Végleges búcsú a lánglovagoktól

Ha néhány évtizedet visszaugrunk az időben, megértjük, hogy a kis településen miért vallotta magát szinte mindenki tűzoltónak. Még 1930-ban olyan erős tűz söpört végig a községen, hogy a házak fele leégett. Ez a tragédia nagyon összekovácsolta az embereket. - A lakásunk valóságos tűzoltólaktanya volt: apám ott osztotta be az embereket szolgálatba a különböző kulturális rendezvényekre, az udvaron őriztük a csapat teljes felszerelését, az utcánkban meg gyakorlatoztak. Milyen nagy játék volt ez egy tízéves gyereknek! Hát persze, hogy közéjük álltam. Olyan erős barátságok szövődtek, hogy még ma is rendszeresen hazajárok a fiúkhoz egy jó kis kocsmai beszélgetésre - idézi fel pályafutása elejét az 57 éves Garabics Tibor, aki katonaság után a pápai hamutiprók közé állt. Hiába lett szolgálatparancsnok a tiszti iskola elvégzése után, rövi- desen jött a parancs, irány Veszprém, ahol tűzmegelőzési előadóként dolgozott. Két év után felkerült a megyére, ahol több éven át ugyanezt a munkát végezte. Négy város és hetven község tartozott az osztályhoz. Azt mondja, nagyon szerette azt a csavargó- életet, sok emberrel találkozhatott. A legtöbb figyelmeztetést és bírságot azért kapták a munkáltatók, mert a dolgozók tiltott helyen dohányoztak, ami miatt sok helyen keletkezett tűz az üzemekben, gyárakban. Azután ott voltak nyári mezőgazdasági gépszemléken, ahol bizony az öreg traktorok, kombájnok némelyikét nemegyszer visszaparancsolták a szerelőműhelybe. Akkoriban sokaknak nem tetszett az a véleménye, hogy kár az erőfeszítés, a sok víz az égő szalmabálákra - ezt szakdolgozatában is megírta -, mert azt a szalmát már semmire nem lehet használni, inkább égjen le teljesen. Évekkel később más szabadalmaztatta elképzelését. Öt éven át, 1986-ig személyzetisként dolgozott a megyei parancsnokságon. - Akkoriban nem mindenhol volt túljelentkezés, mert sokkal jobban lehetett keresni a gyárakban, vállatoknál. Ráadásul 1976-ig minden másnap kellett 24 órás szolgálatba járni. Ma már sorban állnak az emberek a laktanyák előtt, mert ha nincsenek is túlfizetve, a tűzoltóság biztos kenyéradó, s a szolgálat utáni kétnapos pihenőben vállalhatnak munkát. Csak tud- ni kell, hogy hol határ! Mert holtfáradtan nem lehet szolgálatba jönni: bármikor indulniuk kell akár egy égő házhoz. Bevezettem, hogy dél és két óra között mindenki pihenjen le. A 90-es évek elejéig még elfogadott volt, hogy egy-egy komolyabb tűzoltás után a kocsmában mindenki megivott egy sört, de ennek már régen vége. Parancsnokságom alatt, amikor ünnepségeket tartottunk, a babgulyás mellé járt egy üveg sör, de csak a szabadnaposoknak! Tizenkét évem, alatt úgy emlékszem, négy embertől kellett megválnom. Például volt, aki szolgálatból lelépett az egyetemisták városi bulijába. Más a társai pénzét nyúlta le, igaz, 48 órán belül visszafizette a jelentős összeget. De ne szaladjunk ennyire előre az időben! Húsz éve mint személyzetisnek, aki kiállt az emberei mellett, annyira elege lett parancsnoka - ahogy ő fogalmazott - kis stílű viselkedéséből, hogy kérte áthelyezését Ajkára, illetve Pápára, ahol testvére volt a parancsnok. Mivel felettese ehhez nem járult hozzá, le- szerelt. Segédmunkásként új életet kezdett egy raktárban, majd egy cipész alkalmazta. Három év után bekerült a városi tanács igazgatási osztá- lyára, ahol mind feljebb jutott, végül kinevezték a közigazgatási iroda élére. Polgármesteri biztatásra sikeresen pályázott 1996 tavaszán a váro- si parancsnoki állásra, ismét visszabújt az egyenruhába. - Örültem, hogy a sors igazságot szolgáltatott, s folytathattam imádott hivatásomat, amire egykoron az éle- tem tettem fel. Akkor kezdeményezésemre létrehoztuk a gróf Széchenyi Ödön Alapítványt, aminek a pénzéből évente több millió forintért vettünk egyéni és kisebb technikai felszereléseket a három váltásnak. Volt, hogy a polgármesteri hivatal tűzoltós pályázatához mi adtuk az önrészt. Ami a megyei versenye- ket illeti: tizenkét év alatt tízszer az én fiaim hozták el az első helyet, kétszer másodikak lettek. A legemlékezetesebb történetek? Nem felejtem el, amikor két kollégánknak leégett a háza, s volt olyan nyarunk, hogy egyszerre három igen nagy kiterjedésű tűzhöz kellett vonulnunk. A szomszédos megyékből is jött segítség. S előttem van a 25 évesen életét eldobó Kriszti- án arca, akinek köszönhetően a kollégáim megkedvelték a testépítést. Borzasztóan megrendített a tragédiája, azért is, mert a szüleit jól ismertem. Elhunyt kollégáink és hozzátartozóik emlékére idén ősszel kopjafát állítottunk a Vámosi úti temetőben.Az ezredes számos kitüntetés birtokosa. A legmagasabb szintűt, amit a köztársaság elnöke adományozott, a Magyar Köztársasági Arany Érdemkeresztet ez év augusztus 20-án vette át a fővárosban Bajnai Gordon minisztertől. Mégis féléves korkedvezményt kérve nyugdíjba vo- nult október végén. - Egy éven belül három osztályvezető kollégám is elköszönt a testülettől, s én is úgy éreztem, hogy elfáradtam. Már nem tudok úgy felpörög- ni, mint régen, segíteni sem vagyok képes annyit társaim személyes gondjainak megoldásában, mint korábban. Más már ez a mai világ, alaposan megváltoztak a körülmények. Jöjjenek helyünkre a fiatalok!Büszkén mutatja lakása kis asztalán a sok ajándékot, amit búcsúztatásakor kapott. Azért Garabicséknál a tűzoltó-dinasztia vele még nem szakadt meg, ugyanis 32 éves fia, Tibor a Magyar Nemzeti Bank tűzvédelmi vezetője, a tűzoltó mérnök végzettségű menye egy külföldi cégnél a szakmájában dolgozik. És akkor még nem beszéltünk az unokákról, a három és fél éves Bálintról, valamint a másfél éves Daniról. Nagyapjuk szerint van vagy száz mini tűzoltókocsijuk. Csak nem ők is lánglovagok lesznek egyszer? - kérdezem.Széles mosoly az ősz haj keretezte arcon: - Benne van a génjeikben.