Hírek

2017.06.02. 13:09

Németországból érkezik a segítség – együtt keresik a megoldást

Veszprém – Új szemléleteket kaptunk a segélyszállítmányok szervezése által, s a szakmai hitelünket is erősíti, hogy részt veszünk a folyamatban – mondta el Török Balázs, az A1-Sped Nemzetközi Szállítmányozó és Szolgáltató Kft. ügyvezetője a pénteki fogadáson, melynek keretében a társaság a német Csilla von Boeselager segélyszervezet képviseletében megjelenő Elisabeth Fessl De Alemany-t és önkénteseit, valamint az adományokat fogadott magyarországi segélyszervezetek, szociális intézmények képviselőit látta vendégül.

Leitner Vera

A segélyszervezet Németországban gyűjt adományokat, s ezeket Magyarországra, Szerbia és Románia magyar lakta területeire küldi az szállítmányozó cég segítségével. A felajánlások kórházaktól, szociális intézményektől, egyházaktól, magánszemélyektől, cégektől érkeznek, az elosztás pedig az előzetesen felmért igények, illetve a váratlan események által kiváltott szükségállapotok figyelembevételével történik, így például árvíz esetén, de a 2010-es vörösiszap-katasztrófa után is több segélyszállítmányt küldtek a régióba. Ezek sok esetben az adományokat továbbosztó szervezethez kerülnek, így a megyében a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház, a Veszprém Kistérség Többcélú Társulása (VKTT) Egyesített Szociális Intézmény és a Veszprém-Főegyházmegyei Karitász is részesült az alapítvány segélyszállítámanyaiból.

Fotó: Pesthy Márton

Török Balázs ügyvezető köszönetet mondott a felajánlóknak, támogatóknak és az önkénteseknek, illetve mindazoknak, akik felismerik a segítségnyújtás fontosságát és keresik a megoldásokat a rászorulók, betegek megsegítésére.

Elisabeth Fessl De Alemany a mai Szerbia területén található Magyarcsernyén született, a zágrábi orvosi egyetemen diplomázott, majd Bottropban, Hammban és az esseni Orvostudományi Egyetemen dolgozott. 1990-től nyugalmazott orvosként önkéntes humanitárius munkával segíti a kelet-európai térségben élőket, s előbb a Csilla von Boeselager szegélyszervezet munkatársa, majd igazgatósági tagja lett, 2008-tól a humanitárius küldemények szervezőjeként tevékenykedik.

Elisabeth Fessl De Alemany munkásságát több nemzetközi elismeréssel tüntették ki, itthon 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét vehette át. Veszprém város Gizella-díjat és Veszprém Városért Pro Urbe-díjat adományozott neki, 2008-ban a város Tiszteletbeli Polgárra lett. Elisabeth és önkéntesei Bottropban élnek és mivel ez a város Veszprém testvérvárosa, így a pénteki találkozó a két város közötti kapcsolatok ápolását is elősegítette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!