Nem véletlenül vagyok ezen a pályán...

Így jellemezte tanárát, Somogyi Katalin magyar-, gép-és gyorsírás szakos tanárnőt egyik tanítványa. A Pápai Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégiumban tanító fiatal pedagógus a diákok szavazatai alapján október hónap tanára lett. Ennek apropóján kértem tőle találkozót. A tanárnő csak annyit kért, hogy egyik tanítványa, színpadosa, Kapcsándi Klaudia is jelen lehessen a beszélgetésen.

-  A főiskola elvégzése után itt kezdtem tanítani. Örömmel tölt el, hogy itt lehetek, hiszen ezt az iskolát diákként is nagyon szerettem. Jó volt visszakerülni azok közé, akikre diákként is felnéztem. Úgy látom, mi fiatalok ugyanazokat az értékeket követjük, amiket annak idején az idősebb pedagógus generáció megalapozott. Nekünk is fontosak, a legfontosabbak a diákok, akikhez egy a kulcs: megnyílnak, ha megérzik, hogy szeretem és tisztelem őket. Amikor magyart tanítok, rettenetesen el tudok fáradni, mert nagyon sok energiát adok, hogy egy mű kapcsán az emberi természetről beszéljünk. Persze mindez megtérül. Lehet, hogy elfelejtik, hogy Madách mikor született, vagy mikor írta Az ember tragédiáját, talán még azt is, hogy melyik színben milyen eszme, vagy annak megcsúfolása valósul meg. De arra, hogy a jó és a rossz egyensúlyát a jóság felé kell billenteni, arra emlékezni fognak, és ha ez így van, akkor könnyebben boldogulnak az életben – mondja Katalin, aki hét osztályban tanít.

- Ez nem kevés, de igyekszem bírni. Ebben erős bázisként nagyon sokat segít a családom. Olyan barátaim vannak, akik ugyanúgy gondolkodnak, mint én, és maximálisan élvezem a támogatásukat. De említhetem azokat a diákokat is, akik jókor, jó helyen biztató, bátorító szavakat mondanak nekem. Sokszor nem is tudnak arról, hogy éppen akkor erre van szükségem. A gondommal, a problémámmal a tantestületben is van kihez fordulnom. Számomra ezek a dolgok nagyon sok energiát, erőt adnak - fogalmaz a tanárnő.

Mindig lehet rá számítani. Somogyi Katalin a hónap tanárnője tanítványával, Kapcsándi Klaudiával (Fotó: Nagy Imre)

Klaudia diákszínpadosként, szavalóként tanítványa Katalinnak. Értelmi szerzőként, „cselszövőként” ő áll a szavazás megszervezése mögött.

- A lányok kitartása azért fontos számomra, mert nem ez volt az első próbálkozásuk, hogy jelöljenek valahová. Jelöltek már Az év tanára, majd a Jó embert keresünk pályázatra is. A lényeg nem az, hogy nyertem, vagy nem nyertem, hanem az, hogy vannak olyan diákok, akik rám gondolnak. És a lányok nem adták föl, harmadjára is jelöltek. Az, hogy ez nekik miért fontos, ők tudnák megmondani - mosolyog Katalin.

- A tanárnőtől kaptuk a legtöbbet a középiskolai évek alatt. Vele készültünk fel a szavalóversenyekre, ő volt az, aki akkor is ott volt velünk, ha hét végén tartották a versenyeket. És rengeteget dolgozott velünk. Azt gondolom, ha adódnak ilyen lehetőségek, amikor mi is tudunk adni valamit abból a sok-sok jóból, amit kaptunk tőle, akkor azokat meg kell ragadni - mondja a 13. évfolyamos diák. - Nagyon örülünk annak, hogy a tanárnő most nyert, de természetesen továbbra sem adjuk fel - teszi hozzá, majd  a kezembe adja a legutóbbi pályázatuk szövegét, amiből örömmel idézek néhány gondolatot.

„Tapasztalatból mondhatjuk, hogy a mai világban ritka az olyan pedagógus, aki szabadidejét feláldozva, hálát sohasem követelve, versenyekre készíti fel a diákjait, s közben egyenes, megbízható, erkölcsös, őszinte ember marad. A tanárnő megkeresi azt az énünket – akármilyen mélyre rejtjük is –, akik igazán vagyunk. Arra figyel, azzal társalog. Ránk kíváncsi, nekünk szeretne segíteni, nem a felszínnek, amit mutatunk... Partnerként kezel minket, diákokat... Teljes bizalommal fordulunk hozzá, hiszen tudjuk, hogy a maximumot segít kihozni belőlünk”. Eddig az idézet, ami szintén magyarázatul szolgál az elismerésre. A beszélgetés zárásaként Katalint szabadidős szokásairól is kérdezem.

- Imádok olvasni, és maximálisan kikapcsol a főzés. Megválogatom, hogy mit olvasok. Ha nagyon zaklatottnak, fáradtnak érzem magam, akkor szívesen olvasok Kinget, ha pihentebb vagyok, akkor jöhet a szépirodalom, és teljesen új dolog számomra az ezotéria világa, amit számomra Müller Péter művei jelentenek. A főzés a mániám, és enni is nagyon szeretek. A csacsogás távol áll tőlem, az elmélyült beszélgetéseket szeretem. Hiszek a sorsszerűségben, abban, hogy nincsenek véletlenek. Nem véletlenül vagyok én ezen a pályán, nem lehetnék máshol. Biztosan ügyesen mérném a húst egy hentesüzletben, udvarias lennék és mosolyognék, de muszáj emberekkel, fiatalokkal, pontosan ezzel a korosztállyal foglalkoznom. Itt összedőlhet az ég, és kitörhet a harmadik világháború, teljesen mindegy, hogy mi zajlik a falakon kívül. Mi azért dolgozunk - azon túl, hogy ezek a  fiatalok érettségi vizsgát szerezzenek –, az nagyon fontos mindannyiunk számára, hogy ne csak oktassunk, hanem neveljünk is. Ha bejövök az iskolába, jó érezni, hogy itt minden rendben van. Ez egy másik nagyon erős bázis: olyan védőhálót építünk ki a diákok köré, ami igyekszik megakadályozni a sérüléseket, és felkészíti őket az életre. Azon túl, hogy persze szakmai tudást is biztosítunk a számukra – fogalmaz október hónap tanárnője.