Kémek az Ezüstnyíl ellen

A Stasi ügynökei közben Aligán, a pártüdülő közelében figyelték meg keletnémet társaikat, úgy, hogy mindannyiukról mindent tudott az amerikai CIA.

Nem volt páncélozva az egykor Ezüstnyílként tisztelt, háromrészes kormányvonat, amelyen Kádár János és más politikus is utazott. A szerelvény indulásának és érkezésének időpontja mindig államtitkot képezett. Merényletet soha nem követtek el a kommunista politikus ellen, ám ügynökök azért akadtak a bizalmi emberei között, és meglepő módon nem amerikaiak – ők inkább a lehallgatással, diplomáciai adatgyűjtéssel operáltak -, hanem az orosz titkosszolgálat emberei. Mert a KGB sem bízott teljesen Kádárban. Leg-alábbis így véli Rimner Gá-bor, akit 17 évesen szerveztek be az amerikaiak Kartúmban. Rimner Gábor 1973 és 1981 között az Amerikai Védelmi Ügynökségnek, a DIA-nek (Defence Intelligence Agen-cy) kémkedett a szovjetekről Magyarországon. Lebukása után, 1981-ben 12 évi fegyházra, mellékbüntetésként teljes vagyonelkobzásra ítélték itthon. Jó magaviseletéért büntetéséből elengedtek három évet, 1990-ben szabadult. A mai napig küzd a rehabilitálásáért, ám ezt eddig nem tudta elérni. Az angol-arab tolmácsként, nyelvtanárként és fordítóként dolgozó Rimner Gábor a ma élő volt hírszerzők közül az egyedüli, aki vállalja a nyilvánosságot. – Csak az maradt titokban, amit Kádár János senkinek nem mondott el. Természetes, hogy őt is figyelték, de szerintem nem közvetlenül, hanem valószínűleg közvetett módon. Amikor a Honvédelmi Minisztériumban, a Belügyminisztériumban vagy a Külügyminisztériumban tolmácsoltam, s próbáltam közben ka-tonai információkat szerezni, tudni lehetett, hogy az oroszok jóváhagyása nélkül semmi nem történhet az országban. Czinegéék (ő volt a magyar hadseregtábornok – a szerk.) egy papírt nem írhattak alá a tudtukon kívül. Később az is kiderült számomra, hogy Kádár egyik bizalmasa, a jobbkeze a KGB-nek dolgozott. A szovjet megszállás alatt a magyar katonai hírszerzők tisztában voltak azzal, hogy vég-eredményben Moszkvát szolgálják ki – mondta érdeklődésünkre Rimner Gábor, aki nem politikai, hanem katonai adatokat gyűjtött a nálunk állomásozó szovjet hadseregről.

A lebukása után 21 évvel, 2002-ben megtekinthetővé vált 700 oldalas vizsgálati anyagából egy dossziét 2050-ig államtitoknak minősítettek. Egy olyan szovjet támaszpont létezéséről szól ez, ahol nukleáris fegyvereket, interkontinentális, ballisztikus rakéták szállítására alkalmas járműveket tároltak. A kimondottan támadófegyvernek minősülő rakéták magyarországi hadrendbe állítását 1990-ig mind a pártál-lam magyar vezetése, mind a Szovjetunió kategorikusan tagadta. Azóta napvilágot látott, hogy Nagyvázsony környékén is volt ilyen támaszpont, ám amiről Rimner Gábor a CIA-nek 1974-ben adatokat küldött, nem ez a magyarországi helyszín volt.

A CIA olyan fejlett technikával és hatékonysággal rendelkezett már akkor, hogy gyakorlatilag nem volt olyan gyárépítés, katonai gyakorlat, a kommunista pártot érintő információ vagy külföldi látogatás, amelyről ne lett volna jelentésük.

Amikor elmentünk a Magyar Vasúttörténeti Parkba, hogy megnézzük a legendás Ezüstnyilat – amelyet Kádár-vonatnak, a vasutasok néha szürke szamárnak hívtak -, megelevenedett a múlt.

Füzi Endre, aki a vasútgépészeti technikum elvégzése után 1971-ben került a Nyu-gati pályaudvar motorszínébe dolgozni, s 2010-es nyugdíjazása óta a MÁV Nosztalgia Kft.-nél teljesít szolgálatot, azt felelte: ha voltak is ügynökök a vonaton, azt senki nem tudta. Ők, akik felkészítették az útra az Ezüstnyilat, erről soha nem értesültek.

Szigorú biztonsági ellenőrzés előzte meg a vonat titkosított indulását. Átvizsgálták a belügyesekkel, később őrezredesekkel, bombakereső kutyákkal együtt a szerelvényt. Hatósági műszaki próba után (ez 100 kilométeres táv megtételét jelentette egy nappal a start előtt) feltöltötték élelemmel a vonatot, amely 1200- 1300 kilométert tudott megtenni anélkül, hogy üzem-anyag-vételezés miatt meg kellett volna állnia, a végsebessége pedig 120 kilométer per óra volt.

Volt ugyan világvevő rádió, zárt, belső telefonhálózat, de azzal nem lehetett a Kremlt hívni. Egy kilőhető rádióantenna a vonat álló helyze- tében biztosította a kommunikációt.

Füzi Endre azt a pletykát cáfolta, hogy Kádárék, a pártvezetők lányokat is vittek magukkal a hosszabb utakra ezen a vonaton. Főleg azért sem fordulhatott ez elő, mert gyakran ott volt velük a politikus felesége is. Emlékezete szerint néha krumplis lángost ettek reggelire. A hamburgi hajóstűzhellyel felszerelt konyhában a személyzet figyelt arra, hogy mit esznek a pártemberek, az átvizsgált, válogatott alapanyag után előkóstolók vigyáztak a biztonságukra, majd gyakran herendi porcelánban tálalták az étkeket.

Az amerikaiak valószínűleg azt is tudták, hogy néha ezekben a porcelánokban egyszerű paprikás krumpli volt. A CIA 1953-ig semmiféle adatgyűjtést nem folytatott Magyarországon. A nyugati országok kémtevékenységüket alapvetően diplomáciai képviseleteik információs csatornáinak bá-zisára helyezték, hírszerzőik szinte mindig ilyen fedésben dolgoztak. Módszereik messze felülmúlták a keleti kollégáik által alkalmazottakat. Így mellettük meglehetősen amatőrök voltak azok a Stasi-ügynökök, akik Balaton-brigádként kerültek be a köztudatba az 1970-es, ’80-as években, és feladatuk volt a keletnémet állampolgárok magyarországi megfigyelése, nyugatra való szökésük megakadályozása. Miközben azt is látták, hogy Aligán miként nyaral a magyar párt-elit, akikre melegítős, fekete cipős belügyesek vigyáztak.

Az úgynevezett Balaton-brigád megközelítőleg húsz tagból állt, fiatal házaspárnak, nyaralóvendégnek, nyelvtanárnak álcázták magukat, hogy így puhatolják ki a keletnémet családok szándékait.

Az országban tartózkodó ügynökök gyakran úgy próbálták egymást lebuktatni, hogy hamis információkat terjesztettek, dezinformáltak, konspiráltak, elkezdtek kettős „játszmákat” folytatni, illetve átállni. Így néha egy-egy kémet el tudtak fogni. Itt volt a Balatonnál a Stasi, a nyugatnémet BND, a CIA, a KGB, az izraeli Moszad, hiszen a hidegháború, a fegyverkezési verseny idején Európa volt a katonai hírszerzés egyik fontos helyszíne. Megfordultak nálunk az összes akkori NATO-tagország kémei is.

Mindeközben az Ezüstnyíl békésen robogott a síneken, néha megyénken át, a hírszerzők figyelmétől övezve, megtartva a vonat mai napig élő legendáját a balatoni kémjátékok árnyékában is.