Hírek

2013.08.18. 14:24

Ismerik a jó langalló titkát Kenesén

Kétszáz kilogramm langallótésztát sütöttek ki az érdeklődők szombaton délután az első alkalommal megrendezett, langalló, vagyis kenyérlángos fesztiválon Balatonkenesén, ahol a rekkenő hőségben a több száz Celsius fokos kemence melege sem riasztott el a látogatókat.

Halmos György

Az „amatőr pékeknek” szakemberek segítettek összeállítani és dagasztani a tésztát, amit a helyi recept alapján fokhagymás tejföllel és sajttal ízesítettek. Bár sokan első alkalommal készítettek langallót, a beszámolók alapján mindegyik nagyon jó sikerült, mert a saját készítésű kenyérlángosból csak morzsák maradtak. A jó langalló titka többek között az, hogy minőségi alapanyagokat használnak fel, a tésztát pedig addig kell dagasztani, amíg már nem ragad a kézre.


A fesztivál részeként a Bakony és Balaton Keleti Kapuja LEADER akciócsoport szervezésében vidékfejlesztési szakemberek tanácskoztak a helyi termékek piacra jutásának lehetőségeiről és a magyar termékek piaci szerepének erősítéséről. A jelenlévők szerint a helyi minősítési rendszerek, védjegyek bevezetése, a helyi termelőkkel való személyes kapcsolat felvétele erősítheti a helyben megtermelt élelmiszerek és alapanyagok iránti vásárlói bizalmat. Többen felvetették, hogy a termelők motiválása mellett legalább olyan fontos a vásárlói szokások megváltoztatása: a mennyiségi fogyasztás helyett a minőségire terelődjön a hangsúly. Küngös példáján mutatták be, hogy egy hátrányos helyzetű település életében a kiskerti gazdálkodás felélesztése, a termékek helyben történő feldolgozása a fenntarthatóságot és a fennmaradást jelentheti.

 

 

A Fő utcán kialakított helyszínen nemcsak azok találták meg számításukat, akik a langalló miatt keresték fel a fesztivált, ugyanis helyi termelők, kertbarát körök és kézművesek termékeiből és portékáiból válogathattak. A gyerekeket játszóház várta, ahol kézműves foglalkozásokon vehettek részt. A fesztiválon fellépett a Jávor Pál Nemzet Cigányzenekar, a Pannónia citerazenekar, Baksa Kata népdal énekes, a papkeszi Rest Macskák színjátszók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!