Bele kell törődni: szolgálatban a föld alatt

A romándi Lanczendorfer Béla munkaéveinek nagy részét a bányászatban töltötte. Szerelőként végzett, egy ide-ig Győrben dolgozott, majd 1985-ben kezdett a bakonyszentlászlói bauxitbányában. Mint mondta, az akkor induló új munkahely sok embernek biztosított megélhetést, ő szerelőként és vasúti rakodóként vállalt munkát.

Fizikailag egész embernek kell lenni. Ez kemény munka, a levegő sem olyan, minta felszínen. Azonban a nehéz munka összekovácsolja a bányászokat – mondta Lanczendorfer Béla

Mozgalmas időszak volt ez a környéken, mivel jelentős volt a kitermelés, külszíni és mélyművelésű bánya is üzemelt. A bakonyszentlászlói bányából több timföldgyárba is hordták a bauxitot; a vas-úti rakodón évente 400-500 ezer tonnát raktak vagonok-ba. Majd 2005-ben megszűnt a bakonyszentlászlói, ezzel közel egy időben viszont megnyílt a bakonyoszlopi bánya. Jelentős létszámleépítés történt, Lanczendorfer Béla úgy tudott maradni a cégnél, hogy a vájárszakmát is kitanulta, így vájárként dolgozott tovább.

Mint mondta, kemény, emberpróbáló munka volt, reggel hatkor már a bányában voltak, a nyolcórás műszakot a föld alatt dolgozták le.

- Sokan nem tudták megszokni ezeket a rendkívüli körülményeket, voltak, akik már pár hét után továbbálltak - emlékezett vissza a szakember.

2012-ig vájár volt, majd a bányában abbamaradt a bauxittermelés, ekkor a dolgozókat a halimbai bányába irányították át. A cég központi telephelye ekkor Ajkán volt. 2013-ban Halimbán is bezárt a bauxitbánya, majd megalakult az Eoszén Kft., amely a bányászatot továbbvitte, a mai napig bauxitot és szenet termel ki Bakonyoszlopon. 2013-ban került az Eoszén Kft.-hez Lanczendorfer Béla. A cégek változtak, de a munkahely maradt, így a harmincéves munkaviszonya jogfolytonosan fennáll. Most szerelőként dolgozik. Közel tíz eszten- dőt húzott le vájárként, mint mondta, megszokta a föld alatti munkát. Járt már korábban bányában, nem volt teljesen új számára, de mivel nem fiatalon állt be, eleinte nehezebben alkalmazkodott a körülményekhez.

- Fizikailag egész embernek kell lenni. Ez kemény fizikai munka, a levegő sem olyan, mint a felszínen, van, hogy a nedvességgel is számolni kell - mondta. Azonban a nehéz munka és a körülmények összekovácsolják a bányában dolgozókat, akik nap mint nap egymásra utalva végzik a munkát. Hárman dolgoznak egy csapatban, mindenkinek figyelnie kell nemcsak a másikra, de a munkafolyamatokra is.

Akik nem bírják, hamar lemorzsolódnak.

- Itt bele kell törődni, hogy ilyen körülmények vannak, el kell fogadni, máshogy nem lehet. A bányának az a titka, hogy bele kell törődni - fogalmazott mosolyogva Lanczendorfer Béla.

A bakonyoszlopi bánya az utolsóként üzemel a térségben, jelenleg szenet és bauxitot termelnek ki a telephelyen. Csillag László vájárként dolgozik Bakonyoszlopon, ő huszonöt év szolgálati időt töltött a bányában
Fotó: Módos Csaba

Mint mondta, örül annak, hogy megtarthatta a munkahelyét, a környéken kevés a munkalehetőség, emellett így utaznia sem kell sokat. Volt, hogy aggódott, megmarad-e az állása, mert előfordult, hogy a dolgozók több mint felét elbocsátották. Igaz, korábban nagyobb megbecsülése volt a szakmának, de mint mondta, a változások ellenére mindent túlélt.

- Megmaradtam, mindent elvállaltam - tette hozzá.

A bakonyoszlopi bányá-ban összekovácsolódott csapat van, a legtöbben régóta, több éve dolgoznak a telep-helyen. Lanczendorfer Béla a jövőt nem látja biztatónak, mivel a szénfelhasználás fokozatosan visszaszorult az elmúlt évtizedek során. Bezártak a timföldgyárak is, ezért a bauxitkereslet szintén csökkent. A bányászati kitermelés pedig rendkívül költséges.

Szeret szerelőként dolgozni, a telephelyen mindig van munka, akad javítanivaló. Otthon sem unatkozik, a kertet, szőlőt rendben kell tartani. Így majd a nyugdíjas éveire is akad bőven elfog-laltsága.

Az utolsó végvár

A bakonyoszlopi bánya a hazai bányászat egyik utolsó végvára, mélyművelésű szénkitermelés pedig az országban egyedül már csak itt történik. Évtizedekkel ezelőtt virágzott az ipar, a környező településeken az emberek zömének a bányászat adta a megélhetést. Azonban fokozatosan szűntek meg a telephelyek, így sokaknak kellett szembenézni a könyörtelen és visszafordíthatatlan változásokkal.

Csalódtak, akik úgy gondolták, egy életre biztosítva van a megélhetésük. Aki tudta, átképezte magát, igyekezett más területen elhelyezkedni, új szakmát elsajátítani. Van, akinek sikerült, és biztosan van olyan is, akinek nem. A kis bakonyi településeken szinte minden család kapcsolódik valamilyen módon a bányászathoz. Számos történetet lehet hallani az egykori iparról, a munka nehézségeiről vagy éppen a szépségéről. Az egyéni történetekben azonban közös, hogy mindegyik egy adott kor lenyomata, a történelmi, gazdasági, politikai, sőt a nemzetközi változások metszetei, tanúbizonyságai. Nyomon követhetőek általuk az oly sokakat érintő események és azok következményei.

A változások tükrében félő, hogy a mai bányászok egy letűnőben lévő korszak utolsó képviselői. A fiatalok számára nem vonzó a szakma, ami jelenleg bizonytalan jövő előtt áll. A gazdasági átalakulás homályos képet vetít az egykor hagyományosnak számító felhasználási területek elé. Talán csak emlékek maradnak meg a bányászatról, vagy túlélheti a változásokat, jelenleg még kérdéses. Nem lehet tudni, hogy a technika, a tudás, a hagyomány, a szakma végképp elenyészik, átalakul vagy fennmarad. Amit kívánni lehet, az a jó szerencsét!