Brigitta májdonorra vár

Rázta a fejét, ha nem tetszett neki valami, és tagolatlan szavakat adott ki. És nagyon felháborodottan nézett. De egyáltalán nem kétségbeesetten.

A 23 éves Fuchs Brigitta májátültetésre vár. Nála már csak a teljes májcsere segíthet, a részleges, 25 százalékos nem megoldás.

Várólistára került, nagyon jó helyen van, az országban már csak egy ember előzi meg. Mégsem tudott beszélni arról, hogy reménykedik-e, hogy mikor, milyen módon tört rá a betegség, hogy kik segítik, ápolják, hogy kinek szeretné megköszönni azt, amit tesznek érte. Mert sajnos egyre rosszabb a fizikai állapotban van. Nehezen ürül ki szervezetéből a méreg, arca, szemgödrei egyre sárgábbak, szervei vizesednek, lába, hasa is feldagadt. Már vezetgetni is alig tudják, ha mégis le kell szállni az ágyból, kerekes székbe teszik. A beszélgetést az édesanyjára hagyja, a kórteremben az édesapja marad mellette. Elmondjuk neki, hogy kimegyünk a folyosóra, róla beszélgetünk. Érti, mi történik körülötte, de nem különösebben izgatja. Fontosabb dolgokkal van elfoglalva: fájdalmai vannak, azt szeretné, ha azok enyhülnének.  

Brigitta 12 esztendős koráig teljesen egészséges volt, úgy élt a falujában, Dudaron, mint a többi gyerek - kezdi az elején a történetet az édesanya, Varga Angéla. Ekkor a lánya beteg lett, de nem nagyon, csak influenzát kapott. Ami aztán nagyon sokára múlt el, és a vége felé már nagyon rosszak voltak a májenzim eredményei. Autoimmun hepatitis betegsége lett, másfél évig kezelték, utána jobban lett. Akkor azt mondták, minden rendben, még fejlődik, elnövi a bajt, úgy elfelejti, mintha nem is lett volna. Így volt ez nagyon sokáig. Brigi tanult, dolgozott, mint a többi fiatal.

Brigitta veszprémi beteg-ágya mellett az édesanya, Varga Angéla.  Abban reménykednek, hogy a májátültetés után a lánya meggyógyul, és minden olyan lesz, mint régen (Fotó: Varga Domokos Péter) 



Nagyesztergáron dolgozott a presszóban, a vége felé már a vendéglátó szakmát is tanulta, ehhez volt kedve. Aztán három éve hirtelen robbant le újra. Mikor kiderült, hogy megint a májával van baj, Budapestre, a Semmelweis egyetem klinikájára került, az országban a legjobb szakemberek gyógyították. De a mája mégis leállt teljesen, össze is zsugorodott, megszűnt a szervezetében a méregtelenítés. 

Dolgozni azóta már nem tudott Brigi, egy év után rokkantsági járadékot kapott, havi 33 ezer forintot. Egyre több időt töltött a kórházban, többet volt már ott, mint otthon. Nagyon sok gyógyszert kapott, a legfontosabb egy por, mely a máj helyett a méregtelenítést elvégzi. Ebből egy doboz 8700 forintba kerül, egy hónapban három dobozra van szükség. Brigitta többi gyógyszerét meg lehet venni közgyógyigazolványra, de ezt az egyet nem. A méregtelenítő port a kórházba is be kell hozni, ezt mindig nekik kell megvenni.

A baj mellett persze mindig ott a másik - a megélhetés, a pénz. Mert abban ők sohasem dúskáltak. Azért a munkáért, amit Brigi édesanyja végzett - gyárban dolgozott - sohasem fizettek sokat, de most már a munkáját is ott kellett hagynia. Brigit december elején engedték haza a kórházból, egy percre sem lehetett magára hagyni, az ápolása teljes embert kíván. Mindig ott kell lenni mellette, enni, inni adni neki, pelenkázni kell már, nem tudja szabályozni a szükségleteit. Nagyon kell rá vigyázni, miből, mennyit ehet. Fehérjét például alig valamennyit, hetente maximum egy szelet húst kaphat, szétporciózva napokra. Zöldségeket, szénhidrátokat fogyaszthat, azokból sem túl sokat, de mindent pépesíteni kell. 

Angéla - és az élettársa - ápolta Brigit, de mikor elfogyott a szabadsága, úgy döntött, ott hagyja a munkahelyét, mert így legalább három hónapig munkanélkülin lehet. Adtak volna ugyan fizetés nélküli szabadságot is, de nem ért volna vele semmit, mert pénz nélkül nem tudnának megélni. Megígérték viszont, hogy visszaveszik dolgozni, ha Brigi meggyógyul. 

Január első napjaiban Brigi egyre rosszabbul lett otthon, mind nagyobbak lettek a fájdalmai, egyre rosszabbul beszélt, aztán már nem lehetett érteni, mit mond. A felfekvései fájtak egyre inkább, a végén már csak sírt, éjjel-nappal. Akkor hívták ki a mentőt, azóta itt van Veszprémben, a kórházban. Korábban is, most is sokszor jönnek hozzá, próbálnak minden másnap. Többre nem futja. Kocsijuk nincs, egy útra 1800 forint a buszköltség, ehhez jön a többi kiadás, ami itt felmerül. Amit Brigi megkíván és meg is eheti, azt próbálják megvenni neki. 

Angéla otthon az élettársával él, de ide a kórházba együtt jönnek volt férjével, a lánya édesapjával. De nem csak ők izgulnak Brigiért, hanem a lány volt barátja is. Ugyan az igazi kapcsolat már megszűnt, de megmaradt a barátság. Azóta a fiú külföldre került dolgozni, de ha itthon van, bejár Brigihez, meglátogatja, sok mindent hoz neki. 

Brigitta vércsoportja sajnos nagyon ritka, B, Rh negatív. Az édesanya azért nagyon bizakodik, hogy hamarosan meglesz a donor. Utána pedig a lánya majd szépen, lassan meggyógyul, és újra úgy lesz minden, mint régen. Mert ha nem lesz nagyon hamar donor, akkor nagy baj lesz, akár el is veszíthetik őt.

A donorszerv az egész világon hatalmas probléma, de már Magyarország is csatlakozott a nemzetközi hálózatokhoz. A Semmelweis egyetem klinikáján nagyon felkészült csapat foglalkozik a transzplantációval, az eredményeik semmiben nem maradnak el a világ legjobb centrumaitól - erről dr. Lakatos László főorvos, Csolnoky Ferenc Megyei Kórház Belgyógyászati Centrumának vezetője beszélt lapunknak. Elmondta, ha időben történik a májtranszplantáció, jók a gyógyulási esélyek. Veszprémi kórházban ápolt betegnél is történt már májátültetés, jó eredménnyel zárult. Meghatározó viszont, hogy a betegnek milyen az általános állapota, mi az alapbetegsége, vannak-e kísérő betegségei, és milyen stádiumban kerül sor a transzplantációra - hangsúlyozta a főorvos. 













Jegyzet: Fordított szolidaritás 
Ötezer-kétszáz forint, ennyit kell fizetni minden magyar embernek, hogy a távfűtéses lakásokban biztosítani tudják a kormány által beígért tíz százalékos rezsicsökkentést. A Magyar Energiahivatal múlt heti közleménye szerint ugyanis az állam 52 milliárd forinttal támogatja a távhőszolgáltatókat a kieső bevételek miatt. Egyszerű osztással kiszámítható, hogy csak ez az egy intézkedés 5200 forintot vesz ki minden magyar polgár zsebéből. Hisz olyan önálló pénzforrás, mint állam, nem létezik, nem találtunk olyan nagybácsit, keresztmamát sem, aki az ilyen kiadásokat magára vállalná. Maradnak az emberek. A nyugdíjasok, a minimálbérből a létminimum alatt élők, a munka nélkül már segélyre sem várók, akik ha fűtenek is valamivel, s ha lesz is annál a tüzelőanyagnál árcsökkentés, nem sok hasznuk lesz belőle, mert a semmi vagy a nagyon kevés tizede nem sokat jelent. Fizetni ennek ellenére még nekik is kell. Persze tőlük pénzt kérni már nem nagyon lehet, de elvenni igen: az egészségügyi lehetőségeikből, a tömegközlekedésből, gyermekeik, unokáik taníttatásából. Hisz az ilyen kiadásokkal is szűkülő állami keretek miatt lesz kevesebb iskola, buszjárat, kórházi ágy, drágább gyógyszer, hosszabb kórházi várólista. 
A távfűtés csak egy szelete annak az új támogatási rendszernek, amiben a polgárok a terheket egyformán viselik, az előnyöket pedig annak megfelelően élvezik, hogy igénybe veszik-e a kedvezményes szolgáltatást, s ha igen, akkor milyen mértékben. A gáznál, villanynál, víznél, szemétszállításnál talán nem lesz ennyire közvetlen a hatás, de a nagyobb teher a végén ott is arra hárul, akinek nincs módja az ilyen lehetőségek kihasználására.