Vendégsarok - Győrfi H. Marianna televíziós szerkesztő

Csukva vannak hajnalban is, mikor szokásos futókörömre indulok. Ez a futás nem versenyfutás, inkább csak afféle kocogás, ami inkább tesz jót a lelkemnek, mintsem sportteljesítményt jelentene. De éppen azért, mert lassabban haladok, észreveszem a természet apró kincseit, melyek karnyújtásnyira vannak, mégis alig figyelünk rájuk.

Néhány évvel ezelőtt a kertemben a füvesítés után elszórtam a százszorszépmagokat. S aztán valahogy elaludtak az én magocskáim, sokáig semmi, csak a fű nőtt, alig győztem nyírni. A százszorszépek csak szunnyadtak. Már el is felejtettem

a magokat, az álmomat, hogy százszorszépek viruljanak nálam. Most tavasszal azonban tele a kert, a pázsit az ezernyi kis fehér virágocskával. Hat órakor még alszanak, becsukódva várják

a napfelkeltét. Szokásos reggeli teendők, aztán mire térülök-fordulok, kezdik a nyiladozást. Szebbnél szebb pompájukat mutatják már nyolc óra tájban, és ha van alkalmam figyelgetni és itthon vagyok, látom, amint délben már teljesen belepik a kertet. Ők az enyémek,

a legkülönlegesebbek, de amerre futok, ott is virágoznak. Olyanok, mint a hétköznapjaink: ha hagyjuk, hogy nyiladozzanak, megteszik, alig észrevehetően. Mert ami megvan, az olyan természetes. Nő, virágzik, ontja szépségét. Nem kell tennünk semmit, csak lehajolni, eltelni a látvánnyal, beszippantani a finom, édes illatot, kicsit feltöltekezni és menni tovább. De jaj, egyszer csak mit látok! A kedvenc Balaton-parti sétányomon füvet nyírtak, így oda lett ezernyi százszorszépem. Ráadásul szombat van, az én kertem is gondozást kíván. Itt a sok kis fejecske, a fű meg óriási. Fűnyírót elő és fél óra múlva óriási rend terem a kertben, de ezzel együtt eltűntek a kis csodák. Ami reggel, délben még kincset ért, most hirtelen eltűnt. Ami gyönyörködtetett bennünket, amit jó volt nézni az ablakból, elámultunk szépségén, ami örömet okozott, az odaveszett.

Az élet apró szépségei Olyan természetes az a sok kicsi jó, hogy észre sem vesszük. Aztán várakozunk, eltelik egy-két nap, egy kis borongós idő, eső, aztán reggelre ott vannak megint. Honnan van erejük az újrakezdéshez? Akárhogy is: mi várhatjuk újra a kikeletet, a napsütést, és nyílnak újra a kis csodák. Az értéktelennek látszó libavirágok csodás „nappal szemévé” változnak és megédesítik újra a reggeleinket, a napjainkat, az életünket. Tudjuk, hogy estére virágai becsukódnak, de bízunk mégis a reggelekben, az újrakezdésben. Vigyázzunk hát rájuk! Kellenek

az apró százszorszépek!