennek lassan negyven éve lesz. Minden évben bajnoki címet nyertünk, így lépdeltünk egészen az NB I-ig, ahol azonnal ezüstérmesek lettünk. Büszke vagyok rá, hogy a klub első két bajnoki és hazai kupa győzelmeiben aktív részvevő lehettem. Akkor olyan erős volt az élvonal mezőnye, hogy négy-öt együttes is azonos eséllyel pályázott a dobogó legfelső fokára.

Gyurka Jánost nagyon megviselte a Barabás összeomlása, hiszen öt év alatt sikerült felépíteniük egy klub modellt

- Ha választhatna, most, vagy a nyolcvanas években játszana újra?

- Értelmetlen felvetés, mert nem megvalósítható. Ennek ellenére azt mondom, minden úgy volt jó, mint akkor. Ma már teljesen más ez a játék. Iparág szerűvé vált. Ömlik bele a pénz, bármerre nézünk körül a világban. Szuper kereteket alakítanak ki a kluboknál. Szerencsére van néhány magyar egyesület is, amely tartja a lépést ebben a versenyben is. Ezért is teljesen felesleges bármilyen összehasonlítás.

- Csakhogy 1986-ban, Svájcban világbajnoki ezüstérmet nyert a válogatottal. Azóta viszont érem közeli helyzetbe sem kerül a nemzeti együttes. Ennek mi az oka?

- Talán egy könyvbe sem férne bele, annyi összetevője van. De kétségtelen, hogy valahol elvesztettük a fonalat, amelynek most már meg van a vége és igyekszünk lassan utolérni a nemzetközi élmezőnyt. Ez azonban nem megy egyik napról a másikra.

- Azért aki a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémián dolgozik három éve, biztosan van rálátása a történésekre. Ugyanis a szakemberek körében az egyértelmű vélemény, hogy a magyar csapatok tizenöt éves korig partiban vannak a külföldi riválisokkal. De utána elvesznek a gyerekek, lemaradunk az elittől.

- Ez azért van így, mert nem egységes a képzésünk. Nézzük a franciákat, akik lassan egy évtizede uralják a világot válogatott szinten. Ők huszonhárom akadémián, köztük két kiemelt szekcióban egységes szisztéma szerint képzik a fiatalokat. És ez folyamatosan látszik is az eredményességükön. Meggyőződésem, hogy nálunk is ez lehet az előrelépés útja.

- A Nemzeti Kézilabda Akadémián ez a vezérelv érvényesül?

- Szerintem igen. Legalábbis ezt szeretnénk elérni. De jelzem, hogy nem nálunk vannak a legtehetségesebb játékosok, hanem a kluboknál. Balatonbogláron a magyar kézilabdának, az egyesületeknek neveljük a jövő reménységeit. Ha nálunk végeznek, bekerülhetnek a sportág vérkeringésébe. Bár nem lehet mindenkiből élvonalbeli játékos. Néhányan kihullanak a rostán itt is. Vannak viszont apró, de figyelemre méltó sikereink. Tavaly Gdanskban az U19-es válogatottal ezüstérmet nyertünk a csapatommal az Európa-bajnokságon. Néhány hete ifjabb Kiss Szilárd, majd Hajdú János együttesei remekeltek világversenyeken. Jani lányokkal elért bronzérme viszont óriási siker.

- Ha már a nőknél tartunk, volt edzője a korábban világhírűnek számító osztrák Hypo NÖ együttesének és a Veszprém Barabásnak is. Nagyon más feladat hölgyeket edzeni, mint férfiakat.

- Persze. A hölgyek lelkét folyamatosan ápolni, gondozni kell. Ha adott a megfelelő összhang játékos és edző között, nagyobb a motiváció is, amely akár váratlan eredmények elérését is lehetővé teszi velük.

- Mennyire viselte meg a Barabás összeomlása, hiszen rengeteg munka volt benne?

- Nagyon megviselt. Öt év alatt sikerült felépítenünk egy klub modellt Barabás Árpád támogatásával. És ebben nem csak a felnőtt csapat volt benne, de az utánpótlás együttesek is, amelyek szépen, egyenletesen fejlődtek. Az volt a cél, hogy néhány év múlva sajátnevelésű kézilabdázók alkotják a keret többségét. Sokkolt mindenkit, amikor bejelentették, hogy nincs tovább. De ha a tendenciákat nézzük, kevés olyan klub van Magyarországon, ahol a női és a férfi szakág is azonos szinten tud működni egy városban. Itt sem sikerült ezt megoldani. A mi vesztünket egyértelműen a gazdasági válság okozta. Két, bennünket támogató cég is egyszerre jelezte, hogy nem tudja tovább teljesíteni a vállalását. Így a tulajdonosnak sem volt más választása.

- Hová tud ilyenkor menekülni az ember megnyugodni, feltöltődni?

- Ha nagyon bánt valami, vagy szeretnék megnyugodni, akkor Nagyesztergárra megyek. Évekkel ezelőtt volt ott egy szabad terület, ahová háromezer fenyőfa palántát ültettem. Azóta meghálálták a gondoskodást, az ápolást, a törődést. Az életben maradtak szépen növekednek. Megnyugtat, ha a közelükben lehetek. Nem csak árnyat adnak, valóban friss levegőhöz is juttatnak. Öröm nézni, ahogy fejlődnek, erősödnek, az ég felé törnek. Itt valóban erőt tudok meríteni a mindenkori folytatáshoz, vagy az újrakezdéshez.

- Melyik volt a legizgalmasabb újrakezdés játékosként?

- Erre egyszerű a válasz. Hiszen csak egyszer váltottam klubot. Amikor 29 évesen a Hammelnhez igazoltam a Bundesligába. Akkor egyesült a két Németország és az új bajnokságban a negyedik helyen végeztünk. Ott tanultam meg, hogy csak magára számíthat az ember. És megfelelő hazai tapasztalatok nélkül veszélyes idegenlégiósnak állni.

- És edzőként könnyebb az integrálódás?

- Egyáltalán nem, mert eredményeket várnak a klubvezetők szinte azonnal. Nekem ez sikerült a Köflach-Barnbachal Ausztriában. Két bajnoki aranyérmünkkel a Bajnokok Ligájában is indulhattunk. Hasonló volt a helyzet a Hyponál is.

Gyurka János továbbra is szövetségi edzőként dolgozik az akadémián A fiúknál. Ahogy mondta a beszélgetés végén, a kézilabdázás katonájaként ...