Adonyi Dávid az érettségije évében lett Magyarpolány kántora

– Úgy hallottam, már óvodás korában szívesen énekelt egyházi dalokat.

– A nagymamámmal jártam templomba, és megtanultam az énekeket. A családban nincs hagyománya a kántorságnak, én vagyok az első egyházzenész.

– Hogyan indult a pályája?

– Hétévesen kezdtem el zeneiskolába járni, tíz évig gitároztam. Tízéves koromban kaptam egy szintetizátort, majd beírattak zongorára, ami jobban érdekelt, mint a gitár.

– Orgonán mikor játszott először?

– Tizenkét évesen orgonáltam először, a dátumra is pontosan emlékszem. Megkértem a kántort, Remeteiné Rózsa nénit, hogy tanítson meg játszani az orgonán. Kezdetben ő foglalkozott velem, mindig hálás leszek neki azért, hogy elindított és támogatott.

– Hogyan lett kántor?

– Tizennégy évesen, amikor az ajkai Bródy Gimnázium hatosztályos évfolyamán kilencedikes lettem, Bakos Frigyes esperes-plébános atya biztatására elkezdtem a kántorképzőt, ami négyéves oktatás a veszprémi Hittudományi Főiskolán. Nyaranta két hét intenzív felkészítés folyik, majd havonta egy nap konzultáció. Minden év végén felvételi vizsga van a következő évfolyamba, majd végzősként kántorképesítő vizsgát kell tenni. Büszke vagyok arra, hogy olyan neves tanáraim voltak, mint Mali Katalin, a tihanyi bencés apátság orgonaművésze, és Rostetter Szilveszter, a veszprémi Árpádházi Szent Margit templom karnagya, orgonaművésze. Az ő kezeik alatt sajátíthattam el a népénekkíséret és az orgonajáték alapjait, amiért nagyon hálás vagyok nekik. Az érettségivel egy időben tettem le a kántorképzés záróvizsgáját is. Sokáig én voltam az egész tanfolyam legfiatalabb növendéke.

Adonyi Dávid már gyermekkorában szívesen énekelte az egyházi dalokat. Kislődön felváltva orgonál Remeteiné Rózsa kántor asszonnyal, Magyarpolányban pedig ő látja el a kántori szolgálatot. Képünkön a szilveszteri misén(Fotó: Penk Tímea)

– Az érettségi és a kántori vizsga óta hogyan alakult az élete?

– Földrajz-környezettantanár szakos hallgató vagyok Szombathelyen. Minden pénteken hazajövök Kislődre, ahol felváltva orgonálok Rózsi nénivel, Magyarpolányba pedig szeptember közepe óta járok, ott egyedül én látom el a kántori feladatokat. Nagyon szeretem csinálni, már hét közepén tervezgetem, hogy miket énekeljünk a hétvégi szentmisén. Ha összeállt az énekrend, akkor a kórusnak e-mailben elküldöm a kottákat, és mise előtt papíron is szétosztom. A hívek aktívan részt vesznek a szentmisén, az énekek szövegeit kivetítőn olvashatják. Hálás vagyok a polányi templomi kórusnak, amely bekapcsolódik a szentmisébe, segítve ezzel az én munkámat is. Nagy öröm számomra, hogy mióta Magyarpolányban szolgálok, több éneket tanítottam a kórusnak, és tőlük is már nem egyet tanultam. Fontosnak tartom a helyi énekek és hagyományok ápolását, ezért nem maradhat ki olykor egy német vagy egy helyi ének a polányi szentmisén sem.

– Szabadidejét hogyan tölti?

– Szívesen járok orgonatúrákra, végigjárjuk egy- egy környék templomait kántorkollégákkal és kipróbáljuk az orgonákat. Siófokon, Szombathelyen és Sopronban, illetve a környékbeli településeken volt már erre lehetőségem. A karácsonyi időszakban Zircen voltak lelkiségi napok, amelyeken játszhattam a szentmiséken.

(Fotó: Penk Tímea)

– Mire kell figyelni orgonálás közben?

– Először is a kezeimre, a négy szólamra, a lábammal a pedálra, a hívekre, a kórusra, és mindemellett még az ének szövegére is, tehát elég komplex munka.

– Miért nem lett pap vagy zeneművész?

– Gyerekkoromban úgy képzeltem, hogy miközben tartanám a misét, felszaladnék orgonálni. Ezt persze így nem lehet csinálni, én inkább az orgonát választottam. A zeneművészet érdekelt volna és még érdekel is, csak fiatalként még egy kicsit tartottam a zeneelmélettől, lehet, hogy alaptalanul féltem. De még előttem a jövő és gondolkodom azon, hogy a tanári szak befejezése után nekiállok a felsőbb szintű orgonatanulmányoknak.