Kiss Bernadett egész életét meghatározta a tánc

- A táncegyüttes akkoriban alakult a városban Németh László, Laci bácsi vezetésével. Az egyik táncos édesanyja ismerte anyukámat, így adott volt a kapcsolat, és én rögtön beléphettem a csoportba - emlékezik Kiss Bernadett, aki korábban egyáltalán nem táncolt sehol semmit. Németh László abban az időben próbálta összegyűjteni a táncosokat. A fiúk közül sokan a honvédségtől kerültek az együttesbe, és addig táncoltak, amíg le nem szereltek. A lányok túlnyomó részben gimnazisták voltak.

- Lassan felfejlődött a csapat, és én nagyon jól éreztem magam. Februárban léptem be, és a március 15-i ünnepségen már táncoltam egy egyszerűbb, gyertyás koreográfiában. Egy év múlva pedig az akkori Csehszlovákiába mehettem az együttessel fellépni. Addigra a gimnázium második helyre került az életemben, hiszen az első és legfontosabb a tánc volt. Mindent félretettem. Tanultunk dunántúli koreográfiákat, cigány táncot, és mindig ott próbáltunk, ahol éppen helyet kaptunk a várostól. Többek közt a régi tóparti kiállítóteremben, az akkori VOKE Batsányi János Művelődési és Oktatási Központban, a Kazinczy iskola aulájában. A beton és a kő nem tett jót a lábunknak, de nem volt más.

Az akkor tanult koreográfiák közül néhányat ma is táncolunk. A heti két próbán teljesen belevetettem magam a táncba, alig vártam, hogy le-érettségizzek. Tovább tanulni sem akartam, pedig korábban vám- és pénzügyőrnek készültem a határra. De aztán inkább olyan helyekre mentem dolgozni, ahonnan eljárhattam munka után a próbákra. A könyvelőirodában hamar rájöttem, hogy az egy helyben ülést nem nekem találták ki. Dolgoztam a nagynéném kozmetikai butikjában is. Sokan voltak még hasonló helyzetben velem egykorúak, így aztán Laci bácsi kamara- együttest alapított. Hivatásos táncosként alkalmazott bennünket, abból éltünk. Persze családot eltartanunk akkor még nem kellett, de munka mellett már nem lehetett volna sokáig táncolni. Egyre több fellépésünk lett, nyaranta napi több alkalommal szerepeltünk különböző településeken - emlékezik Betti.

Az együttesben ismerte meg a férjét, ő volt az egyik technikusuk. Aztán megszületett a fia, de csak egy évig bírta tánc nélkül, visszament a csoportba. Hol a család segített a babázásban, hol meg vitte magával Bencét.

- Táncosok között nőtt fel szinte, de nem lett belőle táncos. Nem baj, nem szabad ezt erőltetni. Amikor aztán 2001-ben a 30 éves jubileumi műsoron is túl voltunk, és már a kislányomat, Virágot vártam, tudtam, hogy ott, akkor abbahagyom a táncot. Két gyerek mellett már nem lehet megélni belőle. Néha még kisegítettem a csoportot a fellépéseken, ha kevesen voltak. Annál is inkább, hiszen nagyon jó közösség volt a miénk. Mindenhova együtt jártunk, vigyáztunk egymásra, a nagyok a kicsikre. Nekünk nem hiányzott az alkohol, a drog. Elmentünk szórakozni együtt, de kimaradtak az életünkből ezek a dolgok. Úgy éreztem, valami ilyesmi jó lesz a gyerekeimnek is, úgyhogy amikor megnőttek, kerestem egy közösséget, ahol jól érzik magukat. A kislányom, Virág sem a néptáncot kedveli, de egy remek csoport, a Basic Táncstúdió tagja lett.

Kiss Bernadett szívesen összefogná a gyerekeket, hogy találkozzanak a palócokkal, akik még gyakran hordják a viseleteket       
Fotó: Kiss László

Eleinte csak Virágot kísértem el, és ahogy a többi szülő, én is segítettem, amiben tudtam. Emlékszem, annak idején a mi együttesünkben is volt egy anyuka, aki, ha kellett, ruhát varrt vagy hajat font, elviselte a hisztijeinket, megvigasztalt bennünket, amikor arra volt szükségünk. Most én is valami hasonló szerepet töltök be a modern táncos gyerekek mellett. Fuvarozom őket a versenyekre, és nálunk próbálhatnak is. Ahogy annak idején mi, ők szintén megtanulják, hogy egy csoportban felelősséggel tartoznak a többiek iránt. A tánc jót tett Virág testtartásának, de az sem hátrány, hogy ezek a gyerekek nem a számítógép előtt töltik szabadidejüket, és rájönnek, hogy ha szeretnének valamit, azért tenniük kell - magyarázza Betti. Közben a Batsányi táncegyüttes hol csendesebben, hol aktívabban, de talpon maradt, sőt, az utóbbi néhány évben valósággal újraéledt.

- Közben Laci bácsi átad-ta a stafétabotot, és eltelt pár év, az együttes kevésbé volt aktív. De jött a 35 és a 40 éves jubileumi műsor, amelyekben persze felléptem én is a régi tagokkal, akik hozzám hasonlóan már abbahagyták a táncot. Úgy öt évvel ezelőtt pedig úgy gondoltuk, hogy saját szórakozásunkra, a mozgás miatt bejárunk a VOKE-ba táncolgatni. Az együttesbe nem akartunk belépni. A VOKE akkori vezetője bátorítására viszont mégis újra a csoportban találtuk magunkat. Tudtuk, hogy az együttes vezetésére közülünk csak Bán Laci képes. Ha ő nem vállalta volna ezt el három éve, most talán nem is lenne Batsányi táncegyüttes. A régiek közül már csak ketten vagyunk, a többiek fiatalabbak. Ez már nem az a csoport, ami egykor volt, ma a munka és család mellett kevés fellépéssel nem is lehetne az. De ez nem baj. A név és az elv a régi. Amellett a néptáncnak nincs akkora ázsiója, mint akkor, a nyolcvanas, kilencvenes években volt - tudjuk meg.

Betti viszont nem- csak táncolni, hanem gyerekeket tanítani is elkezdett újra. A nagy együttes fénykorában közel száztagú gyerekcsoportjuk volt, ott kezdett el tanítani Bán Lacival, Laci bácsi szárnyai alatt. Nagyon szerette a munkát, és pedagógiai érzék ugyancsak szorulhatott belé, erről tanúskodtak az eredmények.

- Jó érzés olyan gyerekeket tanítani, akiket igazán érdekel a tánc. Persze kihívás volt némelyiknél, de mindenkit meg lehet tanítani táncolni valamilyen szinten, ha akarja. Elutasítanunk senkit sem kellett. Most tíz lányt és hat fiút tanítok, 10 és 14 év közöttiek. Jól tudjuk, hogy kell az utánpótlás, hiszen lassan mi ki-öregszünk majd. Nehéz ma összeszedni a gyerekeket, sokkal nehezebb, mint régen. Rengeteg teher van rajtuk, suli után focizni mennek vagy sportolnak valami mást, zeneiskolába járnak, és sokan megijednek egy kis mozgástól. A számítógép jobban érdekli őket, a szülő pedig sok esetben nem tudja megoldani, hogy elvigye próbára a gyerekét - magyarázza Betti, aki leginkább a palóc, sárközi, kalocsai táncokat kedveli. No és az azokhoz illő gyönyörű viseleteket. Sajnálja azonban, hogy hazánk gazdag népviselet-öröksége elkopik lassan. Nagyon drágák a ruhák, a pénz pedig nagy úr az együttesekben.

Elszomorítja, ha egy-egy fesztiválon, versenyen kevés eredeti ünnepi viseletet lehet látni. Sőt, ma már sokszor a zsűri sem értékeli, ha ilyenben táncol egy csoport. Pedig mint mondja, egykor minden vidéknek volt eredeti viselete. Nehezményezi azt is, hogy ma kutatásra nincs idő és pénz sem. Pedig szívesen összefogná a gyerekeket, hogy lássanak például egy sárközi múzeumot, és találkozzanak a palócokkal, akik még sok helyen hordják a viseleteket. Tanulni lehet persze könyvekből, a világhálóról és Laci bácsitól, akinek a nevéhez valahogy újra és újra visszakanyarodunk. Nagyon nagy jelentősége van annak, hogy ki áll egy csoport élén, mit tanulnak tőle a fiatalok hosszú éveken át.

Ma a Batsányi táncegyüttes neve egyre gyakrabban hallható. Egyesület lett a csoport, hogy pályázhassanak a céljaik eléréséhez. A legnagyobb gond a létszámhiány. A felnőtt és a gyermekcsoport egyaránt elbírna jó néhány lelkes tagot. Addig is a táncosok teszik a dolgukat Buzás Balázs, Laci és Betti irányí-tásával. Őket ismerve pedig biztosak lehetünk benne, hogy jó kezekben van az utánpótlás.