Hírek

2013.09.21. 15:44

A forradalom és szabadságharc időszakát idézték meg Balatonfüreden

Talán az eddigi leglátványosabb kosztümös felvonulást tartották szombaton a Balatonfüredi Turisztikai Egyesület Romantikus reformkor című, hagyományos őszi rendezvényén.

Győrffy Árpád

A szép napsütésben több ezer érdeklődő nézte végig a felső városrész központjából a mólónál lévő szabadtéri színpadig sétáló 19. századi polgári viseletbe és hasonló időkből származó egyenruhákba öltözött hagyományápolók két kilométeren át haladó menetét. A felvonulást a városi koncert fúvószenekar vezette, majd dámák, urak, gyerekek mellett több huszárcsapat és a rendezvény idei témájához, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc megidézéséhez kapcsolódva honvédalakulat színesítette a reformkori városrészt is bejáró menetet. Közben a szabadtéri színpadon már a Szerenád cigányzenekar koncertje gyűjtötte az érdeklődőket a hivatalos megnyitóhoz.

A múlt értékeinek felidézése segít abban, hogy a jelenben is megtaláljuk egyéni és közösségi életünk helyes irányát, fogalmazott Paskai László bíboros. A nyugalmazott esztergomi érsek úgy vélte, hogy a fürediek nagyon jól bánnak múltjukkal.

Dr. Bóka István polgármester azt hangsúlyozta, hogy ilyenkor a legszebb a Balaton vidéke. A nagy érdeklődés is megerősíti, hogy jó ötlet volt a szervezőktől a programsorozat elindítása, folytatása.

A nap további részében verbunkos tánc és tűzzsonglőr bemutató, soproni hagyományőrző dámák és urak által tartott lovas karusszel, gyermekeknek szóló színpadi előadás, fúvóskoncert, a 80 huszár cím film rendezőjével, Sára Sándorral és főszereplőjével, Tordy Géza színművésszel való közönségtalálkozó, a Tagore-sétányon működő huszártábor, kishuszár vetélkedő, vasárnap pedig a Kék Balaton Népdalkör, a Koloska Senior Néptáncegyüttes, a Szegedi 48-as Hagyományőrzők, St. Martin és a 100 tagú Cigányzenekar Kamarazenekarának műsora kínált több más mellett lehetőséget a kellemes és hasznos időtöltésre. A rendezvényhez végig kirakodóvásár és több kiállítás kapcsolódott.

A dátumok egybeesésnek köszönhetően az idén a Romantikus reformkor programjába illesztve emlékeztek meg a balatoni hajózás elindításában meghatározó szerepet játszó Széchenyi Istvánról a 222. születésnapján. A legnagyobb magyar érdemeit Molnár Judit, az önkormányzat humán erőforrás bizottságának elnöke méltatta.

Az ünnepségen adták át a Széchenyi-születésnaphoz kapcsolódó két hagyományos verseny első díjait. A általános iskolásoknak hirdetett emléksakkversenyen a herendi Darida Levente és a budapesti Kelemen Szabolcs volt a legjobb kategóriájában. A Félsziget-kerülő Széchenyi István vitorlás emlékversenyt az idén is a Raffica Vitorlás Egyesület csapata nyerte a Sponsor Wanted nevű hajóval. A kormányos Király Zsolt volt, a legénységet Czibor András, Horváth Balázs, Fekete András, Kiss Árpád, Karácsony János, Németh Balázs, Edelényi Szabó Zsolt, Puskás L. Tamás, Nyékes Béla alkotta.

Befejezésül az önkormányzat és különböző szervezetek képviselői megkoszorúzták Széchenyi István szobrát. Az ünnepségen a Magyar Légierő Veszprémi Zenekara működött közre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!