Külföldön dolgozó magyarokról írt könyvet Prevics Éva

Nemrég született egy könyv, amely sikeresen változtat a nézőponton, mondjuk úgy, teker egyet a távcsövön, és személyes történetek segítségével hozza közelebb a vendégmunkás létet az olvasóhoz.

Saját élményei mellett korábbi kollégái tapasztalatait dolgozza fel új könyvében Prevics Éva. Az író – aki az egyik országos televízió vidéki tudósítója volt, valamint a Napló riportereként is dolgozott – először 2013-ban vállalt munkát Ausztriában. Ekkor több munkatársával is készített interjút, s az írások végül könyvvé álltak össze.

Az idén kiadott Fiatalok külföldön – 5 év múlva egy folytatás, de önállóan is megállja a helyét. Nyilatkoznak benne a 2013-as kötet szereplői, az interjúkat pedig az immár családosan külföldi szerencsét próbáló író személyes élményei kötik össze. Prevics Évával beszélgettünk.

– Öt év rövid idő, a két könyv között mégis óriási a különbség. Ez volt a motivációja a történetek folytatásának?

– Öt év azért abból a szempontból sok idő, hogy az embert ennyi idő alatt annyi inger, benyomás, új élmény éri, ami megváltoztathatja a gondolkodását egész egyszerűen azért, mert kap egy szélesebb látószöget. A 2013-as könyv szereplői életében is rengeteg változás történt, és velem is nagyot fordult azóta a világ. Öt esztendővel ezelőtt kíváncsi voltam, miért vannak kint, miért vállalnak munkát külföldön a kollégáim, és azt gondoltam, hogy most érdemes folytatni a történeteiket, hiszen azóta rengeteg tapasztalattal gazdagodtak. Ami a személyes részét illeti, 2013-ban számomra az jelentette a kihívást, hogy egy olyan szakmában boldoguljak kint, melyhez addig soha nem volt közöm, most pedig az volt a feladat, hogy immár a családdal együtt megtaláljuk a helyünket egy másik országban.

– Mindenki vállalta a szereplést az első könyv interjúalanyai közül?

– Ketten mondtak nemet, így az idei könyv nyolc interjút tartalmaz, és három szakértő is megszólal. Érdekesség, hogy ebből a nyolc emberből csak ketten terveznek továbbra is tartósan külföldön maradni, a többiek vagy már itthon vannak, vagy készülnek haza.

– Ők mit mondanak, miért jönnek haza?

– Van, aki azt mondta, hogy a honvágy az idővel nem csökkent, hanem erősödött, és emiatt döntött a váltás mellett. Más – hiába „tört fel” a kétkezi munkából és lett irodai állása – úgy érzi, hogy kint mindig egy kicsit kívülálló marad. Az egyik beszélgetőpartnerem azt említette, hogy egyszerűen elérte kint azt a pontot, ahonnan már nem tud tovább fejlődni, úgy érzi, nincs lehetősége például saját ingatlant venni vagy vállalkozni. Otthon ezeket viszont megteheti.

– Különböző típusú, szakmájú emberekkel beszélt, változatos karriereket dolgozott fel.

– Igen, a tipikus vendéglátós mellett akad művész is az interjúalanyok között, illetve olyan, aki németnyelv-tanárból lett vonatvezető külföldön. A nyolc szereplő Ausztriában, Németországban, Törökországban, Görögországban, illetve hajón dolgozik vagy dolgozott.

– Pszichológus, szociológus és karrier-tanácsadó is megszólal a kötetben, a szakértők véleménye egybecsengett a fiatalok történeteivel?

– Igen, sokszor akkor vált érthetővé egy-egy élethelyzet, amikor a pszichológus elmagyarázta a jelenség hátterét. Ott van például a honvágy, amit voltaképpen kísér egy gyászfolyamat. Aki új életet akar kezdeni, annak mindenképpen tisztában kell lennie azzal, hogy a régit el kell engednie, hiszen az a korábbi formájában már fenntarthatatlan. Nem tud azután rendszeresen találkozni a családjával, barátaival. A karrier-­tanácsadó is érdekes dolgokra világított rá. Nagyot változott öt év alatt a munkaerőpiaci helyzet is, 2013-ban mondhatni tömegek mentek külföldre dolgozni, ma ezen a területen is merőben más a helyzet. A szociológus társadalmi folyamatokat elemez, a magyar fiatalok esélyeiről, lehetőségeiről beszél a könyvben.

– Van olyan általános megállapítás, amely az interjúkból és saját élményeiből kikövetkeztethető? Tanulság, összegzés?

– Minden történet más, hiszen eltérőek az élethelyzetek, tapasztalatok is. Épp ezt a sokszínűséget próbáltam bemutatni, illetve árnyalni azt a szerintem sokszor felületes képet, ami a külföldön élő, dolgozó fiatalok életéről kialakult. Megosztani az olvasóval a törekvéseket, sikereket éppúgy, mint a félelmeket és a dilemmákat. Az ötéves visszatekintés során számomra is nagyon érdekes volt az a jellemfejlődés, melyen a karakterek végigmentek. Az interjúk során minden tudásommal arra törekedtem, hogy a beszélgetőtársaim a lehető legjobban megnyíljanak és hogy minél őszintébb, hitelesebb képet kapjak a helyzetükről, motivációikról.