Jókai Anna Kossuth-nagydíjas író felelősségről, művészetről, derűről

Fotó: Nagy Lajos

- Éppen most kapta meg a Magyar Szabadságért-díjat, melyet a Magyar Szabadság Napja Alapítvány minden évben olyan személyiségeknek ítél, akik „az elmúlt évtizedekben tevékenységükkel nagyban hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, demokratikus fejlődéséhez”. Mit jelent önnek a szabadság?

- A szabadság elsősorban sok mindentől való függetlenséget jelent. Szabadság függetlenség nélkül nincsen és felelősség nélkül sincsen. A mi nagy tévedésünk az volt a rendszerváltáskor, néhányan naivan azt gondoltuk, hogy ami rossz volt, most jó lesz és elég az, hogy szabadok vagyunk. Nem gondoltunk arra, hogy a szabadság felelősséggel párosul. Abban a pillanatban, amikor a szabadság felelősséget veszít, szabadossággá válik, az pedig egyívású a rosszal. Egy ideológiai függés után, ami a szabadságot megöli, rá kell ébrednünk arra, hogy a pénz nem diktálhatja az ember életét. Akkor lennénk igazán szabadok, ha a megélhetésünkön és a vágyainkon túl nem esnénk olyan rabságba, hogy többet és még többet akarunk, halmozni egészen a sírig.

- A materiális, anyagi világtól való függés ellen mit tehetünk?

- Ezt parancsolni senkinek nem lehet, de az ember önmaga tudja magát mérsékelni. Mondok egy példát: ha keservesen beosztott fizetéséből nem veszi meg azonnal hitelbe a hatalmas tévét, akkor már tett egy lépést a lelki szabadság felé. De addig, amíg azt nézi, hogy a szomszédjának mi van és neki is az kell, ugyanolyan rabságban és függésben marad. Fontos a szabadsághoz az is, hogy az ember önállóan gondolkodjon. Nem szabad úgy elfogadni dolgokat, hogy azokat saját személyiségünkön ne eresszük át, ne nézzük meg, hogy azok igazak-e. És azt is meg kell nézni, ki mondja, amit mond. A Bibliában két helyen olvashatjuk azt, hogy „olyanok lesztek, mint az Isten”. Egyszer a Sátán mondja, egyszer Jézus Krisztus. Mind a kettő másként gondolja és csak az egyiknek van igazsága, a másik kísértésbe és romlásba viszi az embert.

- Akik nem a Biblia tanítása szerint élnek, hogyan találják meg a szabadságot?

- Nem biztos, hogy nem hívő ember az, aki azt mondja magáról. Ő abban hisz, hogy nem hívő, de a lelkének mélyén lehet olyan rejtett forrás, amelyik a jó felé viszi. Nem a szavakon múlik, ki hogyan éli az életét. Valami megszólal az ember lelkében, a tisztesség, ahhoz nem kell feltétlen vallásosnak lenni. Az embernek legyen olyan öntudata, hogy ne hagyja magát rabnak lenni.

- Ebben sokat segít a művészet, irodalom is.

- Ezt gondolom, én erre tettem az életemet. Mindig olyan hősöket ábrázolok, akik nem hibátlanok, nem úgy jönnek a világra, hanem sokszor kelepcéken, csapda helyzeteken keresztül, saját tévedéseik, esetenkénti rossz cselekedeteikből megvilágosodva jutnak arra az útra, ami az emberiségnek a megoldást jelentheti. Az én műveimben, regényeimben küzdelmek, küzdő emberek vannak, akiknek egy része megtalálja azt a harmóniát, amit naponta meg kell újítani.

- A kiállításmegnyitón beszédében hangsúlyozta, milyen fontos a derű. Az első könyveiben nem volt derű.

- Olyan megtaposott életet éltem, nem tudtam derűsen írni, erre felfigyeltek a kritikusok is. A legutolsó regényemben, az Éhes élet címűben például rendkívül sok a derűs, ironikus pillanat. Ehhez is meg kell érnie az embernek, hogy a dolgokat derűvel fogadja.

- Honnan, miből vesszük a derűt? A hitből?

- Nem tudok mást mondani. Olyan mértékben biztos vagyok abban, hogy az emberi élet nem ér véget a halállal, senkit nem tudok mással vigasztalni. Ahogyan esszéimben is írtam, nem vigasz, hogy „az utódaidban élsz tovább, a gyerek viszi tovább a nevedet, ilyen az emberi élet”. Az életem értelmét a személyiségemnek esszenciája adja. Én ebben hiszek, nekem ez ad erőt. Nem lehet senkit kényszeríteni arra, hogy higgyen, én csak óvatos szeretettel megkínálom vele a világot.