még elcsípheti őket

2018.12.03. 11:03

Utoljára látogat el hozzánk a Slayer

A zenekar 2019-ben is folytatja világkörüli búcsúturnéját.

Photo: Andrew Stuart

A vég közeleg … a Slayer egyetlen, utolsó világkörüli turnéval búcsúzik. A budapesti búcsúkoncertre 2019. június 11-én kerül sor a Papp László Budapest Sportarénában.

2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A turné meghosszabbításában a banda fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába.

Tom Araya a zenekar rajongóinak mond köszönetet: „Tényleg hűséges és elkötelezett rajongók vagytok, amit nagyra értékelünk. Még van pár helyünk, ahol játszani fogunk, ezért tartsátok nyitva a szemeiteket és a füleiteket, hogy elkaphassunk benneteket még egy utolsó alkalomra. Köszönjük nektek, még egyszer!”

Harminchét éves karrierje alatt a Slayer megmaradt annak a kimagasló punk-thrash bandának, amellyel létrehozták magát a műfajt, és utat mutattak a feltörekvő metál arcoknak.

A zenekart ötször jelölték Grammy-díjra – és ebből kétszer el is nyerte -, amiért olyan dalokat írtak, amelyek tükrözik társadalmunk zűrzavarát és rendellenességeit.

A Slayer helye biztos a zenetörténetben mint a Nagy Négyes egyike (a Metallica, a Megadeth és az Anthrax mellett): akik megalkották a thrash metál műfaját.

A budapesti koncertre jegyek elsőként a regisztrált Live Nation tagok számára lesznek elérhetők december 4-én 10 órától, a teljeskörű jegyértékesítés december 5-én 10 órakor kezdődik a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!