Válassz! Kutyák vagy én?

Gyökeres változást hozott Antal Laura Ajkán az állatvédelemben. A gyepmesteri telepen történt borzalmas állatkínzások után ő vezeti a telepet, amely a szintén általa vezetett menhellyel együtt nyitott, szívesen látogatott helyszín a városban a helybelieknek és a környékbelieknek egyaránt.

- Épp ez a célom, hogy minél jobban megismerjék a munkánkat, és gazdira találjanak a kutyáink, köztük sok megkínzott, kidobott állat, akik talán még visszanyerhetik bizalmukat az ember iránt. Másfelől minden segítség jól jön nekünk, hiszen abból létezünk és működük, amit magunk előteremtünk - szögezi le a fiatal nő, aki korábban magánéletét is feláldozta az állatvédelemért.

(Fotó: Balogh Ákos)

- Átfutottam az úton gyerekkoromban, ha kutyát láttam, hiába kiáltottak utánam, hogy álljak meg - beszél a kezdetekről Laura. Meséli, akkoriban sajnos saját kutyája nem lehetett, mert emeletes házban laktak, ezért nagynénjéhez járt kutyázni. - Aztán 2009-ben, 20 évesen megláttam egy hirdetést a menhelyi gazdikereső kutyákról. Odamentem, kérdeztem, miben segíthetek, azt mondta az akkori vezető, hogy sétáltathatom a kutyákat, meg foglalkozhatok velük, ezután éveken keresztül kijártam oda. Ekkor még fodrászként dolgoztam, és minden szabad-időmet ott töltöttem, nem azzal foglalkoztam, hogy vendéget fogadjak - idézi fel.Közben egyre többen ismerték meg, önkéntes alapon mind többet dolgozott, akinek meg kellett válnia kutyájától, őt kérte, hogy segítsen, de azok is hozzá fordultak, akik gazdinak jelentkeztek. A kóbor állatokat hazajuttatta, és egyre több gyűjtést szervezett.

- Aztán elvégeztem egy országos állatvédőri iskolát, így megtanultam például, hova kell fordulni, mit kell intézni adott esetben, mi számít állatkínzásnak, melyek a védett állatok. Ez a képzettség igazolványt adott ahhoz, hogy együttműködjek a rendőrökkel az állatmentéseknél, illetve dolgozzam a menhelyen is - folytatja, hozzátéve: Ajkán 2012. december 27-én ugyanis felmondtak a gyepmesternek súlyos állatkínzások miatt. - Nemsokára kiírták a pályázatot a gyepmesteri feladatokra, amit 2013 elejétől végzek - meséli. Kiemeli, hogy ami fogadta ott őket, arra nincsenek szavak. Még ma is mélyen megrendíti, ha rágondol arra, mi maradt a gyepmester után.

- Nemcsak fizikailag kellett helyreállítani a telepet, hanem a hírnevét is, mert a teleptől minden jóérzésű ember rettegett - fogalmaz.

Bő egy évbe telt, mire elnyerték az emberek bizalmát. Bővítettek is, a 11 kennel helyett 20 lett. Rácsot tettek az ajtókra, hogy a kutyák kiláthassanak, mellék-épületeket, raktárat építettek, kutyaiskolás foglalkozásokat indítottak, folyamatos orvosi felügyeletet, vizsgálatot vezettek be, illetve a nyílt napok, rendezvények szervezését. Megkezdték a kutyák internetes hirdetését, közösségi fórumokon beszéltek róluk és saját munkájukról. Minden kutya oltva, csipezve, ivartalanítva jutott gazdihoz, ahogy ma is, és azt, hogy hova kerültek, a helyszínen is megnézték, ahogy azóta is.

- Időközben a menhelyen, ahol korábban önkéntes munkát végeztem, hanyatlani kezdett a működés. A menhelyet működtető egyesület engem kért meg a vezetésre ott is - említi. Antal Laura elmondja, ma a gyepmesteri telepen 20 férőhely van, a menhelyen 29. Volt, hogy 80 kutyáról gondosodtak, de átlagosan 70 mindig van, és emellett ideiglenes befogadóknál is élnek állataik. Évente 300 kutya fordul meg náluk. Kiemelten kezelik a tisztaságot, a takarítást. A bővítés, fejlesztés, gyűjtés, támogatók kutatása kitölti minden időmet - vallja. Példaként említi, az önkéntesekkel, segítőkkel együtt nemrég összeszedték a használt raklapokat, amiket vállalkozók ajánlottak fel, azokból egyik önkéntesük kutyaházakat készített, amiket együtt festettek le. Nemrég pedig egy régi szelektív hulladékgyűjtő konténer elemeit kapták meg, amiket szétszedtek, lefestettek, és kenneleket készítenek belőlük. Rengeteget kilincselnek, minden lehetőséget megragadnak a támogatók, segítők felkutatására, és szerencsére szép számmal vannak olyanok is, akik őket keresik, hogy segíthessenek az állatoknak. Napi feladat a kommunikáció az interneten, a gazdikeresésben, mentésben egyaránt, illetve a kihelyezett állatok sorsának követésében. Azt különösen örvendetesnek tartja, hogy óvodák, iskolák is gyűjtenek, mennek hozzájuk, ezzel - mint mondja - a gyerekek óhatatlanul is találkoznak a felelős állattartással.

(Fotó: Balogh Ákos)

- Manapság talán kevesebb a kínzás, de ami van, brutálisabb, mint korábban - utal a borzalmakra. Több eset mélyen megrázta, így a baltával fejbe vágott és a kettévágott kutya, a rengeteg kiéheztetett állat, volt, akinek kalapáccsal törték szét a lábfejeit, aztán egy kiskutyát focilabdának tekintettek és rugdosták.A célok között beszélt a további bővítésről, kiképzőhelyről, ahol foglalkoznak a problémás kutyákkal. Nagy terve a kutyapanzió. Azt külön a sors ajándékának tekinti, hogy megtalálta párját, aki elfogadja azt, hogy ő az állatoknak szenteli az életét, és vele is tart, ha kell.

- Korábban ugyanis a vőlegényem hét év után azt mondta: válasszak, ő vagy a kutyák? Nem volt kérdés. Semmiért nem adnám fel munkámat, és nem bánom, hogy nem vagyok fodrász - avat be magánéletébe.

Hozzáfűzi, olyan érzelmi hullámokat él meg naponta, amik elmondhatatlanok. Egyik percben kap egy fotót arról, hogy ágyon fekszik egy megmentett, megkínzott kutya, aztán a következő percben jön egy segítségkérő hívás egy borzalmas esetről. Fizikailag és szellemileg is nehéz elviselni, feldolgozni mindezt. Hogy mi ad erőt neki? - Hát a kutyák, köztük a sajátjai is, akik természetesen mentettek - vágja rá gondolkodás nélkül.

Több lehetsz!

Üljön a tévé előtt vagy a számítógépnél órákon át a gyerek? Vagy valamelyik betonrengetegben lógjon a haverjaival?

- Soha nem szeretnénk, ha olyan gyerekeink lennének, akik a szabadidőt valaha is így szeretnék eltölteni - ezekkel a gondolatokkal jönnek be velem a kutyákhoz az ajkai állatmenhelyen a szülők, akik a telep húsvéti meglepetése keretében az interneten közzétett képek alapján választottak ki egy-egy négylábút, akinek most ajándékot - ennivalót, hámot, pórázt - hoztak nagy-nagy szeretettel. Aztán a gyerekekkel együtt sétáltatjuk a boldog kutyákat, a négylábúaknál csak ők boldogabbak, és közben szülők, gyerekek arról beszélnek, amikor csak lehet, jönnek, és részt vesznek a telep életében, főként az állatok megsétáltatásában. A szülők a többiekkel együtt egymás után beszélnek arról, mennyire fontosnak tartják az önkéntes munkát, ezeket a feladatokat, melyekre ők ezt a helyszínt választották. Mint mondják, nagyon lényegesnek tartják, hogy a gyerek érezze a felelősséget, hogy neki fel-adata van, valaki számít rá, legyen az ember vagy állat, amit minél korábban, lehetőleg már gyerekkorban kell megtanulni, amire kitűnő lehetőséget ad az önkéntesség. Utalnak arra is, hogy szerintük fontos, ha a gyerekek állatok közelében élnek, találkoznak velük, mert a szülők meggyőződése szerint így bizonyosan felelősen állnak majd az állatokhoz később is, illetve az értékrendjük is más lesz ezzel. Az állatvédők szerint bizonyára közülük kerülnek ki azok a felnőttek, akik most az udvaron illesztik össze, pácolják, festik az új kutyaházakat, takarítják a kenneleket önkéntes munka keretében szabadidejükben. Egyikük azt mondja, azért fontos mindez, mert több lesz tőle az ember!