Nagy Lászlóra emlékeztek

2017. július 17., 13:13 szerző: Civil Tudósítónktól
komment
A települési önkormányzat és a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány A legfényesebb árvák címmel rendezte meg a költő emléknapját szülőházának kertjében.
hirdetes_kapcsolo: 1
data['nincs_banner']: 0
G->reklam_mentes: 0

Az árnyat adó gyümölcsfák alatti asztaloknál foglaltak helyet a költészet kedvelői, a rendezvény résztvevői. Elsőként megkoszorúzták azt a domborművet, amely Nagy Lászlót ábrázolja.

Falusi Márton műsorvezető és beszélgetőtárs köszöntötte a résztvevőket. A díszvendégként jelenlévő Sára Sándor Kossuth-díjas filmrendező elmondta, hogy akkor járt először Nagy László szülőházánál, amikor filmet készítettek vele. Égi kökényfák alatt címmel 1980-ban mutatták be tévéfilmjét, amely Nagy László vallomása szülőföldjéről, az iszkázi otthonról és gyermekkoráról.

 

Az emléknapon felidézték Berek Kati előadóművész csodálatos versmondását, aki Nagy László költeményeinek leghitelesebb tolmácsolója. Sebők Melinda irodalomtörténész érdekes előadásában a Himnusz minden időben kötet portréverseinek költői beszédmódjáról értekezett. Lázár Csaba előadóművész többek között Kis Ferenc halálára írt, A fekete költő című verset mondta el. A műsort színesítette Bubrik Máté duda hangszeres játéka. Az élményt adó kerti emléknapon beszélgetni lehetett a költő fiával, Nagy András grafikussal és testvér öccsével, Ágh István költővel.

Czeidli József

Civil Tudósítónktól

2017. július 17., 13:13 szerző: Civil Tudósítónktól

Hozzászólások

Részletes műsor

loader image

Műsorok betöltése...