Szétesőben a klasszikus család

Erről, az egykori nevelési tanácsadók feladatáról és az azokat mára felváltó intézményekben folyó munkáról beszélgettünk a Veszprém Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Tapolcai Tagintézménye igazgatójával. Fodorné Csöglei Erika szerint a logopédus sikere többnyire három dolgon múlik: a gyermek adottságain, a logopédus szakmai munkáján és a támogató szülői háttéren.– A rendszeres otthoni gyakorlás fontos része a munkánknak, mert csak így rögzülnek és épülnek be a spontán beszédbe a már kialakított, helyesen ejtett hangok. Többnyire a szülők ezt megteszik, azonban úgy érzem régebben nagyobb figyelmet fordítottak erre. A logopédiai munka neuralgikus pontja ma sok esetben a szülői gyakorlás hiánya – állítja Erika.

Azt mondja, annak idején gyerekként ő valósággal belenőtt a gyógypedagógiába. Az édesapja tanár volt, Zalaszentgróton éltek egy pedagógusházban három másik családdal. Az egyik szomszéd az akkori középsúlyos fogyatékos gyerekeket nevelő intézmény, a Foglalkoztató Iskola igazgatója volt, a lányai pedig Erika barátnői. Sok időt töltöttek az állami gondozott fogyatékos gyermekek között, az csak később tudatosult benne, hogy az innovatív gondolkodású igazgató így teremtette meg az integráció akkori csíráit.– Belenőttem ebbe az egészbe. A pályaválasztáskor jött a felismerés, gyógypedagógus leszek, és jelentkeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskolára – emlékezik az igazgatónő. Oligofrénpedagógia-logopédia szakon diplomázott, majd férjével Tapolcára költözött, ahol az akkori nevelési tanácsadóban helyezkedett el logopédusként 1983-ban. Azt mondja, nagy szerencséje volt, mert szakmailag és emberileg is nagyon jó csapatba került. A nevelési tanácsadók a ’80-as évek közepétől kezdtek megalakulni, nagy dolog volt, hogy a városban akkor már volt ilyen intézmény.

Fodorné Csöglei Erika szerint a logopédiai munka neuralgikus pontja ma sok esetben a szülői gyakorlás hiánya Fotó: Tóth B. Zsuzsa

– Az akkori helyi városvezetők problémaérzékenységét mutatja, hogy felismerték a mentálhigiénés gondozás fontosságát, és 1971-ben létrehozták a tanácsadót, másodikként a megyében. 1983-ban Nagy Mária vezette az intézményt, aki tisztában volt azzal, hogy a különböző végzettségű szakemberek közös munkája során a segítő hatás megsokszorozódik, így már akkoriban pedagógus, gyógypedagógus, logopédus, konduktor és pszichológus alkotta a szakmai teamet. Az itt folyó szakmai munkát országosan is elismerték, hiszen akkori kollégáim részt vettek Szabó Pál pszichológus vezetésével a differenciált beiskolázás előkészítésében és országos konferenciákon osztották meg az ezzel kapcsolatos tapasztalataikat. Mint logopédusnak, nekem egyértelműen a beszédhibás óvodás, iskolás tapolcai és környék-beli gyerekek ellátása volt a feladatom. Akkor a három év alatti gyerekek közül csak azok kerültek általában a látókörünkbe, akiknél már a szülésnél felmerült valamilyen probléma. Nem volt még jellemző, hogy a mozgás- és beszédfejlődés késettségével nagy számban jelentkeznek. Mára a világ nagyon felgyorsult, a kapcsolatok elszemélytelenednek, a klasszikus családmodell szétesőben van. Ez nem igazán kedvez a klasszikus értelemben vett gyermeki létnek.

Ezt támasztja alá, hogy az utóbbi időben négyszeresére emelkedett azoknak a három éven aluli gyermekeknek a száma az intézményünkben, akiknél megkésett mozgás- vagy beszédfejlő- dés tapasztalható. Különösen rontja a helyzetet a három éven aluliak körében az infokommunikációs eszközök napi használata. A gyerek tableten, tévében nézi a mesét, játszik az okostelefonon, virtuálisan labdázik, mászik fára, miközben a szülő boldog, hogy milyen ügyes. Azonban az értelmi képességek fejlődésének egyik alapja az, hogy a gyerekek megtapasztalják saját testüket.

A sok mozgásbeli elmaradás egyik oka lehet az, hogy a gyermek a televízió előtt ülve nem érzi a testét: nem mászik, nem ugrál, nem egyensúlyoz, nem ügyesedik. A beszédfejlődés szempontjából ég és a föld a különbség a között, hogy egy gyerek az „elektromos pásztoron” nézi a mesét, vagy lefekvés előtt az édesanyja odaül az ágya szélére. Nem győzzük eleget hangsúlyozni a beszélgetés, az élőszóban elhangzott mese fontosságát, hiszen csak így bővül a szókincs, fejlődik a fantázia, a gondolkodás. Sarkítva elmondható, hogy néhány gyermek arra sem jön rá, hogy a beszédnek funkciója van, mert nincs előtte beszédpélda. A napokban a váróban egy két és fél éves „nem beszélő” gyermek ült az édesanyjával. Nem beszélgettek, nem hoztak képeskönyvet, hanem a gyerek a szülő mobiltelefonjával játszott. Természetesen minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének, de sokszor nem gondolják azt végig, hogy a mai infokommunikációs eszközökkel tarkított világra nem hároméves kor előtt kell a kicsiket felkészíteni – mondja az igazgatónő. Felmerül a kérdés, hogy munkája 33 éve alatt érezte-e azt, hogy pályát kell változtatnia. Arról nem is beszélve, hogy húsz éve vezetőként tevékenykedik. Mint mondja, ez utóbbi nagy kihívást jelentett számára.

– A kilencvenes évek kö-zepéig eszembe sem jutott, hogy vezető legyek, nem voltak ilyen ambícióim, jól éreztem magam logopédusként. Aztán 1996 novemberében úgy alakultak a körülmények az intézményben, hogy ideiglenesen elvállaltam a feladatot a tanév végéig. Kollégáim biztatására a következő év nyarán elkészítettem a pályázatomat, és azóta már húsz tanév ért véget. Pályamódosításon soha nem törtem a fejem, szerencsés vagyok, mert szeretem a munkámat. A vezetői tevékenység esetleges nehézségeit jól ellensúlyozzák a logopédiai foglalkozások. A gyerekek között feltöltődöm, számtalan apró sikerélményem van például egy-egy tisztán kiejtett hang kapcsán, számomra ez a kiégés elleni terápia – magyarázza Erika. Azonban egy vezető számára más kihívások is adódnak.

– Az elmúlt tíz évben a legnagyobb vezetői feladatot a folyamatos átszervezések jelentették. Nem volt egyszerű ezeket úgy végigvinni, hogy a szülők, gyerekek ebből semmit ne érezzenek, a kollégák pedig ne legyenek bizonytalanságban, mert úgy nem lehet jól dolgozni. A közelmúlt öröme, hogy az Ok-tatási Hivataltól elnyertük a Bázisintézmény címet a ko-rai fejlesztés területén. Olyan szakemberekkel rendelkezünk, amely a látássérültek kivételével minden rászoruló gyermeknek tud segíteni. A kollégák több évtizedes szakmai tapasztalata pedig köszönhető a korábban említett vezetőnknek, aki már a nyolcvanas években természetesnek tartotta a három év alatti kicsik ellátását. Így alakult ki az általunk „komplex” fejlesztésnek hívott módszer, amely a mozgásfejlesztésen kívül magába foglalta a logopédiai és gyógypedagógiai megsegítést is. Tíz év múlva aztán meg- jelent a jogszabály a korai fejlesztés szükségességéről – magyarázza a vezető. Fodorné Csöglei Erika a közelmúltban széles körű szakmai tevékenysége, állhatatos logopédiai munkája elismeréséül Tapolcai Nevelés-ügyért kitüntetést kapott a város képviselő-testületétől.

– Meglepett az elismerés, az pedig különösen jó érzés volt számomra, hogy a saját kollégáim terjesztettek fel a díjra. Egy szakmailag és emberileg is nagyon jó csapatban dolgozom, amely garantálja az intézményben folyó magas színvonalú munkát – mondja az igazgató.