Hírek

2016.03.11. 12:54

Razzia a lomispiacon

Devecser – Több mint háromszáz embert és százötven gépkocsit vizsgáltak át az Ajkai Rendőrkapitányság munkatársai a Sümegi Rendőrőrs közreműködésével.

Penk Tímea

A devecseri lomispiacot fokozottan ellenőrzi a rendőrség. Korábban volt már nemzetközi átvizsgálás is, amelynek során körözött személyeket fogtak el. A területen nemrégiben hajnali négy és délelőtt kilenc óra között negyven rendőr ellenőrizte a járműveket és utasaikat. Főleg árusok, de néhány vásárló, illetve környékbeli lakos járt arra. A nemeshanyi malomnál Bakos András rendőr alezredes, a devecseri téglagyárnál Süveges Róbert rendőr őrnagy irányításával terelték el a forgalmat és ellenőrizték a járműveket, utasaikat és a szállított árut.

Fotó: Ajkai Rendőrkapitányság

– Kiemelt figyelmet fordítottunk a körzött személyek és körözött tárgyak felkutatására, illetve arra, hogy a külföldi állampolgárságú személyek legálisan tartózkodnak-e az országban – számolt be Bakos András. Hozzátette, hogy a jogkövető állampolgároknak mindössze néhány percig tartott az ellenőrzés. Ezúttal nem akadt fenn sem körözött személy, sem körözött tárgy, néhány helyszíni bírságot azonban kiszabtak a rendőrök, főleg a gépjármű-közlekedéssel kapcsolatos szabálysértések miatt, mint például a kötelező biztosítás hiánya vagy nem megfelelő világítás. Az alezredes elmondta, hogy további ellenőrzésekre lehet számítani a piac területén.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!