Szenvedélyes, őrületes szerelem - Oberfrank Pál, a Carmen rendezője az ajándék feladatról, az operajátszásról

-  Két évvel ezelőtt a Margitszigeten mutatták be az operát. Hogyan kapta a felkérést?

- Néha, amikor váratlan esemény történik, az ember áttekinti az életét. Ilyen volt például a Veszprémi Petőfi Színház igazgatói felkérése, amikor Eperjes Károly felhívott, nem akarok-e pályázni, addig ilyen nem fordult meg a fejemben. Ehhez hasonló volt Ókovács Szilveszter (a Magyar Állami Operaház főigazgatója – a szerk.) telefonja, kora reggel Öskü környékén, éppen Budapestről jöttem Veszprémbe. Annak idején, 2000-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen az „opera osztály", vizsgájára készülve, a Carmennel foglalkozott és az osztályban nem volt Don José. Almási-Tóth András rendező arra gondolt, alakítsam én ezt a szerepet, énekes színészként. A koncepció az volt, hogy Don José egy másik világból érkezik a cigány közösségbe; én a színház világából jöttem az opera világába. Ezt a vizsgát látta Ókovács Szilveszter, ez idéződött fel benne, amikor arra gondolt, hogy új rendezésben szeretné színpadra állítani a Carment a Margitszigeten. Szeretne egy olyan előadást, amelyet egy színész rendez. Megrendített a felkérés. Úgy éreztem, a Jóisten megint küldött egy nagy feladatot.

- Operát még nem rendezett?

- Nem. És tegyük hozzá, hogy én nem vagyok rendező.

- Veszprémben a Csókos asszony című operettet színpadra állította.

- Azért, mert azt mondták, elvárás, hogy a színházigazgató rendezzen, rendezőként is mutassa meg magát. A következő évadban is rendezek, de inkább csak azért, mert egyszerűbb bizonyos feladatokat így megoldani, mint hívni egy jó nevű rendezőt.

- Az énekeseket ön választotta vagy kapta?

- Bekerültem egy sajátos világba, amelynek a színházhoz sok köze van - színpadon vagyunk, díszlet, jelmez és zene van -, de egy egészen más világ, mindenki nagyon öntörvényűen működik: az operisták, a kórus és a zenekar. Nem volt lehetőségem, hogy a szereposztásban válogassak, de nem is ismerem olyan mélységében az operaénekeseket, hogy ezt megtegyem. Azokkal dolgoztam együtt, akiket az operaház rendelt számomra. Kaptam az énekeseket, az asszisztenciát, a zongoristát, karmestert, kellékeseket. Attól kezdve bombáztak a kérdésekkel, hogyan akarom, mi legyen, miként legyen.

Azt kérték tőlem, próbáljak olyan előadást létrehozni, amely sokak számára befogadható - mondja Oberfrank Pál
Fotó: Penovác Károly

- Felkészült? Volt koncepciója?

- Ókovács Szilveszter azt kérte tőlem, próbáljak olyan előadást létrehozni, amely a fiatalok és sokak számára könnyen befogadható. Ne azt az archaikus világot tegyem színpadra, amelyet megszoktunk és sokszor láttunk, hanem legyen benne valami újdonság.  Bizet őrületes állapotokat élhetett meg azokon az éjszakákon, amikor ezeket a fantasztikus szerepeket megírta, Carmen és Don José hatalmas szenvedélyét, az összecsapásukat. Csodálatos állapot lehetett az alkotói folyamat. Ennek a színpadon érződnie kell. Másrészt ki kell derülnie, hogy mindegyikünkben lakozik valamiféle Carmen és Don José. Ezek archetípusok, azért ilyen nagy történet ez. Jó esetben minden nő valamelyik férfinek a Carmenje adott pillanatban, mi magunk, férfiak is Don Josék vagyunk sokszor; szenvedélyesek, csapkodunk, megőrülünk egy nőért.  Ennek a fajta szenvedélyességnek és az őrületes egyszeri nagy szerelemnek meg kell születni a színpadon. Ebben volt  küzdelmünk az operistákkal, mert ők elsősorban nem színészek, hanem énekesek, nekik bizonyos gátakat, határokat át kellett lépni. El kellett tőlem fogadni azt, hogy ezt a fajta operajátszást követelem tőlük, illetve nekem kellett elfogadnom, hogy egy operaénekes számára a legfontosabb a hang, az intonálás, az éneklés. Ők mindig lemez minőségben akarnak énekelni. Nem biztos, hogy úgy tudják a szöveget, ahogyan egy színész, ezért a súgónak is fontos szerepe van. Ők nem először találkoztak ezekkel a szerepekkel, különböző rendezésekben már énekelték. Aztán nagyon fontos nekik a karmester intése. Csak utána kezdenek foglalkozni azzal, hogy mi a szituáció, ki a partner. Egy színházból érkező embernek nehéz elfogadni azt, hogy itt más szabályok vannak. Bán Teodórának, a Szabad Tér Színház igazgatójának a Margitszigeten meg kellett töltenie egy hatalmas nézőteret, ezért szükség volt egy olyan névre, egy olyan sztárra, akivel az előadást tudja promotálni. Rinat Shaham, a világhírű izraeli amerikai énekesnő, aki maga is sokszor énekelte Carment, csak a bemutató előtt három nappal érkezett, beállt a rendezésbe.

- Könnyen be tudott állni?

- Neki ez nem jelentett problémát, minden hangot, érzést ismert a Carmenből, csak meg kellett mondani, mit csináljon, hova álljon, hol feküdjön le a földre. Addig egy fiatal hölggyel próbáltam. Rinat megnézte őt, pillanatok alatt megoldotta a feladatot.

- Az operát ma egyre inkább a megújult színjátszás jellemzi. A színészi játék követelményeit könnyen elfogadták az operisták?

- Szerencsére, nyitottak voltak erre. Ők is érzik, látják, tapasztalják, szeretik is, hogy az opera megújul, az operajátszás új utakat keres. Látunk erre nagyszerű példákat itthon, a Magyar Állami Operaházban, az Erkel Színházban és külföldön is. Rá lehetett venni arra az énekeseket, hogy akár fizikai teljesítményeket is lássunk a színpadon.

- A két margitszigeti előadás után ősztől az Erkel Színházban volt látható az előadás. Ugyanazzal a karmesterrel?

- A Margitszigeten Kesselyák Gergely vezényelt, aki itt, Veszprémben is fog, az Erkel Színházban Kovács János és Dénes István, két fantasztikus művész.

- A karmesterrel hogyan tudott együtt dolgozni?

- Amikor megérkezett a karmester, át kellett beszélnünk az egész művet, hol lehetnek húzások, változtatások. Alkalmazkodni kell egymáshoz. És a zenekaros próbán már a karmester veszi át az uralmat. Volt még furcsaság. Nálunk, a színházban van egy főpróbahét, szombat, vasárnap beállunk a díszlettel, következő pénteken bemutató. Itt nem. Kedden délelőtt volt egy főpróba, este már mást játszott a színház, legközelebb pénteken, a bemutatón találkoztunk. Kedd után már nem volt mód javítani... Nagyon másként kell gondolkozni, időzíteni mindent. Aztán itt van a zenekar. Amikor „idő van", a zenészeket nem érdekli, hogy ebben a felvonásban még van öt hang. Ezt Toscanini is megélte: hiába volt a legfantasztikusabb a zene, a zenekar abbahagyta, felállt, kiment, otthagyta az egészet. Ez döbbenetes. Próbáltuk volna ezt a Vígszínházban megtenni, két lábbal rúgtak volna ki onnan. Színházban ilyen nincs. Bár a Szakszervezet ott is erősödött...

- És a kórussal való közös munka?

- A darabban szerepel gyerekkórus és felnőtt kórus, az operaház férfi, női kara, a Honvéd kórus. A rendezésben megpróbáltam a kórusokat tömbösíteni, mert így sokkal erősebbnek hat. Székely László tervezte a díszletet. Nagy tükröket látunk, a 130 kórustag úgy tűnik, mintha 260 énekes lenne a színpadon. Hatalmas tömeg. Gyönyörűen megvilágított az előadás. Olyan szituációkat találtam ki, amelyek egy mai ember számára ismerős helyzeteket idéz fel. Escamillo megérkezik, másnap van a bikaviadal. Elmondja, milyen a bikával való küzdelem. Ő a „celeb", a sztár, akire felnéznek, őt éljenzik.  És itt van Don José, aki ilyen szempontból egy „suttyó manus", aki Carmenbe szerelmes. Amikor megérkezik Escamillo, úgy jön, mintha egy sajtótájékoztatóra jönne: van egy hosszú fehér asztal, érkezik a pikadorokkal, a kísérőivel. Leül, majd nem bír magával, elénekli az egyik leghíresebb áriát. A ruhája is érdekes, egy hosszú ujjú spanyol kis kabátka. Ha megnézzük a  Forma 1-es autóversenyzőket, ugyanúgy néznek ki ők is, mint a torreádorok. Ez a világ számunkra sokkal ismerősebb. Van egy kép, a csempészek a határon találkoznak. Ott egy olyan világot találtam ki, amely elsőre talán furcsán hat, de abszolút beleillik a cselekménybe: kempingasztal, sátor, napernyő, lámpák, azok az eszközök, melyeket mi is ismerünk. Az a migráns élethelyzet, amely később kialakult a Keleti pályaudvarnál, már itt látható volt a rendezésben, amelyben természetesen sehol nincs semmi olyan, ami megbotránkoztató lenne.

- Nyilván a veszprémi bemutató előtt is fel kell majd újítani az előadást.

- Az Erkelben próbálunk az előadást megelőző napokban. A Veszprém Arénában elkészül a színpad, július 9-én megérkezünk, délután itt is próbálunk. Az Aréna hosszabbik felében lesz a színpad, szemben és középen, a küzdőtéren, meg két oldalt ülnek a nézők. Minden ugyanaz, mint a Margitszigeten és az Erkel Színházban: a díszlet, a világítás, a hatalmas tükörfalak, füst, fény, kivetítés, ugyanakkora nagy a színpad. Francia nyelvű előadás, magyar nyelvű felirattal.

- A világhírű operaénekes a Margitszigeten énekelte a szerepet, az Erkel Színházban már nem ő. Szívesen jön újra Magyarországra?

- Rinat az eddigi pályafutása során sok helyen énekelte Carmen szerepét. Nagyon megkedveltük egymást, jól tudtunk együtt dolgozni. Ezek a sztárok, neves, nemzetközi énekesek nagyon felkészültek, nyugodtak és nagyon nyitottak. Rinat Athénből jön, ott próbál. Amikor megkerestem őt, nagyon boldog volt, hogy újra Magyarországra jöhet.

- Kiknek ajánlja az előadást?

- Mindenkit várunk, akik szeretik az operát Veszprémben, a megyében, a Dunántúlon vagy éppen a Balatonnál töltik majd a szabadságukat. Szándékosan olyan napra időzítettük az előadást, amikor foci sincs, másnap lesz az Európa-bajnokság döntője. Ezen a napon, július 9-én szünet van.

- Klasszikus vagy modern operarajongókat várnak?

- Mindenkit. Ezt a történet érdemes újra meg újra megnézni, nagy dolog a Magyar Állami Operaház itteni vendégjátéka. A Veszprém Aréna nyitott és befogadó, a polgármester úr is a rendezvény mellé állt, segíti az együttműködésünket. Ókovács Szilveszter veszprémi születésű, én is évek óta a színházban vagyok, minden arra ösztönzött, hogy ezt az előadást itt bemutassuk.

- Milyen visszajelzéseket kapott a rendezése után? Folytatódik az opera műfajával való kapcsolata?

- Szilveszter nagyon szereti az előadást, pozitív visszajelzéseket kaptam számomra fontos emberektől. Én ezeket a munkákat – a külföldi filmeket, magyar filmekben való szerepléseket - mindig plusz bónusznak tartottam: a Jóisten külön ajándékának. Egy magyar színész számára nagy jelentősége van, ha filmezhet, nemzetközi sztárral dolgozhat. Ilyen ajándék volt ez az operarendezés is. Ha lesz folytatása, annak örülök.