Tudomány és ember

Az ember csodálatos lény. Nemcsak elkülönül környezetétől, hanem arra is képes, hogy környezetét, a természetet megismerje, benyomásait, észleleteit az agyában rendezze, összekapcsolja, és olyan következtetésekre jusson, amelyek új ismeretekkel szolgálnak. Ezt a tevékenységet tudománynak nevezzük. A tudomány meghatározza az emberi kultúrát, illetve eredményeinek a felhasználásával a mérnökök gépeket, eszközöket hoznak létre, új anyagokat, gyógyszereket állítanak elő, utakat, hidakat, építményeket emelnek.

A modern világban nincs semmi, amit ne a tudománynak köszönhetnénk.Ennek ellenére az emberek jelentős része sokszor felveti a kérdést, hogy mi az értelme a tudományos kutatásnak, mi hasznunk van abból, hogy állampolgárok adójából egy nem túl nagy, de nem is elhanyagolható részt a kormányok erre a célra fordítanak. Az aggodalom megértéséhez tisztáznunk kell, hogy a tudomány, esetünkben a természettudomány célja a természet megismerése. Az ilyen jellegű tevékenységet alapkutatásnak nevezzük.

Gondoljuk csak el! Newton a híres törvényeit a 17. század végén alkotta meg. Ma a rakétatechnika, az űrkutatás elképzelhetetlen lenne a hatás-ellenhatás egyenlőségét kimondó törvénye nélkül. Az elektromos kísérletek a 19. században érdekes játéknak tűntek, ki gondolta volna, hogy az elektromos energia az emberek számára nélkülözhetetlenné válik. Amikor Einstein megalkotta híres képletét, amely szerint az anyag és az energia egyenértékű, senki sem sejtette, hogy az atomenergia létrehozásának alapegyenletét alkotta meg. Vagy amikor a 20. század második felében felfedezték a félvezető anyagokat, senki sem tudta volna ennek távlatait felmérni. Hiszen ez a felfedezés indította útjára a chipekre alapozott elektronikus ipart. Aki tehát nem szereti a tudományt, az ne szálljon be az autójába, ne gyújtsa meg a villanyt, ne kapcsolja be a televíziót és a számítógépet és dobja el a mobiltelefonját.

Közvetlen eredményeket azonban ne várjuk a tudománytól, legalábbis annak alapkutatási részétől. Természetesen felmerül a kérdés, hogy a tudomány eredményei hogyan viszonyulnak az ember életéhez. Most nem arra gondolok, hogy a tudományt sokszor olyan célokra használják, amelyek emberek százezreinek életét oltják ki (pl. atombomba). Hanem arra, hogy a 20. század hatalmas tudományos fejlődése hogyan befolyásolta az életünket. A válasz egyszerű: életünk kényelmesebbé vált. A tudomány eredményeit felhasználva ellátnak bennünket mindenféle szerkezetekkel, amelyekről régebben álmodni sem mertünk. Ma nem kell lemennünk a negyedik emeletről a pincébe tüzelőért, ha be akarunk fűteni, hanem a hőmérséklet beállításához csak egy vezérlő gombját kell nyomogatnunk, miközben ülünk a számítógép vagy a televízió előtt, hogy csak egy példát említsek.

Aztán jön a kulcskérdés, elégedettebb, boldogabb-e a mai ember, mint déd- és nagyapáink a 19. század végén. A válasz egyértelműen nem. A tudomány nem változtatta meg az ember tulajdonságait, az embe- rek egymáshoz való viszonyát és lelkiállapotát. Valahogy az a különleges értelmi képességünk ebből a szempontból nem fejlődött párhuzamosan a tudománnyal. Talán nem is vagyunk olyan csodálatosak?