Hírek

2013.04.19. 18:15

Nem lazították, rugalmasabbá tették a Balaton-törvényt

A Balaton-törvény módosításáról tartott sajtótájékoztatót pénteken dr. Bóka István fideszes országgyűlési képviselő a móló melletti rózsakert előtt.

Győrffy Árpád

A város polgármestere szerint a hétfőn megszavazott változások csak kisebb jelentőségűnek mondható, nem a 13 éve meghozott törvény átfogó átalakítása, amit sokan vártak. Szerinte a módosítással kapcsolatban az elmúlt hetekben több félreértésre alkalmat adó megnyilatkozás jelent meg jelentős médiákban, ezért fontosnak tartja a pontosításukat.

Az elfogadott módosítások egyik fontos eleme, hogy módosították a rendezési tervek elkészítését újabb két évvel meghosszabbították, mert két település máig nem készült el vele.

Bóka István tájékoztatója szerint a Balaton törvény módosításának másik fontos eleme, hogy újra meghosszabbították, most 2018. december 31-ig a kistelepülések szennyvíz elvezetési programját.

Bóka István fideszes országgyűlési képviselő a móló melletti rózsakert előtt tartott sajtótájékoztatót (Fotó: Penovác Károly)

Megfogalmazása szerint két területen életszerűbbé tették a Balaton-törvényt, nem pedig lazították, ahogy sokan állítják. Az erdőterület, mint térségi felhasználási egység tekintetében két alternatíva van: vagy marad a régi, amikor 95 százalékban erdőterületnek kell besorolni egy erődnek aposztrofált területet, öt százalékban pedig egyébnek. A másik pedig - és ezt mondják lazításnak -, hogy az ilyen területet csak 85 százalékban kell erdő felhasználási egységbe sorolni, 15 százalékban nem. De ez a 15 százalék felhasználása szigorú előírások között zajlik.

Ugyanígy nem jelent lazítást a zöld területek felhasználásánál az eddigi 4 százalékos küszöb törlése, mert ezzel inkább szigorúbbá vált, mert így az országos rendezési terv általános szabály lép érvénybe, ami csak három százalékos beépítést tesz lehetővé.

Ugyancsak újdonság, hogy hatályon kívül helyezték a nyilvántartásba nem vett vízijárművek kikötőn kívüli elhelyezésének tilalmát - mondta többek között a képviselő.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!