A reménytelenség rabjai

Az utolsó ércszállítmány hétfőn reggel hatkor indult útjára a felszín felé. Most a leszerelés – ahogy ők hívják, a kirablás – műveletei zajlanak. Még egy hónap, aztán lakat kerül a lejtakna kapujára. Régóta sejtették, hetek óta már pontosan tudták: végleg bezár a halimbai bauxitbánya. De más tudni róla, és más megélni: a remény éltet, a reménytelenség viszont pusztít.

A halimbai bauxitbányában hétfőn reggel befejezték a termelést. Az üzemben januárban még 247-en dolgoztak. Jó pár munkatársuktól azóta már végleg elköszöntek, a többiekre maradt a fejtési üreg visszarablása. A környezetvédelmi előírásoknak megfelelően mindent - gépek, berendezések, eszközök - felhoznak a föld alól.

Munkatársaink Czirók Attila főaknász vezetésével körbenéztek a vágatokban, utoljára szívtak egy kis bauxitpor. A bányászokkal együtt keresték a kiutat a reménytelennek tűnő helyzetből. 13 föld alatt töltött év van Attila háta mögött. Csabpusztán kezdte bányászként, hét éve van Halimbán, itt lett belőle aknász. 49 éves korára minden bizonytalanná vált. Talán Ajkán a timföldgyárban számítanak rá – bizakodott.

Fájtak az emlékek, ezért nehezen oldódott. Nagyon jó közösség alakult ki Halimbán, ők nem csak munkatársak, hanem barátok is voltak egyben: számítottak egymásnak, számíthattak egymásra! Nem először jártunk már odalent, ez az út valahogy mégis más volt, mint a korábbiak. Reményt vesztett, kétkedő tekintetek mindenütt. Még van feladatuk, a bánya kirablása, de ezt már nem lehet olyan szívvel végezni, mint az érc kitermelést.

Érhető, hiszen ha végeznek, lakat kerül a lejtakna kapujára. Hatalmas hangja van a szállítógépnek, de Máté Zoltán már megszokta, 22 év után nagyon fog neki hiányozni. Ő sem tudja, mi lesz vele holnap. Elmenne másik bányába, de úgy tudja, Úrkútról is küldtek el embereket. 14 és 16 évesek a lányai, őket fel kell nevelnie! Vájárként 15 év van Szabó Balázs mögött. Mint mondta, az emberek szeretettel jöttek dolgozni, ezért is nehéz elengedni ezt a munkahelyet. Mindenki keresi a lehetőséget, de az nincs a környéken.

Elszorul az ember szíve. Egy másik vágatban már megkezdték a biztosítószerkezetek rablását. 24 éve dolgozik a cégnél Kiss Antal, abból 11-et Halimbán húzott le. Ötezer föld alatt töltött műszak után elmehetne bányásznyugdíjba, de ő valahol a határon mozog, nem tudja, meg lesz-e az ehhez szükséges szolgálati idő.

Elekes Imrének 15 éves múltja van Halimbán. Neki ennél bizonytalanabbak a kilátásai. A külszíntől 200-220 méter mélyen járunk, húsz méterrel a tengerszint alatt. Vízben állunk, betört karsztvíz, zúgnak a szivattyúk, hogy dolgozni lehessen. Régen ez zene volt a füleknek, ma inkább halotti sirató. Meg-meg csúszunk a sárban, nincs szilárd talaj senki talpa alatt

Három bánya ment már ki Kukla Péter alól (Padrag, Jókai, Ármin) és most itt a negyedik. 21 évet húzott le a föld alatt, az eredeti szakmáját hátrahagyva választotta a bányászatot. Mi lesz vele ezután? Nem tudott válaszolni. Kassay Lajos szerencsés helyzetben van, nyugdíjas szénbányászként nyolc hónapja jött Halimbára.

Most ismét nyugdíjas lesz. Hajdú Lajos húsz éve nem elég a nyugdíjhoz. „A bánya az ember ízületeinek, gerincének, néha a tüdejének nem tesz jót, de mi szerettünk itt lenni. Mindenki küzd a megélhetésért, gyerekeink vannak, rezsi, kölcsön. Mi lesz így velünk?!” Sorsok, emberek. Az egyik pihenőben falatoznak: sonka, szalonna, kolbász van az asztalon.

„A lekváros kenyértől nem lesz erő!” – mondták nevetve. De ez már kényszeredett mosoly volt. Horváth Attila 23 évet húzott le itt, dolgozik, míg lehet, de nem tudta, mikor mennek fel végleg. A „korelnök” Tóth István, a maga 27 éves föld alatti múltjával. Ő a szerencsésebbek közül való, 2010-ben nyugdíjba ment.

„Egész életemben ezt csináltam, ehhez értek. Visszajöttem, de most végleg befejezem. Hosszú volt.” Horváth Norbertnek 13 bányász éve van. „Nincs más választásom, egyelőre munkanélküli leszek. Remélem, át tudom képezni magam. Fiatal vagyok munkanélkülinek!”

Nyomasztja az embert a mélység – vagy nem is az?! Beülünk a Multicarba, s elindulunk felfele. Felzaklatott az út, nehéz súlyt cipelünk a szívünkben, a lelkünkben. A friss levegőn sem jobb a helyzet. Tanácstalanul nézett körbe Kulcsár József, aki szintén bizonytalan volt: kijár-e neki a bányász nyugdíj. Számításai szerint 5-6 hónap hiányzik, azt kell valahol megszerezni.

Spanyolországban is próbálkozott, „na az kemény volt”, mondta. 18 hónapot húzott le rettentő nehéz körülmények között. De nem a munka miatt jött haza, hanem azért mert a magyar munkaerő közvetítő mindig lecsípett a pénzükből. Szerencsére a bauxitbánya nem számít veszélyesnek, itt robbanástól sem kell félni, mint a metángázos szénbányákban.

Persze baleset – mint mindenhol – itt is előfordulhat. 1994. február 17-én történt a bánya eddig legsúlyosabb balesete: egy főtéből kifordult egy márgadarab, ami leszakította Vajai László bal lábát: két kis bőrdarab tartotta csak a végtagot. Orvosi csoda, ahogy megmentették. 6,5 év után fel kellett jönnie a bányából, de találtak számára munkát.

„De most, 40 százalékos rokkantként kinek kellek?!” A kirablás legalább olyan fegyelmet követel, mint az építés. Vajai László esete is azt bizonyítja: a figyelem egy pillanatra sem lankadhat. Már önmagában az is tragédia, ami velük történik, nem hiányzik, hogy még jobban rájuk szakadjon az „ég”

A most bezárandó Halimba II. dél-nyugati bánya beruházása 1999-ben kezdődött, a bauxittermelés 2003-ban indult. 2011-ig 1775 kilótonna ércet hoztak a felszínre. A kimerüléssel párhuzamosan, ennek folytatásaként 2009-ben született döntés további halimbai feltárásról. Az újabb bányaberuházás értéke megközelítette az egymilliárd forintot. A vágathossz közel két kilométer, a kitermelhető ércvagyon 420 kilótonna. A termelés 2011-ben indult, 2011-2012 években összesen 190 kilótonna bauxit kitermelése valósult meg. Azt senki nem gondolhatja komolyan, azért ruháztak be 2009-ben egymilliárdot, hogy most befejezzék! De a vörösiszap katasztrófát követően tízmilliárd forintot meghaladó forrást vontak ki a Malból. Ehhez társult a 135 milliárdos giga környezetvédelmi bírság, ami árbevétel arányosan 250-szerese, mint amit a BP kapott a Mexikó-öbölben okozott olajkatasztrófáért! Ezek a körülmények lehetetlenné teszik a vállalat számára, hogy finanszírozza egy beszűkült bánya működését.