Visszamászott az ablakon - Stefanics Beatrixnak a munkája a hivatása

Stefanics Beatrix konduktor. Mozgássérültekkel, enyhén értelmi fogyatékosokkal végez komplex mozgásterápiás eljárást, melynek során a sérülés természetét figyelembe véve speciális mozgásmintákat tanít meg az érintetteknek. A rendszeresen ismételt mozgásminták fejlesztik az idegrendszert és a személyiséget. Az idegrendszer ugyanis a különféle károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, kihasználatlan kapacitással, új kapcsolatok kiépülésének a lehetőségével, amelyek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. Egyéni vagy csoportos kezelés során, a megfelelő diagnózis felállításával indul a mozgás fejlesztése, a mozgásminták megtanítása, egy teljesebb életmódra való felkészítés.

- A képzésünk során a gyakorlat alatt foglalkozunk az újszülöttektől kezdve óvodásokon és iskolásokon keresztül a felnőttekkel is, halálukig - magyarázta Beatrix. - A mi feladatunk, hogy kiskoruk óta a sérülteket megismertessük egy olyan pontos napirenddel, amit később is folytathatnak, és fel tudnak készülni az önálló életre.

Beatrix az első pillanattól kezdve tudta, konduktor szeretne lenni, és ezért mindent meg is tett. A gyerekek szeretete azt igazolja, jól választott Fotó: Jakus Krisztián

Megtanítják nekik azokat a mozdulatokat, amik berögzítésével később egyedül is képesek lesznek ellátni magukat. - Például, ha egy túlmozgásos gyerekünk van, aki mindig köröket ír le a kezével, megtanítjuk neki, hogy ha kinyújtja a kezét, letámasztja a könyökét, akkor könnyebben kontrollálja az izmait. Így meg tud tanulni egyedül enni, hogyan kell
ráfognia az evőeszközökre, vagy bármire, amire szüksége van - mondta. De azt is tanulják, ha valaki stroke következtében féloldalasan lebénul, hogyan tudja ellátni magát, hogyan tud a másik oldalára biztonságosan támaszkodni.

Az intézetben reggel hét órától este nyolc óráig a gyerekkel vannak, éppen azért, hogy egész napra kialakuljon egy rutin, egy pontos időrend, amihez tudnak alkalmazkodni, és biztos pont lehet az életükben.

A 28 éves lány a gimnáziumi pályaválasztás során találkozott először a szakmával, és már akkor nagy céljai voltak. - Elhatároztam, hogy a Pető András Főiskolára szeretnék járni, később pedig ott dolgozni. Akkor sajnos a pontszámaim nem voltak elegendőek ahhoz, hogy felvegyenek a főiskolára - mondta. Elkezdte hát tanulmányait pedagógia szakon Győrben, majd kihasználta a felsőoktatás adta lehetőségeket, és megpróbálkozott átjelentkezni. - Beadtam a kérelmet, és nemsokára örömmel értesítettek arról, hogy átvesznek. A tárgyaimat el tudtam fogadtatni, így nem volt nagy lemaradásom sem. Kidobtak az ajtón, visszamásztam az ablakon - tette hozzá nevetve. A Pető Inté-zet közege annyira megfogta, hogy tudta, az iskola elvégzése után ott is szeretne maradni dolgozni, és onnan nyugdíjba menni. De aztán ez sem így alakult. - Amikor elvégeztem a konduktori képzést, közölték velem, hogy sajnos nincs jelenleg üres pozí-
ciójuk. Így visszaköltöztem Veszprémbe, és itt próbáltam elhelyezkedni. Utazó konduktorként dolgoztam, jobbára oda mentem, ahova hívtak. Nem akartam feladni az álmomat, úgy döntöttem, próbaképp beadom az önéletrajzomat a Pető Intézetbe, legyen csak meg nekik, hátha lesz majd olyan alkalom, amikor fel tudnak venni
- mesélte Beatrix.

Újra beigazolódott, hogy sosem szabad feladni az álmainkat. Egy hónapra rá ugyanis telefonáltak Beatrixnak, hogy tárt karokkal várják.

- Emlékszem, nagyon megörültem neki. Úgy éreztem, sikerült elérni a célo- mat - miközben életének ezt a szakaszát mesélte, láttam, ahogy még most is ott csillog az öröm a szemében. Mivel ezt elérte, újabb célokat tűzött ki maga elé. - Először szerettem volna magyart oktatni a gyerekeknek, később egyre több magyarórám lett, végül
a fő tantárgy tanítója lettem. Egy év után, 2016 novemberében már osztályfőnök voltam, és most pályakezdőként indultam egy pályázaton az osztályommal, amit sikerült is megnyernünk - újságolta. A támogatásból háromnapos kirándulásra viszi a gyerekeket. - Veszprémet választottam, mert még mindig nagyon kötődöm szülővárosomhoz, és mert szeretném megmutatni a gyerekeknek is, milyen szép.

A csoportba tizenketten járnak, őket két osztályra bontották. Beatrixnak ötfős osztálya van, ahol olyan gyerekeket tanít, akiknek a központi idegrendszerük sérült, mozgásukban korlátozottak, de szellemileg teljesen épek. Úgy döntött, a kirándulásra a 12 tagú csoportot viszik, nem akarta, hogy bárki kimaradjon az élményből.

- Mindegyikük más személyiség, de egyformán szeretnivalóak. Meg kell találni, hogyan tudom őket motivál-ni, ezt szeretem a legjobban
a munkámban - mondta, és tényleg látszott rajta, hogy ez a hivatása.

Az ifjú osztályfőnök különböző játékokkal igyekszik feldobni az unalmas nyelvtan- leckéket is. - A minap a j-ly szabályokat vettük át. Szókártyákat osztottam ki nekik, és a kukát az osztály közepére tettem. Egyikük felolvasta a kártyán álló szót: juk - j betűvel. Hát az nem jó , kiáltott fel, összegyűrte a papírt és kidobta a kukába. Visszakérdeztem, hogy mi volt a kártyán, miért kellett kidobni, hogy írjuk helyesen. Ez nekem is visszacsatolás volt arról, hogy tényleg megértette a feladatot, ők pedig élvezték, hogy beletalálhatnak helyükről a kukába - ami azonban még viccesebb a történetben, az az, honnan merítette az ihletet. - Reggel majdnem átestem a kukán, mert valaki odarakta az útba. Felrúgtam, félig kiborult, és akkor láttam meg az összegyűrt papírokat.

Sokszor a szülőket is tanítják, lelkileg is támaszt nyújtanak, hiszen nem könnyű elfogadni, ha valakinek a gyermeke sérült. - Megmutatjuk nekik, hogy ők is tudnak teljes életet élni, képesek lesznek ellátni magukat - mondta a konduktor.

Az egyik legszebb szak-mát választotta magának, és a gyerekek szeretete igazolja, jól döntött.