Megszólította a halál

A veszprémi Nagy Géza Csaba fiatalon számos sportágban kipróbálta magát, s nem voltak káros szenvedélyei. A Veszprémi Vegyipari Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem Villamosmérnöki Karának közös képzésén szerzett diplomát. A veszprémi egyetemen volt öt évig tanársegéd. Dolgozott külföldön orvostechnikai eszközöket fejlesztő mérnökként, majd idehaza informatikusként. Ez utóbbi szakmában helyezkedett el 2006 elején az egyik veszprémi cégnél, ahol ősszel különös érzés fogta el: mintha egy túlsúlyos ember ült volna rá a mellkasára...

Tüdőgyulladásra gondolt, ezért másnap bement a kórház sürgősségi osztályára. EKG-s biciklire ültették, az eredmény negatív. Megnyugodott, ám két hónappal később a mellkasi nyomást erős rosszullét kísérte. Egész testében remegett, mint, aki meztelenül fekszik egy jégtáblán. Pánikérzés kerítette hatalmába, s ezt kérdezte magától: Ez lenne a vég? Most meghalok? Jött a mentő, újabb tökéletes EKG. Üljön fel! Vegyen nagy levegőt! - hangzott az orvosi utasítás vizsgálat közben. Elájult. Amikor magához tért, az orvos hajolt fölé kezében a defibrillátorral. A férfi kissé megemelte a fejét, jól látta a vasaló égette piros foltokat a mellkasán. Alsó hátsófali infarktuson esett át - ezt már kimutatta az EKG -, amit az emberek többsége nem él túl.

Mentőautó vitte a balatonfüredi szívkórházba. Félúton jártak, amikor ismét ájulás közeli állapotba került. "Nagyon rosszul érzem magam. Megint jön..." Elsötétült a világ előtte. A mentőben több mint öt percen át tartott az újraélesztése.

Négy éve Nagy Géza Csaba zárójelentésére ezt írták: Nem rehabilitálható. Akit már megérintett a halál szele, átértékeli maga körül a világot (Fotó: Gáspár Gábor)

- Futurisztikus látvány fogadott a füredi műtőben, ami kissé félelmetes volt számomra - meséli tovább élete legdrámaibb pillanatait Nagy Géza Csaba. - A röntgensugárzás miatt az orvosok és segítőik úgy öltöztek be, mint a filmekben látott tűzszerészek. Fémhálót, sztentet juttattak el a szívem érszűkületes részébe, hogy megakadályozzák a további elzáródást. A keringés helyreállt, de mivel az első infarktus és a műtét között öt óra telt el, a szívem egyharmadában elhaltak az izomsejtek, ugyanakkor a többi része is végérvényesen legyengült. A beavatkozás közben, mivel a katétert a lágyéknál lévő legvastagabb ereken keresztül juttatták el a szívbe, megsértették az artéria melletti véna falát: a vér jó része nem jutott le a jobb lábam végébe. Amikor felálltam, észrevettem, hogy a jobb lábam hidegebb és gyengébb. Hívtak egy veszprémi specialistát, aki kollégáival együtt "összehegesztette" az érfalat. Megúsztam az esetleges amputációt. A sok gyógyszer miatt refluxom lett, majd fél évvel később rám tört a pánikbetegség, ami utoléri a 40 év körüli, szívinfarktusos férfiakat. Már a legkisebb mellkasi szorításra is kivert a víz, elfogott a halálfélelem. Hallani véltem a mentőautó szirénáját... Akit egyszer a kígyó megmart, az a siklótól is fél... Hát, én nagyon féltem.

Ha rátört a roham otthon vagy a munkahelyén, legalább egy órára le kellett feküdnie. Még az évben, 2007 augusztusában, kérelme alapján nyugdíjazták, 67 százalékos rokkantságot állapítottak meg nála. Havonta 66 ezer forintot, majd később több mint 80 ezer forintot hozott neki a postás. Elvált emberként lakást bérelt, amihez - és persze a megélhetéshez - ez a pénz kevés volt. Telemarketingezett, árult porszívót, később, amikor már stabilabb volt az állapota, négy órában egy bankban informatikusként dolgozott. Csakhogy a frontok érkeztekor sorozatosan rosszul lett: egy-két napig fekvő beteget jelentett. Volt, hogy távol otthontól kapta el a gyengeség, akkor barátainál töltött pár napot. Úgy érezte, hogy ilyen bizonytalan egészségi állapotban nem tudja felelősen ellátni a pénzintézeti munkáját, ezért közös megegyezéssel távozott.

- A nyugdíjam mellé ugyan csak pár tízezer forintot kerestem - voltak tanítványaim, javítottam számítógépeket -, de mégis boldog voltam. Akit már megérintett a halál szele, átértékeli a világot. Mivel egy idő után nem tudtam fizetni a külön lakást, hazaköltöztem beteg, 75 éves édesanyámhoz. Azóta is egymásra vagyunk utalva, hol ő betegeskedik, hol én. Évente felülvizsgálatra rendeltek be. 2009-ben a zárójelentés utolsó mondata ez volt: "Nem rehabilitálható".

Történetünk főszereplője akkor lepődött meg igazán, amikor 2011 végén a felülvizsgáló orvos a 150 oldalnyi orvosi és más dokumentáció röpke átnézése után kijelentette, hogy bizonyos papírok nem frissek, majd 67 százalékról 20-ra csökkentette Nagy rokkantsági állapotát. Fellebbezett. Másfél hónappal később Székesfehérváron egy baleseti sebész elé került, aki a rutinvizsgálat után közölte: lemásolja a leleteket, s továbbítja. Jóindulatúan figyelmeztette, már új szempontok alapján bírálják el a rokkantnyugdíjasokat. Két hét után megjött az eredmény: 39 százalékos a rokkantsága. (Csak 51 százalék felett kapnak járadékot.) Napokon belül megérkezett a levél a társadalombiztosítótól, hogy az első és másodfokú vizsgálat között felvett nyugdíját fizesse vissza. Kétszer 85 ezer forintról volt szó. Visszafizette.

- Mérhetetlen keserűség fogott el, amikor elolvastam a levelet, kiborultam. Megértettem a kormányt, amikor elrendelte a rokkantak felülvizsgálatát, ugyanis köztudott volt, hogy sokan pénzért megvették a nyugellátásukat. Máshol ebből büntetőeljárások sora indult. Az én egészségügyi állapotom - és persze másoké is -, az elmúlt évek alatt semmit nem változott, sőt, romlott. Talán azt gondolják odafent, hogy a csonka végtagok újra kinőnek, az én szívem pedig idővel olyan lesz, mint amikor még sportoltam? Az egészségeseknek sem tudnak munkát adni, hát még nekünk. A közmunkával legfeljebb a statisztikát lehet szépíteni, de megélni közel ötvenezer forintból, az maga a csoda. De legalább ennyi bevételem lenne! Tavaly, év eleje óta egy fillért sem kapok, mivel "munkaképesnek" számítok. Papíron.

Géza édesanyjának a nyugdíja 86 ezer forint. Ebből élnek hónapról hónapra úgy, hogy kettőjük gyógyszerére elmegy 20 ezer forint, a lakás rezsije télen megközelíti a 40 ezret. A maradék jut élelemre. Jó lenne új ruhákat is vennie, mivel az infarktusok után húsz kilót fogyott. Minden lötyög rajta.

- Karácsony estéjén, amikor az árusok elmentek, összeszedtem utánuk az utcán egy vázányi fenyőágat. Édesanyámtól kaptam egy tábla csokit, én egy csomag Aszpirint adtam neki ajándékba, mivel nagyon hátfájós. Ez a gyógyszer nem fér bele a havi kiadásunkba. Tizenhét éves lányom feltöltötte a telefonomat, hogy ne legyek elvágva a külvilágtól. A napokban feladtam a büszkeségemet, s bementem az önkormányzathoz segélyért. Remélem, megkapom a húsz valahány ezer forintos támogatást. Nekünk az igen sok pénz lenne.