Csodák márpedig vannak - Interjú Földi István atyával

Szerinte a boldogság titka az, hogy kilépünk önmagunkból, és a szeretetteljes cselekedetünkkel boldoggá tesszük a másikat, miközben mi magunk is boldoggá válunk.

Földi István atya a közelmúltban vehette át a Szent Gellért-díj arany fokozatát, amelyet a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia azért alapított, hogy elismerje a katolikus közoktatásban végzett kiemelkedő munkát. Nemcsak lelki igazgató a tapolcai Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskolában, hanem liturgikus kézikönyveket is ír, elmélkedéseket tart, és hat településen teljesít szolgálatot.

Kérdésünkre, hogyan képes minderre, azt válaszolta: mindenütt kap segítséget a helyiektől a templomok nyitásától és zárásától kezdve a díszítésen át a karbantartási munkálatokig, a kántora pedig mindenhova elkíséri. „Segítjük egymást mindannyian, és ez így van jól, hiszen csak közösségben tudjuk megvalósítani a keresztény küldetést” – fogalmaz.

– Földi atya mióta teljesít szolgálatot?

– 1991. június 15-én szenteltek pappá, ezt követően három évig káplán voltam a veszprémi Regina Mundi templomban a plébános mellett. Itt rengeteg fiatal vett körül, ami komoly kihívás volt, hiszen igen kritikusak voltak. 1994-ben kerültem a papnevelő intézetbe prefektusként. Ez sem volt kisebb feladat, mivel magam is fiatal pap voltam még, de a Jóisten adott hozzá lelki erőt. A következő évben Csabrendekre helyezett az érsek atya, aztán 1999-ben Badacsonytomajra, azóta vagyok ebben a városban. Itt újra a veszprémi nyüzsgést éreztem magam körül. Mindig történik valami, nyáron pedig megtelnek a templomok nyaralókkal a vasárnapi szentmiséken.

– Miből merít erőt, ha elfárad?

– Az imádságból, az emberek szeretetéből. Találkoztam személyesen Boldog II. János Pál pápával és Kalkuttai boldog Teréz anyával is. Ezekből a rég volt találkozásokból még ma is merítek erőt. Istentől minden ember kap valaki által bátorító ajándékokat. Igenis vannak csodák minden ember életében, csak mindig máshol keressük. Pedig ha ott keresnénk, ahol kell, megéreznénk az erejét. Örökös emberi kísértés, hogy mi akarunk csodákat gyártani, Istent akarunk játszani, és hogy a csodákat rendkívülinek és váratlannak hisszük. Persze természetes, hogy vannak terveink a jövőnket illetően, de mindig helyet kell adni az ő elképzeléseinek is. Édesapám, aki egyszerű székely ember volt, mindig azt mondta: „ami volt, ne bánd, mi lesz, ne várd, tedd, ami van, és élj boldogan”! Vagyis legyen a jelen pillanat a legfontosabb az életünkben, éljük át annak szépségeit, vegyük észre a csodákat az életünkben, és ha ez sikerül, az idő vonata elvisz a célig.

Földi István atya vallja: Istentől minden ember kap valaki által bátorító ajándékokat (Fotó: Mizsei Bernadett)

– Hogyan viseljük el a nehézségeket, kereszteket?

– A Jóisten annál nagyobb keresztet sosem ad, mint amit el tudunk vinni, hiszen annál jobban szeret minket. Elviselésében pedig Krisztusról kell példát vennünk: Jézus az ő keresztjét a szeretet eszközévé tette. Nekünk sincs más dolgunk. A keresztet le lehet dobni a vállunkról, de az úgyis utolér minket valahol, más időben, más formában. Egyet tehetünk tehát: átöleljük, és a szeretet eszközévé tesszük.

– Huszonkét év szolgálat alatt mennyit változott egy pap szemével nézve a világ? Mennyire befogadóak ma az emberek Istent, a vallást, az egyházat illetően?

– A mai világ sokkal felszínesebb, a fogyasztói társadalom mechanizmusa, vagyis a „szerezd meg, használd, és dob el, mert van másik” attitűd eluralkodott az embereken. Már a második-harmadik generáció nő fel úgy, hogy a média megállás nélkül sugallja nekik, mit egyenek, és mit vegyenek fel. Az emberi kapcsolatok egyre inkább háttérbe szorulnak, illetve a virtuális világ lett a színterük a közösségi oldalak miatt. A párkapcsolatokat illetően pedig sok esetben a másik addig izgalmas, amíg megszerzed. Nehéz tehát normális emberi kapcsolatokat kialakítani a mammon világában.

– Atya szerint hogyan lehet mégis boldog az ember ebben az én központú, felületes, felgyorsult világban, egy fogyasztói társadalom tagjaként?

– Fontos, hogy tisztában legyünk azzal: a boldogságot nem lehet önző módon megszerezni. A boldogság titka az, hogy kilépek önmagamból, és a szeretet cselekedetei által boldoggá teszem a másikat, s közben magam is azzá válok.