Negyven év tapasztalatát adja át

Mária Szegeden végezte a védőnőképzőt 1971 és 1973 között. Később, egy rendeletnek köszönhetően, ami előírta a szükséges főiskolai végzettséget, a pécsi egyetem szombathelyi kihelyezett tagozatán még három évet tanult. Az élettörténetet tulajdonképpen a végén kezdi, így rajzolódik ki visszafelé az életpálya.

- 2005. július 1-től csóti kolléganőm nyugdíjba vonult, és finanszírozási okok miatt a két körzet összevonása mellett döntöttek. Ettől kezdve Csót és Béb is az én körzetem lett. Mindehhez hozzájött egy óvoda, egy iskola, ami a védőnői munkának tetemes részét tölti ki. A munkám nagy részét az emberekkel való foglalkozás, a csecsemő- és terhes gondozás, illetve a családgondozás töltötte ki. Mindezt kiegészítették a szűrővizsgálatok, az iskolai és óvodai ellátás. A technika fejlődésével és az idő előrehaladtával nagyon sok olyan változás történt a védőnői munkában is, amiknek következtében egyre kevesebb idő jut a családokkal, a gondozottakkal való törődésre. Sajnos a mi munkánknak hatalmas az adminisztrációja, a jelentési kötelezettségek sok időt és energiát elvesznek az érdemi tevékenységtől. Ma már minden védőnői körzet rendelkezik számítógéppel, de még mindig nincs egy országosan egységes program - mondja Mária, aki valójában 2010. december 1-jén ment nyugdíjba, mivel munkája mellett Nagygyimóton tizenkét évig polgármester is volt, és ez kedvezményt biztosított a számára.

Hársvölgyi Mária szerint az egészségügy régebben emberközpontúbb, gondoskodóbb volt (Fotó: Nagy Imre)

Fél évet azért még rádolgozott, mert utódja csak júliustól tudta vállalni a munkát. 2012 áprilisától újra visszament dolgozni, mert kollégája elhagyta a körzetet. A munkát ez év május közepén tette le végleg.

- Most vagyok igazán nyugdíjas, és szép meglepetés volt, amikor Veszprémben, a megyei védőnői napon elismerő oklevelet vehettem át a negyven éven át végzett munkámért - mondja, és mutatja is az oklevelet, amit dr. Kovács Zoltán kormánymegbízott írt alá.

„Hársvölgyi Mária területi védőnő részére az egészségesen felnövekvő nemzedékek érdekében kifejtett egészségfejlesztő tevékenységéért” - szól a felirat, ami tulajdonképpen össze is foglalja ezt a kerek jubileumot. Óhatatlanul tolakszik a kérdés, hát felteszem. Arra vagyok kíváncsi, hogy Mária, aki hatalmas szakmai tapasztalattal rendelkezik, hogyan látja az egészségügy mostani helyzetét.

- Mindig csak a pénzről beszélünk. Biztos, hogy az egyik része a dolognak a rosszul szervezett és irányított finanszírozás, ám a másik az, hogy a körülmények is, az emberek is változtak. Az egészségügy harminc-negyven évvel ezelőtt sokkal családiasabb, emberközpontúbb volt. Úgy tűnik, ma nem az ember a fontos. Ez nem jó így. Régebben sokkal több időt tudtunk a családokkal tölteni, jutott arra is, hogy kontrolláljuk azt, amit tanácsoltunk, tehát több időt fordíthattunk a gondozásra, ami alapjában véve a feladatunk. Mára ezek a dolgok teljesen elvesztek. Az idő kevesebb, a feladat több. Kötelező például a méhnyakrák-szűrés, ezt a védőnők végzik, hiszen mindenkinek egyértelmű, hogy a családokat mi ismerjük legjobban. Közöttük élünk, szinte minden nap találkozunk, ismerjük a körülményeiket. Én egy generációt gondoztam úgy, hogy onnan mentem nyugdíjba, ahol dolgozni kezdtem. Jó kapcsolatom volt az önkormányzatokkal, a munkatársakkal, a háziorvossal.  Ez sem megszokott dolog a mai világban - érzékenyül el beszélgetőpartnerem, akitől a folytatásról is érdeklődtem.

- A most végzett védőnők több mint a fele államvizsga után nem a szakmába megy dolgozni. Akik mégis ezt a pályát választják, azok az első kisebb nehézségnél visszakoznak. Mivel a képzésük inkább elméleti, pályakezdőként kicsit bizonytalanok - fogalmaz Mária.

- Hogyan tervezem a nyugdíjas éveket? - kérdez vissza nevetve. - A családon belül még mindenki más dolgozik. A húgomnak két lánya van, az ő öt gyerekük három hetet nálunk töltött. Ez adta-adja a programot rendesen. A település rendezvényein mindig ott vagyok, ha kell, segítek. Nagygyimótra visszajárok a Fürge Ujjak Klubjába, így aztán a napok nagyon gyorsan telnek. Biztos vagyok abban, hogy nem fogok unatkozni, nem vagyok az a típus - fejezi be a beszélgetést a nyugdíjas védőnő.