Sólyomszem helyett lett tengerész

- Sólyomszem akartam lenni gyerekkoromban, tengerész lettem. Semmiért sem cserélném el az életemet, az emlékeimet. Semmit nem bántam meg. Ha újra megszületnék, mindent ugyanígy csinálnék - enged betekintést az életébe viccelődve, hatalmas nevetéssel, még nagyobb barátsággal világutazó vendéglátóm.

- Kérnek valamit? - kérdi, és egy határozott mozdulattal kinyitja, megfelezi földgömbjét.

- Hja, egy tengerésznél nyilván akad jófajta rum meg egyéb különleges ital - jegyzem meg, majd kontráz: ne higgye! A jófajta magyar bornál nincs finomabb a világon! Én csak ezt iszom egy-egy jó vacsora után - magyarázza.

- Utolsóként akarok elmenni erről a süllyedő hajóról, ha esetleg úgy alakul - válaszol tengerészhez illően a kérdésre, hogy miért éppen itt, a Házgyári úti, nem éppen kifogástalan híréről ismert, úgynevezett pokoli toronyban lakik.

- Amikor idejöttem, egy kellemes, zöldövezeti lakást vettem, ahol amúgy ma is jól érzem magam, ez az én szigetem - mutat körbe a kétszobás lakáson.

(Fotó: Orosz Péter)

Az otthon valóban úgy néz ki, mint egy egzotikus sziget: kígyóbőr a kanapén, kitömött teknőc a padlón, meg aligátor, hatalmas terráriumban megvilágított ezerféle, ritkaságnak számító, káprázatos színű korall, közte csigák, kagylók, csillagok, hatalmas rák, tengeri pók, cápaállkapocs a falon, a plafonról ördöghal meg repülőhal lóg, körben a világ minden szegletéből származó, különleges fából faragott szobrok, köztük haiti női fej, ébenfekete fából tanzániai nő szobra, saját készítésű hajókormány, iránytű. Egy falon tőrök, csontnyelű, különleges kések, díszes markolatú egyéb fegyverek csillognak.

- Amerre jártam, gyűjtöttem ezeket is, adott ország szokását, történelmét idézik - magyarázza, miközben jó érzéssel nyugtázza megjegyzésemet, hogy lakásában a hatalmas kavalkád ellenére szembetűnő a tisztaság, minden darab egyenként csillog.

- Erre jártam az évtizedek alatt - vált témát, és tesz elém határozott mozdulattal egy hatalmas térképet, rajta égszínkék filccel jelölte meg a bejárt útvonalat: az egész világot befilcezte. - Látja ezt a sonkakagylót? Hetven év alatt nő meg ekkorára - mutat egyik büszkeségére. - No és itt van az atlanti tűfarkú rák! Nem lenne jó vele találkozni búvárként - utal a tenger veszélyeire. - Ezeket az állatokat mind saját kezűleg preparáltam ki, hogy épségben hazahozhassam őket. Ha pedig ebből ettem volna, ma nem beszélgetek magával! - tesz elém egy félig gyík, félig hal formájú tengeri különlegességet. - Azt mondták rá Jamaicában, ha megkóstolom, többet nem kell visszamennem a hajóra - nevet továbbra is jóízűeket vendéglátóm.

- Azon kevesek közé tartoztam, akik jól bírták, sőt élvezték is a többemeletes hullámokat. A tengeri viharok azért vannak, hogy legyőzze őket az ember, nem igaz? - kérdi újabb jóízű nevetés mellett.

Fehér Tamás igen vidám, kiegyensúlyozott ember, aki mint mondja, imádta és imádja ma is az életet. Mindig azt kell megbecsülni, ami van, és keresni kell az élet napfényes oldalát. Amíg tengerészként éltem, nagyon kedveltem azt a munkát, az óceánok hangulatát, sós ízét, a semmihez sem fogható fényeket, illatokat, a tengeri állatokat, otthonomnak tekintettem a végtelennek tűnő vizeket.

A férfi - aki végzettségére nézve erősáramú technikus - válása után döntött úgy, hogy tengerészként folytatja életét. A hajókon végigjárta a ranglétrát. Dolgozott gépápolóként, volt gépmester és elektrikus. Élvezte, hogy mindig gépek közelében, a hajó "szívében" dolgozhatott. Az évek alatt különféle cégekhez vezényelték, sokat dolgozott például amerikai, norvég, holland társaságoknál. Mindenfélét szállított világszerte, például kalamárit egymillió dollár értékben Szingapúrból, vitt követ a Távol-Keletre, onnan pedig rizst, kakaót szállított visszafelé, részt vett a világ nagy olajfúró tornyai személyzetének ellátásában.

A sok munka mellett jutott ideje szórakozásra, a világ megismerésére is - beszél élményeiről. Lenézni New Yorkban a Word Trade Center tetejéről - ezt a várost úgy ismeri, mint a tenyerét - vagy Kenyában részt venni egy szafarin, végigmenni Bangkok forgatagában, sétálni trópusi partok hófehér homokjában, szikrázó napfényben, azúrkék partokon, ez mind-mind életre szóló, gyönyörű kép előttem - emlékezik. De nem szomorúan, inkább révedezően.

Mint mondja, ő nem csupán szemlélője volt a körülötte levő világnak, hanem szívesen beszélgetett is az emberekkel, ezért tanult meg olaszul és angolul, mindig megkóstolta az adott ország konyháját, imádta a halas ételeket, a tenger gyümölcseit, közben gyűjtötte, vásárolta a helyi nevezetességeket. Nagyon érdekelte a helyi kultúra, ha tehette, felkereste, megnézte a különleges helyeket. Könyvespolcán jól megfér egymás mellett a Biblia, a Korán, a buddhizmusról szóló könyv. - Hit nélkül mit sem ér az ember! Más népekről is így kapunk legjobb információt - mondja, majd hozzáfűzi: persze legjobb, ha saját magában hisz az ember!

-  Csakis Olaszországban élnék szívesen, ha választanom kellene, ahol vendégszeretőek, jókedvűek az emberek - vágja rá a kérdésre.

A magyarokról az a véleménye, hogy egy hajónyi helyen is meg tudnánk ölni egymást, amúgy csak ebben az országban tudja elképzelni mostani életét, mert itt ismeri a szokásokat, és ez neki fontos.

Fehér Tamás állítása szerint boldog ember ma is. Amíg dolgozott, jól keresett, de elköltötte a pénzét - mint fogalmaz - az életre, amit egy percre sem bánt meg. Ma nyugdíjából él, ami nem sok, de elvan belőle. Nincsenek nagy igényei, főz magának, megnézi, mire költ. Jó kapcsolatot ápol a gyermekeivel, unokáival, ami neki nagyon fontos. Békében, barátságban él a ház lakóival. Újraházasodni nem akar, de nem magányos: a házasság nem olyan dolog, mint a halászat, ha nem tetszik, az ember visszadobja, nem igaz? - kérdez vissza.

Ha sok pénze lenne, még utazgatna

Fehér Tamás napközben családjának segít, amiben kell, vagy lakásában, garázsában - mint mondja - elektromos kütyüket bütyköl, ami a szenvedélye. A tv-ben leginkább a CNN hírműsorát nézi, a politika, a sorozatok és minden más távol áll tőle, legfeljebb egy jó akciófilmet néz meg néha. Ha sok pénze lenne, családján segítene és utazna.

- Semmiképpen nem alapítanék céget, hogy kilopják a szememet - mondja. Búcsúzáskor megjegyzi: na, lekísérem magukat, mert a lifthez kód kell, mondja, miközben lakása riasztóját élesíti.