Boldog boldogtalanság

A tragikomédia átszerkesztett változata, a Drága Gizám! az ő jutalomjátéka, bár a mellette három epizód szerepben is lubickoló Palásthy Bea úgyszintén remekel. Meszléry özvegy Orbán Bélánéja karakteres, ironikus és önironikus, nagyon pesti, szenvedélyes és szenvedő öregedő nő. A valóságról beszél általa, nem a színészi eszközeit teszi közszemlére, hanem az életfilozófiáját.

A Macskajáték, amelynek átírásából született a Drága, Gizám! Örkény legrealistább színpadi műve. Talán azért merte csak és kizárólag valóságos elemekből összerakni, mert nincs szürreálisabb az öregek életénél, amiről általában tudomást sem akarunk venni, mert úgy gondoljuk, hatvan fölött már nincs semmi érdekes, pláne nincs szerelem, hiszen az az ifjúság kiváltsága. Meszléry Judit nagy szeretettel és öniróniával, a groteszk iránti érzékenységgel közelít a figurához. Kész kabaré, ahogy mindjárt az első jelenetek egyikében előadja, hogyan találkozott újra egykori előkelő barátnőjével, Paulával, dr. Kausz Istvánnéval, akivel annakidején együtt vészelték át az ostro­mot egy budai pincében. Elképzeljük, ahogy fején egy idegen kalappal, otthonkában, karján egy menekülő macskával perlekedik a tejcsarnokban a házi szabályzaton, merthogy nálunk egy fél liter tejért is meg kell küzdeni.

Nem külső eszközeiben, nem külső megnyilvánulásokban hordozza ennek a nőnek a titkát, hanem lényének legbensejében. Minden mozdulatában benne van az életszeretet, nem adja fel egykönnyen a harcot, ez adja alakítása belső tartalmát, a végsőkig megküzd mindenért, még a rögeszméiért is, ezért képes némi turpisságot is bevetni, ami sokszor nagyon viccesen hangzik.

A tipikusan pesti légkört mindössze néhány bútordarab érzékelteti, csipketerítő a zongorán, horgolt párna a sezlonyon, a Játékszín parányi színpadának sarkában egy avítt, poros állólámpa az előző Krleza előadásból. Kétségkívül az 1960-as, 70-es évek Budapestjén vagyunk. A kopottas, szegényes, egykor szebb napokat látott színhely korántsem idilli.Mégis van ebben a boldogtalanságban valami otthonos boldogság.

Özvegy Orbánné Németországba szakadt nővérével folytatott levelezésében újraéli ifjúsága boldog pillanatait és tragédiáit. A dráma közege az állandó reflexió. A két nővér, a valamikori híres Skalla lányok, Giza és Erzsike állandóan magyarázzák, kommentálják önmagukat, egymást, illetve a történéseket. Izgalmassá teszi a játékot, hogy reflexió és valóság időnként különbözik egymástól. Azt a látszatot keltik, mintha mindenki mindennel tisztában volna, holott elmennek egymás mellett. Vagy fordítva: világosan érezzük a kommentárok illuzórikusságát, illetve hazugságát, aztán mégis kiderül, hogy telibe találnak. Akár Csehovnál. Örkény remek író, ráadásul szerencsés kézzel szerkesztették át a színművét majdnem „monodrámára”. Tulajdonképpen egy hét évvel ezelőtti előadást vettek elő újra, ám, ahogy a rendező, Berényi Gábor nyilatkozta, nem másolták le, nem felmelegítették, hanem ismét elindultak az úton és egy új, sokszínű, karakteres, érett produkció született. Két színésznő játssza az egészet, mindketten hajlékonyan és érzékenyen követik a gyakori változásokat Meszléry egy alakon belül. Palásthy Bea viszont három szerepben is látható (Giza, Orbánné lánya és Egérke), mindháromban emlékezetes, apró részletességig hiteles.

Mindketten nyitottak és meglepőek. Megkeresik hétköznapi hősnőjeik igazát, akik az őket körülvevő szeretetlenség, elfojtások légkörében is élni akarnak, egy kis boldogságot is lopva maguknak. Csúfondárosan megható alakítás Meszléry Judité, hihetetlen erővel és lendülettel. Remekel a szerepben.