2013.01.31. 06:43
Feltérképezték a balatoni halfaunát
A Balaton halállománya és halgazdálkodása jelentős változásokon ment át néhány évtized alatt. A kereskedelmi célú halászat jelentősége nagymértékben csökkent, ma már elsősorban az idegen fajok visszaszorítására korlátozódik. Nőtt ellenben a horgászat prioritása.
A Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. megbízásából MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet elvégezte a Balaton halállományának felmérését. A témát dr. Specziár András és dr. Erős Tibor dolgozták ki. A tanulmány eredményét nemrég hozták nyilvánosságra. A kutatók a tó négy medencéjének négy-négy pontján vettek mintákat, amit a nádasok halállományának vizsgálatával egészítettek ki. Ennek során 20 halfaj és két hibrid 12 656 egyedét gyűjtötték be.
A kutatók megállapították, a Balaton halfaunájában bekövetkezett változások igen jelentősek. Az elmúlt évszázad során jelentősen nőtt a tóban élő idegenhonos halfajok száma. A 21. század elejére a tóban élő idegenhonos fajok (a busát hibridnek tekintve és egynek számolva, ellenben nem számolva az angolnát) száma már nyolcra emelkedett. Jelenleg a tóban az idegenhonos fajok közül gyakori és önfenntartó állományú a razbóra, az ezüstkárász, a fekete törpeharcsa, a naphal és a folyami géb. Gyakori, de feltételezhetően nem szaporodó hal a busa és az amur. A lénai tok helyzete a Balatonban egyelőre kérdéses. A tóból kimutatott idegenhonos fajok közül a pisztráng sügér mellett mára már kiszorult a tarkagéb és a barna törpeharcsa is.
A Balaton halállományának értékét mind természeti, mind gazdasági vonatkozásban egyértelműen az őshonos halfajok képviselik. Az Európai Unió Natura 2000 programjához kapcsolódó Élőhelyvédelmi irányelv jelölő fajai között négy olyan halfaj szerepel, amely a Balatonban előfordul, és tekintettel a tó méretére, jelentős állománnyal rendelkezik. Ezek a balin, a garda, a halványfoltú küllő és a szivárványos ökle. Kiemelt figyelmet érdemel továbbá a tó jelentős kősüllőállománya is, hiszen e halfaj előfordulási területének jelentős részén az elmúlt évtized során nagyon megritkult és így a vízből való kifogását már olyan országokban is meg kellett tiltani, ahol egyezelőtt nagy állományai éltek (például Románia).
A Balaton halállományának becsült összetétele a kopoltyúhálós felmérések alapján (a busák és az angolnák nélkül), az utóbbi évek felmérései alapján. Nem tudtak egyértelmű választ adni a kutatók
Felmerül a kérdés: mi okozhatta az elmúlt mintegy 100 év során az őshonos halfajok harmadának eltűnését a Balatonból? Erre sajnos nem tudtak minden esetben egyértelmű választ adni a kutatók. Nagyon valószínű okok lehetnek az élőhely-módosítások, a Siózsilip jelenlegi üzemeltetési gyakorlata, valamint az elmúlt időszakok erősen gazdasági szemléletű halgazdálkodása. Az első két tényező elsősorban a tóba alkalmanként bejutó folyóvízi és lápi fajok megjelenését korlátozhatja. A Sió-zsilip felemelése, majd 1969-ben az angolnacsapda beépítése azt eredményezte, hogy ma már csak hajók igen ritka zsilipezése során van némi esélyük a halaknak a Duna felől a Balatonba bejutniuk. A Kis-Balaton tározó megépítésével a Zala folyóvízi szakasza elkülönült a Balatontól, ami szintén akadályozza az itt élő folyóvízi halfajok (például márna, domolykó) bejutását a tóba. A berekterületek leválasztásával pedig a lápi fajok még fennmaradó állományai izolálódtak a tótól. Vagyis jelentősen csökkent a Balatonban önfenntartó állománnyal nem rendelkező, de a vízgyűjtőn őshonos halfajok tóba jutásának esélye.
A szigorúbb halgazdálkodást folytatva a tó vízgyűjtőjén lehetőség van az amur és a lénai tokhoz hasonló „bevándorlók” kiszorítására. Amennyiben pedig igaz, hogy a busa nem szaporodik a tóban, akkor annak az állománya is ritkítható. A halastavi kiszökések kivédésével jelentősen csökkenhet az ezüstkárász, a fekete törpeharcsa és a razbóra balatoni állománya is.
Még évtizedekig lesz angolna a tóban
Az angolna a jelenlét szempontjából őshonosnak vehető, másfelől, a jelenlegi állománysűrűsége folytán azonban mindenképpen faunaidegen tényezőnek tekintendő a Balatonban. Az 1991-ben és 1995-ben bekövetkezett két nagy angolnapusztulást követően az állomány mérete mintegy kétezer tonnára csökkent, amely a telepítések betiltása és a szelektív halászat hatására azóta és napjainkban is folyamatosan csökken. A természetes bevándorlás esélye pedig ma már lényegében kizárható. Tekintettel azonban az angolna kiugróan magas várható élettartamára, és a balatoni állomány bezártságára, az angolnamentes állapot eléréséhez még évtizedekre lesz szükség.
