2018.01.09. 15:52
Ismét nyúltak egy dalt az Omegától
A hazai rock nagyágyúi újabb zenét szolgáltattak a tengerentúli szórakoztatóiparnak. Tudtukon kívül.
Budapest, 2017. december 28. Kóbor János énekes a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplõ Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2017. december 28-án. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt
Forrás: MTI Fotó
Fotó: Szigetváry Zsolt
Az első eset már közismert: Kanye West 2013-ban, a New Slaves című dalában engedély nélkül felhasználta a Gyöngyhajú lányt. Nemrégiben egy másik Omega-nótát „vettek kölcsön” amerikai alkotók: egy hollywoodi sci-fi vígjátéksorozat, a Future Man főcímzenéje lett az Addig élj! című sláger angol változata úgy, ahogy Kóborék a hetvenes években felvették – írta meg a Bors.
A sorozat egyik producere és egyik rendezője a 40 éves szűz és még sok más vígjáték sztárja, Seth Rogen, főszereplője pedig az Éhezők viadalával világhírnevet szerzett Josh Hutcherson.
Az Omega együttes tagjai vegyes érzelmekkel fogadták a hírt.
A nyáron hívták fel a figyelmemet, egy rajongó szólt, hogy az Omega dala az egyik legmenőbb amerikai sorozat főcímzenéjében hallható
– mondta a Borsnak Kóbor János. – Nagyon meglepődtem, bár a Gyöngyhajú lány korábbi esete után már nem is annyira. Letöltöttem a film előzetesét, és tényleg az Addig élj! azaz, a Live as long as ment alatta. A Volt egyszer egy Vadkelet koncert és turné miatt azonban csak most tudunk ezzel foglalkozni.
– Egy Amerikában élő zenei szakembert kértünk fel, derítse ki a részleteket. Igazából nem tekintjük lopásnak, inkább büszkék vagyunk, hogy sikeresek a dalaink külföldön. Most még inkább aktuális lesz egy amerikai turné. Régóta hívnak minket, de eddig nem vállaltuk. Most már igen – jegyezte meg Kóbor. – Az Omegának négy lemeze jelent meg egyébként angolul, így előfordulhat ilyesmi. A legutóbbi, a Volt egyszer egy Vadkelet is, egy dal kivételével angolul szól. De ilyen esetben mindig tájékoztatni kell a szerzőket.
Íme az eredeti dal:
Így pedig a sorozatban hallható:
Sok különbséget nem találhattak.
Borítókép: Kóbor János énekes a megalakulásának 55. évfordulóját ünneplő Omega együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2017. december 28-án.
MTI Fotó / Szigetváry Zsolt